A balkányi szégyen
Pénteken, július tizenharmadikán délután a televízió Ablak című műsorának szerkesztői helyszíni riportban számoltak be arról, hogy a Szabolcs megyei Balkány községben emlékművet avattak. A község vezetői és lakói kőbe vésették a háborúban hősi halált halt valamennyi katona és polgári áldozat nevét, de megfeledkeztek a községből elhurcolt sok száz zsidó mártírról. Őket a nyíregyházi gettóból mintegy tizenhét ezer szerencsétlen sorstársukkal együtt 1944 májusában kegyetlen megkínoztatásuk és kifosztásuk után a csendőrök Eichmann megsemmisítő kommandója szabolcsi parancsnokának, Siegfried Seidl Sturmbannführernek kezébe adták. Nagyon kevés túlélő kivételével Auschwitz gázkamráiban fejezték be életüket.
A televíziónak az ünnepélyes emlékműavatáson megjelent munkatársai megkérdezték a helyi vezetőket, mivel magyarázható, hogy a hosszú névsorban egyetlen megölt balkányi zsidó neve sem olvasható, csupán az oszlop hátoldalára véstek rá – utólag – egyetlen, a zsidók sorsára utaló mondatot.
Az egyik megkérdezett helyi úr meglehetősen indulatos hangon közölte: ők gyűjtést rendeztek a hozzátartozók körében, s ezek adakozása tette lehetővé az emlékmű létrehozását. Zsidók hozzátartozóitól erre a célra nem kaptak pénzt. A tanács elnöke ezt mondta: Az ok abban keresendő, hogy valójában nem is áll rendelkezésükre az egykor onnan deportált lakosok névsora. A plébános véleménye pedig így hangzott: Nekik külön emlékművet kellene felállítani, ehhez minden erkölcsi támogatást megadnánk.
Déri János műsorvezető, e vélekedések hallatán szemmel láthatóan megdöbbent és azt mondta: A balkányi zsidókat, akiknek ősei évszázadokkal ezelőtt telepedtek le a helységben, hozzátartozóikkal együtt megölték, így hát e „hozzátartozók” a helyi akció vezetőinek gyűjtéséhez nem is csatlakozhattak. Egyébként – vélekedett Déri – a csaknem nyolcszáz lélekszámú zsidó közösség után néhány középület – iskola, üzem – és tekintélyes mennyiségű lakóház mégis csak maradt, ezek értékéből a kőfaragó munkabérére valószínűleg telt volna. A névsor hiányára vonatkozóan a műsorvezető felvilágosította a tanácselnököt: A község gazdátlan zsidó temetőjének egy emlékoszlopába annak idején bevésték százötven meggyilkolt család nevét, így hát legalább a családnevek, onnan – ha akarják – lemásolhatok lettek volna.
A televízió egyik munkatársnője a látottakat a stúdióból kommentálva. Dérinek némileg ellentmondva, megjegyezte, hogy véleménye szerint ez végül is a balkányi lakosok ügye. Az Ablak stábjának másik munkatársnője mondta ki az egyszerű igazságot: Ez Magyarország és Európa ügye.
A mi véleményünk az, hogy a plébános úr „erkölcsi támogatását” a hatszázezer elpusztított magyar zsidó életben maradt utódai semmiképpen ne vegyék igénybe. Ne állítsanak ebbe a községbe külön oszlopot a kiirtott zsidók emlékére. Ékesítse Balkányt az a megkülönböztető jegy, amit 1990 nyarán önmaga sütött a homlokára.
Címkék:1990-09