1943: a Rosenstrasse-i asszonytüntetés

Előfordult a Harmadik Birodalomban is, hogy tiltakozási akciók eredményre vezettek. Ezt bizonyítja a Rosenstrasse bátor asszonyainak 50 évvel ezelőtti története, akik dacolva a Gestapóval és a mindenhatónak tűnő államhatalommal – megmentették zsidó férjeiket és gyerekeiket az auschwitzi gázkamráktól. Még az is sikerült nekik, hogy 25, már Auschwitzba deportált férfit onnan kimentsenek, ami egyedülálló a Holocaust történetében.

Azok az asszonyok, akik az 1943 márciusában a Rosenstrassén napokon át nyilvánosan tüntettek zsidó házastársaik és gyerekeik szabadságáért, a náci terminológia szerint „árja” nők voltak, akik zsidókkal éltek „egyszerű vegyesházasságban”. 1938-ban hozták azt a törvényt, amelynek értelmében különbséget tettek ״kiemelt vegyesházasság” és „egyszerű vegyesházasság” között. „Kiemelt vegyesházasság” volt az, ahol a gyerekeket keresztény vallásközösségbe jegyezték be, az összes többi kapcsolat ״egyszerű vegyesházasságnak” minősült s az ilyen házasságban élő zsidókat ״árja-rokonságú”-ként (arisch versippt) tartották számon.

1941 szeptemberétől minden Németországban élő zsidót arra köteleztek, hogy „zsidócsillagot” hordjon és 14 éves korától kezdve kényszermunkát végezzen. Kivételt csak a „kiemelt vegyesházasságban” élőkkel tettek. 1943 februárjáig már mintegy 27 ezer zsidó élt Berlinben, közülük 22 ezret keletre deportáltak; 10 ezret a theresienstadti táborba. Azok a munkaképes zsidók, akiket még nem vittek el, hadiüzemekben végeztek kényszermunkát. Ez azonban szemet szúrt Goebbels propagandaminiszternek, ő a lehető leggyorsabban zsidótlanítani akarta a birodalom fővárosát. Ehhez sikerült megszereznie Hitler beleegyezését is.

Február 27-én és 28-án az SS egységekkel megerősített Gestapo munkahelyükön összeszedte a zsidó csillagot viselő kényszermunkásokat és a transzponálásra előkészített gyűjtőtáborokba vitette őket. A „Fabrik-Aktion” néven ismertté vált begyűjtést követően azonnal megkezdődtek a deportálások. Bevagoníroztak 8 ezer embert a Pullitzstrasse-i pályaudvaron. Előtte értesítették az auschwitzi koncentrációs tábort, hogy ״zsidótranszport” várható Berlinből. Az „egyszerű vegyesházasságban” élő „árja rokonságú” zsidókat elválasztották a többiektől, és nagyobb részüket a zsidó közösség rosenstrasse-i épületébe vitték. Odajártak azután az árja házastársaik, hogy elhurcolt szeretteikről tudakozódjanak, majd a közelben lévő Gestapo-irodára, ahol Berlin zsidó ügyekben illetékes hivatala volt. Az asszonyok a legkeményebb fenyegetésektől sem rettentek vissza. Egyre többen követelték nyilvánosan a Rosenstrassen: ״Adjátok vissza férjeinket!”, ״Engedjétek el apáinkat!” A szemtanúk szerint több százan voltak és egyre hangosabban hallatták a hangjukat. A rendőrség visszariadt attól, hogy mindenki szeme láttára rátámadjon a tüntető asszonyokra. A felsőbb vezetés is elbizonytalanodott. Végül is alig néhány nap telt el a sztálingrádi vereség óta, és a március 2-ára virradó éjszakán lezajlott súlyos légitámadás is nyugtalanította a lakosságot, így végül a náci hatóságok engedtek a tiltakozó asszonyoknak. Március 6-a után az összes „árja rokonságú” zsidót, mintegy 1500 főt szabadon engedték. További kényszermunkára kötelezték őket, de Berlinben maradhattak. Az Auschwitziról visszahozott 25 férfit nem engedték szabadon, hanem egy Berlin környéki táborba vitték őket, de ők is túlélték a háborút.

A gyilkosságokhoz hozzáedződött nácik az ő esetükben nem utolsósorban azért rettentek vissza az erőszaktól, hogy a látszatot ne érje sérelem. Végül is a mentességet nyújtó „árja rokonságú” kategóriát ők találták ki.

Az esemény ötvenedik évfordulóján megemlékezést tartottak a berlini Rosenstrassén.

Frankfurter Allgemeine Zeitung 1993. február 27.

Fordította Gadó János