„A gyűlölet és a félelem légköre uralkodik el Hollandián”

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: Hírszerző

2008. március 22. Mintegy ezer ember tüntetett szombaton Amszterdam központjában Geert Wilders populista politikus és Koránt bíráló dokumentumfilmjének küszöbön álló bemutatása ellen.
A tüntetők, “ami sok, az sok” és “állítsuk meg a muzulmánok elleni boszorkányüldözést” feliratú táblákat tartottak a magasba.

“Nem hallgathatunk tovább. A gyűlölet és a félelem légköre uralkodik el Hollandián” – mondta Rene Danen, a megmozdulást szervező Nederland Bekent Kleur antirasszista szervezet szóvivője, akit különböző társadalmi csoportok szónokai követtek.

Az egyik tüntető úgy vélekedett, hogy korlátozni kellene Wilders megnyilatkozásait. “Megdöbbentő, amit Wilders mond, például arról, hogy szét kell tépni a Koránt. Nagyon rossz példát mutat az embereknek, ha hagyják, hogy azt mondjon, amit csak akar” – fejtegette a 61 éves képzőművész-tanárnő.

Wilders 15 perces dokumentumfilmje, amely a politikus korábbi közlései szerint azt kívánja szemléltetni, hogy az iszlám szent könyve “fasiszta” és a vallás prófétája “barbár” volt, máris felháborodást váltott ki a muzulmán világban. A holland kormány elhatárolódott Wilders nézeteitől, attól tartva, hogy a filmnek olyan súlyos következménye lesz az országra, mint 2006-ban Dániára az ottani újságokban megjelent Mohamed-karikatúráknak.

Wilders azt tervezi, hogy Fitna című filmjét a hónap vége előtt az interneten teszi közzé, mert a holland tévécsatornák elutasították bemutatását. A várható heves reakciók miatt a holland hatóságok március elején országszerte emelték a terrorellenes készültség szintjét.

[popup][/popup]