“Az erdélyi zsidók megpróbáltak részt venni a visszacsatolási ünnepségeken…”

Írta: Gadó János - Rovat: Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Interjú Szalai Miklós történésszel, az erdélyi zsidóság történetének kutatójával.

 

Milyen alternatíváik voltak az erdélyi zsidóknak Trianon után?

1920 után az erdélyi zsidóknak három alternatívájuk volt: zsidó magyarnak, zsidó románnak vagy zsidó zsidónak lenni. A zsidó román opciót kevesen választották, mert nem ismerték a nyelvet és mert a románság antiszemitizmusáról volt ismert.

A zsidó magyar identitást is kevesen választották, mert a magyar államhatalom eltűnt és nem volt értelme az új államhatalommal dacolni. Voltak, akik ezt képviselték, például Kecskeméti Lipót, a tudós neológ főrabbi Nagyváradon. Az ő befolyása alá tartozó iskolákban továbbra is a magyar nyelvet és kultúrát tanították. Voltak ilyenek, de kevesen. Az erdélyi zsidók nagy része nemzeti kisebbséggé alakult. Ehhez Zsidó Nemzeti Szövetség néven létrejött egy szervezetük. Ennek először a pogromok elleni védekezés volt a célja, mert 1918, a román megszállás után azonnal pogromok kezdődtek.

Kecskeméti Lipót, nagyváradi rabbi

Ebben jelentős szerepük volt a háborúból hazatérő katonáknak. A zsidók ezért ahol tudtak, önvédelmi alakulatokat szerveztek. Ez jelentősen hozzájárult a zsidó nemzeti tudat, majd az erdélyi cionizmus felerősödéséhez. Később zsidó pártot is alapítottak, amely több képviselőt küldött a bukaresti parlamentbe.

Ez erdélyi zsidó párt volt?

Igen, mert az óromániai zsidósággal nem olvadt össze az erdélyi zsidóság. Utóbbiaknak napilapjuk is volt: az Új Kelet, ami az egyetlen cionista napilap volt Európában. Annak, hogy 1920 után az erdélyi zsidók útja másfelé vezetett, mint a magyarországiaké, még egy oka volt: Erdélyben többségben voltak a vallásukhoz mélyen ragaszkodó ortodoxok, míg a trianoni Magyarországon az ortodoxia a zsidó lakosság alig negyedét tette ki. A neológ közösségekben nagyon felhígult a zsidó identitás: nem egy helyen, például Szolnokon vagy a Bácskában, héberül már olvasni sem tudtak az emberek, tehát szinte teljesen elszakadtak a zsidó vallási gyökerektől.

Az erdélyi zsidó identitás ugyanakkor politikai identitás is volt. 1918 előtt ilyen nem nagyon létezett.

Igen, ezt az új politikai helyzet szülte. Bár megjegyzem, hogy a cionizmus első magyarországi hívei között az erdélyiek erős túlsúlyban voltak: például Rónai János, Herzl első magyarországi követője vagy Kahan Niszon, a magyar cionista mozgalom egyik legjelentősebb vezetője. Mindamellett Észak-Erdély visszacsatolása után Marton Ernő, az erdélyi cionista mozgalom vezetője beadványt intézett a magyar országgyűléshez, amelyben hangsúlyozta, hogy a román uralom idején elfoglalt nemzeti kisebbségi álláspont ellenére az erdélyi zsidók mégiscsak magyarok. És az idősebb generáció is úgy emlékezett vissza, hogy az 1918 előtti Magyarország mégiscsak liberális állam volt – főleg az 1918 utáni Romániához képest. Tehát a Horthy Magyarországot is jobbnak vélték, mint Romániát, mert ott az államhatalom és az azzal szembenálló szélsőjobb részéről is rendszeres volt a fizikai terror. Magyarországon nem fordult elő, hogy az ellenzéki politikai mozgalom vezetőjét megöljék. Romániában pedig mindkét fél élt ezzel az eszközzel.

Codreanu, a Vasgárda vezére

Így 1933-ban a Vasgárda fasisztái megölték Duca miniszterelnököt, aki igyekezett elnyomni a Vasgárda tevékenységét, 1938-ban viszont a király, miután diktatúrát vezetett be az országban, megölette Zelea Codreanut, a Vasgárda vezetőjét.  Az erdélyi zsidók ehhez képest még a Horthy Magyarországot is jogállamnak érezték. Így megpróbáltak részt venni a visszacsatolási ünnepségeken is, de onnan már több helyen kizárták őket.

Kolozsváron például részt vettek az ünnepségen.

Valóban, fennmaradt egy bizarr fénykép az egyik ilyen ünnepségről: egy rabbi beszél egy horogkeresztes zászló előtt. Utóbbi a náci Németország iránti hála jeleként volt kitűzve. A beszéd szövegét nem ismerem.

Egy rabbi beszél a visszacsatolási ünnepségen, Besztercén

A zsidó nemzetiségi álláspont ellenére az erdélyi zsidók túlnyomó többsége megmaradt magyar anyanyelvűnek és magyar kultúrájúnak.

Sokhelyütt igen. Ugyanakkor Erdélyben számos héber óvoda működött, ami elképzelhetetlen lett volna a Horthy-Magyarországon. Ezeket a cionisták szervezték, akiknek sikerült meghódítani a hitközségek jelentős részét. Ezalatt az idő alatt három erdélyi zsidó kibuc is létesült Izraelben. A cionizmus miatt például a kolozsvári ortodox hitközség kettészakadt. Glasner rabbi, a kolozsvári ortodox hitközség vezetője nagyon lelkes cionista volt, már 1920-ban alijázott és utána is cionista, vagy legalábbis mizrachista maradt a kolozsvári nagyhitközség. Ugyanakkor az anticionisták is elszántak voltak. Vezetőjük Halberstam rabbi volt, aki Lengyelországból érkezett Erdélybe még gyerekkorában.

Glasner Mózes, kolozsvári ortodox rabbi

És merre fordultak a Romániában maradt dél-erdélyi zsidók 1940 után?

Ők is vágytak Magyarországra és sokan közülük át is jöttek. Viszont amikor a magyarországi helyzet súlyosabbra fordult, sokan Dél-Erdélyen keresztül menekültek el. Hogy mennyien, az komoly vita a történészek között, számos román történész azt állítja, hogy nagyon sokan. Magyar történészek ezt vitatják. Ugyanakkor tény, hogy a súlyos jogkorlátozások ellenére a dél-erdélyi zsidók túlélték a Holokausztot, mert őket nem deportálták. Az észak-erdélyi zsidók pedig próbáltak alkalmazkodni: például az 1940-ben Kolozsváron létrejött zsidó gimnáziumban (népszerű nevén: zsidlic) megünnepelték Horthy születésnapját. A gimnázium a visszacsatolás után jött létre, amikor a numerus clausus következtében a zsidó diákokat országszerte kizárták a középiskolákból. Egyébként ez a visszatérés a magyar identitáshoz rövid ideig tartott, mert hamarosan belátták, hogy nem megy. Így maradt a zsidó identitás, ami nem nagyon lehetett más, mint a vallás, mert a hatóságok mást nem engedélyeztek.

Kolozsváron működött egy zsidó színház. Ott működött a Fraternitas kiadó is, amelyet cionisták vezettek. Ők igyekeztek fenntartani a zsidó-zsidó identitást, kárhoztatták az asszimilációs törekvéseket, és úgy érezték, hogy a zsidótörvények őket igazolják a zsidók asszimilációs törekvéseivel szemben. Így például Móricz Zsigmond halálakor, 1942-ben Marton Ernő felesége, aki magyartanárnő volt, úgy érvelt, hogy Móricz (akit senki nem tartott antiszemitának) bírálata a magyar zsidók fölött őket igazolja. Móricz regényeiben is megjelenik a parvenü zsidó típusa, aki nem igazán magyar ugyan, de úgy tesz, és az élet fontos terein igyekszik magát előtérbe tolni. Úgy vélték, az asszimiláns magyar zsidóság a látszatra épített, felületes módon megpróbálta eltagadni a maga zsidóságát, és meg akart hódítani olyan pozíciókat, amik a magyarságnak jártak, ami, szerintük, joggal váltotta ki a magyarok ellenszenvét.

Ezt ma antiszemita érvelésnek tartanánk.

Abban a korszakban ez rendszeresen visszatérő érv volt. Komoly Ottónak, a magyarországi cionista mozgalom (erdélyi származású) vezetőjének is megjelent egy könyve, Cionista életszemlélet címmel. Kolozsváron adták ki, igen nagy példányszámban és rengeteg emberhez juttatták el, köztük a kormány politikusaihoz is. Komoly Ottó felveti a kérdést: miért kell pártfogolni a cionizmust a magyaroknak, sőt még az antiszemitáknak is? Azért – feleli –, mert aki ragaszkodik a zsidósághoz, az ki fog vándorolni, aki pedig magyar akar maradni, az végre be tud majd olvadni. Így a zsidók nem veszélyeztetik majd többé a magyarság nemzeti egyediségét. Igen, a cionisták a mérsékeltebb antiszemitákkal igyekeztek megtalálni a hangot. Különösen azután, hogy 1942-ben Bárdossyt félreállították és kibontakozott a Kállay féle hintapolitika.

Komoly Ottó

De a magyar kormányok a cionista mozgalommal nem álltak élénk kapcsolatban.

Valamiféle kapcsolat azért volt. Komoly Ottó Andorka Rudolfon keresztül (angolbarát diplomata, volt madridi követ) rendszeres kapcsolatban állt Kállay Miklóssal és Horthy belső köreivel is. A magyar kormány azonban inkább a Pesti Izraelita Hitközséggel állt kapcsolatban, amely gyűlölte a cionizmust, és minden eszközzel el akarta taposni. A hitközség azon az állásponton volt, hogy a magyar kormány és az úri osztály lovagiasságában bízni kell, mert ezek csak a németek miatt kénytelenek bántani a zsidókat. Ők végig Horthyban és a körülötte állókban bíztak. Komoly Ottó kapcsolatai nem voltak ilyen erősek. Fent említett könyvének célja éppen az volt, hogy ezt megváltoztassa. Ajánlatot tett a magyar uralkodó elitnek: a cionizmust támogassák és ne az uralkodó asszimiláns ideológiát. Ez azért kívánatos, úgymond, mert akkor a zsidók nem lesznek kommunisták, a háború után amúgyis elmennek, és akkor ez a felemás identitású, igazából nem asszimilálódott magyar zsidóság nem foglalja majd el az összes pozíciót az országban.

Ezt bizony ma antiszemita érvelésnek neveznénk.

A keresztény középosztály kritikáját a zsidóság felé – a fellazító liberális szellem terjesztői, stb. – Komoly Ottóék egy kicsit elfogadták. Azt gondolták: tévedtünk, amikor azt hittük, hogy a kiegyezés után igazán magyarrá válhatunk és mindez a zsidóság hibás stratégiájának is a következménye.

Az erdélyi zsidókról számos írás jelent már meg. Milyen új forrásokat kutatva tudsz újat mondani a témáról?

Komoly Ottó és Marton Ernő személyes archívuma fontos forrás. Marton túlélte háborút és komoly szerepet vállalt a háború utáni cionista mozgalom újjáélesztésében. Komoly Ottót 1945 januárjában megölték a Dunaparton, de felesége és lánya, akik túlélték a háborút, utána alijáztak és magukkal vitték Komoly Ottó hagyatékát, amely ma a Jad Vasem Archívumában található. Továbbá a Spielberg-féle digitális archívumban számos tanúvallomást lehet meghallgatni. Innen tudtam meg például, hogy 1941-tól Nagyszőlősőn, ami Erdély és Kárpátalja határán van, zsidó partizáncsoport működött, amely egy oda ejtőernyőn ledobott szovjet partizáncsoporthoz csatlakozott. A magyar csapatok, majd 1944-től a németek ellen folytattak partizánharcot. Lebukásuk után legtöbbjüket halálra ítélték és kivégezték. De voltak túlélők, köztük Ernő Berger Farkas, akit csak életfogytiglani börtönre ítéltek és a háború után Izraelbe ment, ő mesélte el a történetet.

Ők a Kárpátok hegyeiben partizánkodtak?

Egy darabig igen, de aztán Nagyszőlősön lehetetlenné vált a helyzetük, mert mindenki ismerte őket. Akkor feljöttek Budapestre. Itt működtek, titkos kém-, szabotőr- és partizáncsoportként.
De a nácikkal szembeni szellemi ellenállásnak nagyon fontos csoportja volt az ortodoxia is, amely élesen anticionista volt.

Szilágysomlyó, a zsinagóga a háború előtt

Miképpen tudtak az ortodox zsidók szembe szállni a nácikkkal?

Úgy, hogy vallásuk parancsait, a micvákat következetesen betartották. Halberstam rabbiról úgy tartják, hogy még Auschwitzban is imaszíjjal imádkozott, és egy náci tisztnek félelem nélkül a szemébe mondta, hogy „örülök, hogy az Isten nem teremtett olyannak, mint maga”. Halberstam rabbi tizenegy gyerekét veszítette el a Holokausztban, és a lágerben megfogadta, hogy ha túléli a borzalmakat, a Szentföldön olyan kórházat létesít majd, amelyik minden embert, származásra való tekintet nélkül befogad. És ezt meg is tette, a kórház ma is működik Netanján.  Ugyancsak fennmaradtak Ehrenreich szilágysomlyói rebe tanításai, aki a náci üldöztetésektől való majdani szabadulást az egyiptomi fogságból való szabaduláshoz hasonlítja. A zsidóüldözések nyomán egy bonyolult teológiát állított fel, mely arról szól, hogy Isten gondviselése milyen rejtélyes és nehezen követhető utakon nyilvánul meg. A 81 éves Ehrenreich nem élte túl a Holokausztot, gyerekei közül többen viszont igen, s apjuk írásait, aminek nagy részét a deportáló csendőrök 1944-ben, a rabbi szeme láttára elégettek, rekonstruálták és kiadták.

A Szatmár rebbe, Joel Teitelbaum a háború után

Ugyanakkor már a szatmári rebbe is kidolgozta a maga cionizmus-ellenes elméletét, amely szerint az üldözéseket Isten a cionizmus miatt mérte a zsidókra. A cionizmus, a szekuláris zsidóság az ő érvelése szerint még nagyobb bűn, mint az asszimiláció, a zsidóságtól való teljes elfordulás. A bűnöknek és üldözéseknek ez a kumulálódása, értelmezése szerint már a végidők, a Messiás eljövetelének jelei. Ilyen körülmények között, vélte a Szatmár rebe, a zsidóknak szigorúan tartózkodni kell minden politizálástól és csak a Tóra tanulásra és a parancsolatok megtartására kell összpontosítaniuk. Ezért, a Holokauszt előestéjén, elutasított minden együttműködést a cionistákkal, és az általuk a Holokausztról továbbadott híreket pánikkeltésnek minősítette.

Az ortodox közösségek rabbijai több helyütt is így léptek fel: anticionista érveléssel visszatartották a híveket a palesztinai emigrációtól. 1942-ben, a visszacsatolás után a nagyváradi ortodox hitközség levelet intézett a pesti országos irodához, kérdezvén, hogy szabad-e a cionista mozgalomnak hozzájárulást, sékelt gyűjteni a zsinagógában. Az országos iroda nemleges választ adott, hiába figyelmeztetett Komoly Ottó, hogy aki ezt elutasítja, az ki fog maradni a palesztinai bevándorlási lehetőséget biztosító ún. certifikátok osztásakor. Holott ekkor, 1942-ben már nagy tülekedés folyt a kevés számú elérhető certifikátért.

A két világháború közötti időszakban az erdélyi magyarság nem érzett szimpátiát a zsidók iránt, a közös kisebbségi sors alapján?

Inkább ellenkezőleg. 1938-ban Romániában létrehozták a „nemzeti egységkormányt”, aminek célja az volt, hogy megakadályozzák a Vasgárda hatalomra jutását. Komoly belső viták után az erdélyi Magyar Párt is csatlakozott ehhez a – szellemiségében nagyon erősen antiszemita – egységkormányhoz, amely akkor a kisebbségek támogatását is igyekezett megnyerni. A magyar döntésben az is szerepet játszott, hogy a magyar politikusok úgy érezték: a zsidók jelentős előnyöket harcoltak ki a román kormányzattól, amiből ők kimaradtak. Ez némely esetben valóban így volt: a román állam kedvezményeket adott a zsidóknak, ha azok deklaráltan zsidóként és nem magyarként léptek fel. A magyarok úgy érezték, hogy a zsidóság, saját előnyeit keresve, magára hagyta őket a nehéz kisebbségi sorban és a román állami politikához csatlakozott. (Fent említett beadványában ezek ellen a vádak ellen tiltakozik Marton Ernő.) Ennek súlyos következményei lettek: 1943-ban, az olasz kiugrás után, amikor a magyar uralkodó elit már a német vereség utáni időkre készült, az Erdélyi Párt nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy a zsidókérdésben nem szabad engedni, a zsidók kitelepítésére szükség van.

Ez a kisebbségi években létrejött Erdélyi Magyar Párt volt?

Nem, ez már a kormány által létrehozott Erdélyi Párt volt, amely valahol a kormánypárt és a szélsőjobb között helyezkedett el. A párt létrehozásának ötlete Teleki Páltól származik, aki úgy vélte, Erdély maradjon az erdélyieké. Ennek letéteményese volt a – kormánnyal nagyjából azonos ideológiát valló – Erdélyi Párt. Ez gyakorlatilag a kormánypárt, a Magyar Élet Pártja erdélyi szervezete volt. Jellegét tekintve tömegpárt volt: becslések szerint Erdélyben minden harmadik magyar férfi a tagja volt. Mellettük azonban hódított a kormánytól jobbra álló Imrédy-féle párt is. Magyarországon Imrédyék az úri középosztályra építették bázisukat, míg a proletariátus és szegényparasztság körében a nyilasok hódítottak. Erdélyben viszont a nyilasoknak nem volt sikerük, aminek az volt az oka, hogy ők – valamiféle nemzetek fölötti fasizmus híveiként – együtt akartak működni a román Vasgárdával is, ami az erdélyi magyarok számára nyilván elfogadhatatlan volt. Az Imrédy párt főként az elégedetlenek körében volt népszerű, akik úgy érezték, kimaradtak a visszacsatolást követő nagy osztogatásból.

Ugyanakkor nem lehetünk egyoldalúak: el kell ismerni például, hogy az erdélyi Magyar Párt nagyváradi szervezete 1940 után százával állított ki zsidóknak olyan igazolásokat, amelyek azt tanúsították, hogy az illető a román uralom éveiben hazafiasan viselkedett. Tény és való: az erősen elmagyarosodott nagyváradi zsidóság jelentős része magyar érzelmű maradt 1918 után is. Az ilyen igazolás aztán felmentést biztosított a bevonulás után bevezetett zsidóellenes intézkedések alól.
Az antiszemita szellemiséget nem annyira az erdélyi magyar párt, hanem a bevonulás után Erdélybe telepített magyar tisztviselők képviselték. Így például a szatmári polgármester, aki az országos antiszemita intézkedéseket még további helyi intézkedésekkel szigorította.

Egyébként az anyaországból Erdélybe telepített hivatalnokok olyan hatalmaskodóak voltak, hogy a helyi magyarságban is sokszor ellenérzést ébresztettek – a románokról nem is beszélve, akiket igyekeztek minden pozícióból szisztematikusan kiszorítani. Az 1945 utáni román történetírás ezt fel is használta, amikor azt állította, hogy az észak-erdélyi magyar uralom valójában a románok és a zsidók elleni népirtás volt. Ami természetesen nem igaz: a románokat nem sújtotta olyan diszkrimináció, mint a zsidókat. A románokat védte a bécsi döntés fölött bábáskodó hitleri Németország, amely nem akart viszályt magyar és román szövetségesei között. A románellenes diszkriminációnak az is gátat szabott, hogy ezt a románok bármikor visszatorolhatták a dél-erdélyi magyar kisebbségen. A zsidókat viszont nem védte semmilyen külső erő, így telesen ki voltak szolgáltatva az antiszemita intézkedéseknek.

 

Címkék:Erdély, rabbi, ünnepség, visszacsatolás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Trump megemlékezett a Holokausztról, de a zsidókat nem említette

„Nehéz szívvel és keserű gondolatok közepette emlékezünk és tisztelgünk a Holokauszt áldozatai, túlélői és hősei előtt. Lehetetlenség teljes mértékben felfogni...

Áchád Há’ám, a cionizmus töprengő tanítója

Időszerű-e ma is a kulturális cionizmus 90 éve elhunyt atyja? 90 éve egy apró tel-avivi utcában, mindössze néhány házra a...

Close