Szombat előfizetés 2017

Utak a magány felé

Írta: Kránicz Bence - Rovat: Kultúra-Művészetek, Politika

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A III. Zsidó Filmfesztivál kontinenseken és történeti korokon átívelő, változatos műfajú játékfilmjeiben éppen a zsidóság okozta belső konfliktusok, identitásproblémák kerültek háttérbe.

Nem haszontalan elgondolkodni rajta, mit vár a budapesti, értelmiségi mozinéző, amikor jegyet vált a Zsidó Filmfesztivál egyik vetítésére. Az elnevezés többet ígér annál, hogy a felvonultatott filmekben zsidó hősökkel, karakterekkel találkozhatunk: a legtöbben talán olyan történetekre számítunk, amelyekben a vallási vagy világi zsidó kultúrának fontos szerep jut, amelyekben a hősöknek dolguk van a zsidó hagyományokkal, saját zsidóságukkal. Persze lehet, hogy ez az elvárás egyáltalán nem általános, és az is igaz, hogy a zsidóságról alkotott képet az olyan filmek is árnyalják, melyekben szinte irreleváns információ, hogy valamelyik szereplő, netán a főhős éppenséggel zsidó.

Az idei fesztivál filmjei is ezen a skálán helyezkedtek el: a zsidósággal kapcsolatos identitásdrámák, a vallással szoros összefüggésben álló konfliktusok filmjei mellett zsidó vonatkozással alig, vagy egyáltalán nem rendelkező művek is helyet kaptak a programban – és ez egyáltalán nem baj. A vetített munkák minőségéhez nincs köze annak, hogy mekkora hangsúlyt kap bennük a zsidó tematika. A nyitófilmnek választott, angol

Kódjátszma

is csak közvetve kapcsolódik a fesztivál tematikájához, hiszen az Egy csodálatos elme nyomdokain haladó, jó tempójú zseniportré a II. világháború titkosszolgálati játszmáiba vezet be.

Kódjátszma

Kódjátszma (Képek forrása: zsifi.org)

Mint megtudtuk, eredetileg egy másik, végül már korábban bemutatott film nyitotta volna a fesztivált. Ám a Kódjátszma bemutatását – túl azon, hogy hatásos, profi munka – egy dolog feltétlenül indokolja: becslések szerint a főhős, Alan Turing és társai találmánya hozzávetőleg két évvel rövidítette meg a háborút és a nácik uralmát Európában, így a matematikus, becslések szerint, mintegy 14 millió ember – köztük magyar zsidók – megmenekülésében játszott szerepet.

Ugyanakkor a játékfilmes program legerősebb darabja az a Válólevél volt, amelyben minden probléma forrása a zsidóságból, a rabbinikus törvényekből ered. A főhős, Viviane Amsalem egyetlen vágya, hogy elválhasson konzervatív, a vallási hagyományokat és előírásokat szigorúan követő férjétől. Elisha és Viviane házasságának válsága mégsem írható le a szekuláris és vallásos életmódok összeegyeztethetetlen különbségeivel: csak sejteni lehet, hogy a férfi tartózkodó viselkedésével, családjára is rákényszerített aszketizmusával és csöndes agresszivitásával valósággal megkeseríti a feleség életét. A megoldandó probléma látszólag nagyon egyszerű, a nő válni akar, a férfi erre nem hajlandó – ehhez igazodva a film koncepciója is rendkívül minimalistának nevezhető. Szereplőinket – a házaspár mellett a felek ügyvédeit, a bírókat és a tanúkat – kizárólag a tárgyalóterem fehérre meszelt falai között látjuk, erre a térre korlátozódik a film világa. Az izraeli törvények értelmében a férjnek is bele kell egyeznie a válásba, márpedig Elisha éveken át megtagadja Vivianétól a szabadságát.

Gett - Válólevél

Gett – Válólevél

A nagy szavak indokoltak, a Válólevél ugyanis egyértelműen a feleség nézőpontján keresztül láttatja az eseményeket, nézőként az első perctől vele azonosulunk. Különösen a saját nyugati-világi szemszögünkből tűnik evidensnek, hogy a nőt áldozatnak, férjét szörnyetegnek lássuk, de szerencsére a szereplők ennél árnyaltabbak, viszonyaik bonyolultabbak. Viviane egy másik férfi oldalán is kereshetné a boldogulást, elvégre a válókereset benyújtása után öt év telik el, végtelenül szimpatikus védőügyvédje pedig láthatólag szerelmes az asszonyba. Ezzel azonban megalázná a férjét – így marad a néma szenvedés és a remény, hogy Elisha egyszer megkönyörül rajta.

Hasonló tétje, konfliktusai okán a Válólevél párdarabja lehet az iráni Nader és Simin – Egy elválás történetének, és színvonalát tekintve sem marad el Asghar Farhadi Oscar-díjas filmjétől. Ez pedig elsősorban Ronit Elkabetz művészi diadala: Izrael egyik legnagyobb sztárjáról van szó, aki nemcsak színésznőként ért el sikereket (például A zenekar látogatása egyik főszerepében), hanem immár évek óta íróként és rendezőként is aktív. A cannes-i Rendezők Kéthetén bemutatott Válólevelet testvérével közösen jegyzi, de a hangsúlyosan női történet és a személyes kapcsolódási pontok miatt a film mégis egyetlen szerzőhöz kötődik. Viviane egyszerre van otthon az izraeli és a francia kultúrában, ahogy a Tel-Aviv és Párizs között ingázó Ronit Elkabetz is, emiatt talán még nehezebb a hősnőnek elfogadnia a bírák vaskalaposságát. Elkabetz érzékeny, visszafogott, mégis nagyívű alakítása, az egyszerre erős és sebezhető Viviane alakja teszi igazán emlékezetessé a Válólevelet.

Házassági válság

adja a kiindulópontját Jill Soloway melodrámájának is. A Délután is jó! az amerikai függetlenfilm Mekkájának számító Sundance Fesztiválon ért el szép sikereket, a főleg tévésorozatok írójaként ismert Soloway a legjobb rendező díját is elnyerte a kortárs tengerentúli trendekbe illeszkedő, drámai és komikus elemekkel egyaránt operáló, a középosztálybeli amerikai családok életének árnyoldalaira koncentráló munkájával.

Délután is jó

Délután is jó

Ha a cselekmény elején kettőt pislogunk, le is maradhatunk az információról, miszerint a hősnő zsidó, erről ugyanis alig van szó a filmben. Ami fontosabb, hogy Rachel elhidegült a férjétől, akitől mindent megkap ugyan, viszont unatkozik mellette. Hogy némi izgalmat vigyen a mindennapjaikba, Rachel befogad a házukba egy kedves, fiatal prostituáltat, akiben az áldozatot látja. Barátságos, de lekezelő attitűdje, „terézanya-komplexusa” érthető módon egyre több konfliktust szül – Rachel védence, McKenna nemcsak a házaspár életét, de a jól szituált harmincasokból álló baráti társaság harmonikusnak tűnő viszonyait is felforgatja. Ha a Válólevélben feltétel nélkül együtt éreztünk a hősnővel, Soloway filmjének pont az a gyenge pontja, hogy nem tudunk igazán közel kerülni Rachelhez. Férje annyira tisztességes embernek látszik, élete pedig annyira gondtalannak, hogy nézőként nem értjük, miért veszélyezteti a kapcsolatait a családjával és a barátnőivel. Távolságtartásunk a játékidő végéig megmarad, ez pedig a szellemes és hiteles párbeszédek, az intelligens és felnőtt problémafelvetés értékéből is levon.

Újabb variáció ugyanarra a témára: a Gustav Mahlerről szóló életrajzi filmben is akkor ismerjük meg a címszereplőt, amikor házassága zátonyra fut. Húsz évvel fiatalabb neje, az ugyancsak zeneszerzéssel foglalkozó Alma megcsalja őt Walter Gropiusszal, a későbbi Bauhaus-alapítóval, Mahler pedig Freud rendelőjében keresi a gyógyírt magánéleti kudarcaira. Mahler, Freud és Gropius mellett még Gustav Klimt is felbukkan: mintha csak a Woody Allen-féle Éjfélkor Párizsban európai verzióját látnánk, a 20. század első felének nagy alakjai bulvárlapokba illő problémáik révén kerülhetnek közelebb a nézőhöz. Ám Allennél a vígjátéki hangvétel megbocsáthatóvá tette, hogy az epizodistaként feltűnő neves művészek csupán karikatúraszerűen eltúlzott figurák, a Mahler a kanapén alkotói viszont komoly szerelmi drámát igyekeztek formálni a neves zeneszerző életútjának viharos fejezetéből. A karakterábrázolás azonban ugyanúgy sztereotípiákra épül, a tépelődő főhőstől a kikapós asszonykán át a folyton-folyvást a szivarját rágcsáló Freud doktorig, ez pedig hiteltelenné teszi a történetet. Az összhatást tovább rontja, hogy az alkotók rendező szakos egyetemi hallgatók vizsgafilmjeibe illő, erőltetetten stilizált képekkel mesélnek: indokolatlan és zavaró ferde gépállások, elidegenító kézikamerás jelenetek hivatottak izgalmasabbá tenni a cselekményt, csalódást keltő végeredménnyel. Jobban járunk, ha Percy és Felix Adlon mozija helyett Ken Russell 1974-ben készült, valóban formabontó Mahler-filmjét választjuk.

mahler21

Mahler a kanapén

A Mahler a kanapén is a fesztivál azon filmjei közé tartozott, amelyekben maga a zsidóság nem kerül elő problémaként, akadt azonban ellenpélda is a valós személyek élettörténetén alapuló munkák között. Ilan Duran Cohen francia rendező A zsidó bíborosa a magát

Párizs érsekeként is zsidónak valló

Jean-Marie Lustiger identitásdrámája, mely II. János Pál pápaságának politikai kulisszatitkaiba is bevilágít az auschwitzi tábor területén a ’80-as években létesített karmelita kolostor körüli botrány kapcsán. A film szerint a lengyel zsidó származású (és apjával kitérése miatt élete végéig konfliktusban álló) Lustiger-ben az ügy kapcsán tudatosodik a lágerben meggyilkolt anyja és népe szenvedéstörténete, így tudja kiharcolni, hogy a szintén lengyel pápa, aki a kommunizmust tekinti fő ellenségének, végül maga is az apácák távozását szorgalmazza.

the-jewish-cardinal_2_0

A zsidó bíboros

Az idei játékfilmes program mintha végigkalauzolta volna a közönséget a 20. századi európai történelem állomásain. A Titanic Fesztiválon másfél éve vetített, cseh Árnyékban az ’50-es évek Prágájában játszódik, a kommunista diktatúra legsötétebb időszakában. Piti bűncselekménynek tűnő ékszerrablás indítja be a cselekményt, az esethez kirendelt Hakl kapitány azonban hamar rájön, hogy komolyabb ügyről van szó. Az állambiztonság tisztjeiben felmerül a gyanú, hogy a keleti blokkban ténykedő „cionista bűnszervezet” áll a rablás mögött, akik Izraelbe csempészik a lopott aranyat, így erősítésként az NDK-ból hívnak egy nyomozót – Zenkét A mások életéből is ismert, nagyszerű Sebastian Koch alakítja. Ahogy azt a hasonló alapképletre épülő filmekben megszokhattuk, a detektívek kezdetben ki nem állhatják egymást, ám eljön a perc, amikor vállvetve kénytelenek kiállni az igazságért, a rövid úton letartóztatott, Auschwitzot megjárt kisgengszter és társai ugyanis aligha követhették el a rablást. A tavalyi magyar fesztiválpremier idején többen is a Bergendy Péter rendezte A vizsgához hasonlították David Ondříček filmjét. A párhuzam találó: mindkét történet hagyományos krimiként indul, ám csakhamar a chandleri, hammetti ihletésű detektív-noir zsánere felé tolódik el. Vagyis a rejtély megoldása mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap a nyomozó érintettsége, mígnem a legfőbb tét az lesz, a főhős megúszhatja-e ép bőrrel az esetet.

8 - Árnyékban

Ondříček: Árnyékban

 

Az Árnyékban A vizsgához hasonlóan keserű választ ad erre a kérdésre, de meglepődni nincs okunk: a velejéig korrupt, rothadó rendszerben a tisztességes ember bukásra van ítélve – a túlélésben csak az reménykedhet, aki hajlandó hazugságokban élni, és így a valódi bűnösök cinkosává válik. Ondříček mozija nemcsak markáns és példásan megjelenített műfaji miliője miatt válhatott az idei mustra kiemelkedő darabjává, hanem a sztálinista múlttal való józan és higgadt számvetés gesztusa miatt is.

 

Címkék:2014-12

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Izrael mentené meg Európát az orosz gázfüggőségtől

Egy újabb gázvezeték építését javasolta Izrael Európának, ezzel a kontinensen csökkenhetne az orosz gáztól való erős függőség. A héten Rómába...

A zsidóság 75%-ának gyökerei a Közel-Keletre nyúlnak vissza

Hazugság a ’kazár elmélet’ – véli a Family Tree DNA genetikai kutatócég vezetője   Honnan származnak a zsidók? Bennett Greenspan,...

Close