Szíriai polgárháború – ki védi meg a drúzokat?

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A szíriai harcok újabb áldozatai a – korábban az Asszad-rezsim védelmét élvező – drúz vallási kisebbség tagjai, akik jelenleg az Al-Kaidához tartozó Al Nuszra Front támadásainak célpontjai. Lehet, hogy a drúzok hamarosan Izraelhez fordulnak segítségért.

Drúz vezetők

Drúz falusi vezetők

A szíriai drúz közösség több mint húsz tagjának lemészárlása tíz nappal korábban a közelgő humanitárius válság jele lehet – állítják kormánytisztviselők Izraelben, ahol egyébként szintén jelentős drúz népesség él. Miután a sarokba szorított elnök, Bashar al-Assad visszavonta haderőit, hogy Damaszkuszt védjék, az országban élő kb. 700 ezer drúz semmiféle védelemre nem számíthat, ha az ország elfoglalásáért küzdő terrorista csoportok figyelme rájuk irányul – ahogy korábban a keresztényekkel és a kurdokkal történt.

A drúzok vallása az iszlámból ágazott el, azonban filozófia, a judaizmus, a kereszténység, a hinduizmus és a buddhizmus számos elemét is magába olvasztotta. Jelenleg félmillió drúz él félelemben és a létüket fenyegető veszélyben a Drúz-hegyen (Jabal al-Druz), nagyon közel az izraeli határhoz – mondta egy sajtótájékoztatón Reuven Rivlin izraeli elnök.

A mészárlás azután történt, hogy az Al Nusra egy tunéziai vezetője lefoglalta egy Assadhoz hű, szíriai drúz katona otthonát – írja a londoni székhelyű Syrian Observatory for Human Rights. Tömeg gyűlt össze és az Al Nusra-vezetőt eddig tisztázatlan körülmények között megölték.

„Ekkor erősítés érkezett, és elfoglalta a falut” – jelentette az Observatory. „Ezután az Al-Nusra tüzet nyitott a civilekre, 20 ember halálát okozva.” Egyes jelentések szerint az áldozatok száma a 24-et is elérheti. A halottak között van egy fiatal lány és számos idős falusi.

Az eset hátterében az Al Nusra folytatódó északi terjeszkedése áll, s ez riadóztatta a Szíria déli részén élő népes drúz közösséget, amely attól fél, hogy egyedül kell szembeszállna az Iszlám Állammal és egyéb dzsihádista milíciákkal az Izraelt határoló Golán-fennsíkon. Magában Izraelben is több mint 130.000 drúz él, akik közül sokaknak rokonaik élnek a határ túloldalán.

Izraeli drúzok szíriai társaik mellett tüntetnek

Izraeli drúzok szíriai társaik mellett tüntetnek

Az ISIS az elkeseredett ellenállás dacára jelentős területeket szerzett meg Délen, meggyengítve az Irán által támogatott Szíriai haderőket és a – szintén Irán támogatását élvező – Hezbollahot is. Jelentések szerint az Iszlám Állam folyamatosan növeli befolyását a Golán-fennsík Észak-Izraelre néző szíriai oldalán, amely stratégiai szempontból kulcsfontosságú.

Izrael, melynek drúz lakossága általában megbecsülésnek örvend, eddig nem vett részt a szíriai háborúban, a fenti események azonban spekulációkat indítottak el: vajon hajlandó lenne-e Izrael jelentős segítséget nyújtani a szíriai drúz népességnek.

„Mi vagyunk az egyetlen nem zsidó kisebbség, amelynek tagjai szolgálnak a hadseregben, ahol a harci egységekben és a tisztek között még a zsidóknál is nagyobb arányban vagyunk jelen” – mondta Reda Mansour izraeli drúz költő (jelenleg Izrael brazíliai nagykövete) még 2008-ban. „Bennünket nemzeti érzelmű, patrióta közösségként tartanak számon.”

Amikor novemberben négy rabbit ölt meg egy palesztin fegyveres egy jeruzsálemi zsinagógában, Zidan Saif drúz rendőrtiszt volt az, aki életét áldozva próbálta megmenteni őket. A gyilkosságokat követően eddig példátlan gesztust tett az ultra-ortodox közösség főrabbija, ahonnan a négy meggyilkolt rabbi is származott. Ragaszkodott hozzá, hogy – bár ezt a zsidó vallási előírások tiltják – a vallásos zsidókat buszok vigyék a város északi részén található drúz temetőhöz, hogy kifejezzék hálájukat az elesett tisztnek.

A drúz hagyomány lojalitást hirdet minden olyan államhoz, amely biztosítja számukra a lakhatást és vallásuk gyakorlását – egy olyan vallásét, amely az iszlámból származik, de a radikális iszlamisták eretneknek ítélik. Bármilyen beavatkozás Izrael részéről – akár fegyverszállítások formájában, akár a határ megnyitásával a veszélyeztettek számára – belesodorhatná az országot az egyre szélesedő regionális válságba.

A libanoni drúz közöség tagjai válságtanácskozást tartanak

A libanoni drúz közöség tagjai válságtanácskozást tartanak

A legtöbb izraeli tisztségviselő általában szűkszavú, ha a határtól északra folyó eseményekről van szó, de Ayoob Kara, Benjamin Netanyahu miniszterelnök kormányzó Likud pártjának drúz tagja, jelenleg regionális együttműködési miniszterhelyettes szerint az izraeli drúz közösség meg fogja védeni szíriai testvéreit. „Nem fogjuk tétlenül nézni, ahogy testvéreinket lemészárolják Szíriában” – jelentette ki.

Egy amerikai tisztviselő elmondta a Reutersnak, hogy az izraeli drúz közösség aktívan lobbizik fegyverszállítmányokért, hogy segíthessenek szíriai testvéreiknek megvédeni magukat egy esetleges dzsihadista támadással szemben.

„Az izraeli drúzok ezt felvetették Izraelnek, Amerikának, Jordániának és mindenkinek” – mondta a tisztviselő a Reutersnak.

Legújabb hírek szerint Benjamin Netanjahu kizárta egy közvetlen izraeli katonai beavatkozás lehetőségét az országától távolabb fekvő Jabal al-Druz (Drúz hegy) védelmében, viszont sürgette az izraeli látogatáson tartózkodó Martin Dempsey, amerikai vezérkari főnököt, hogy aktívabban lépjen fel a veszélyeztetett drúzok érdekében.

A Foxnews cikke nyomán.

 

 

Címkék:Drúzok

[popup][/popup]