Netanjahu és a magyar zsidók

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

A zsidó szemmel eddig egyszerűnek tűnő magyar politikai tájkép az elmúlt héten összekuszálódott.

Eddig közmegegyezés volt abban, hogy a zsidók gyakorlatilag mind a haladó, kisebbségvédő, demokrata baloldalon állnak és többnyire Izraelt is a zsidókhoz sorolták az egyszerűség kedvéért. Ugyancsak közmegegyezés volt abban, hogy akik nem szeretik a zsidókat, azok mind a jobboldalon állnak, továbbá hogy ez utóbbiak a zsidó államot sem szeretik.

A Netanjahu látogatás mindezt felborította:

Izrael miniszterelnöke autoriter, illiberális, nacionalista magyar kollégájával parolázott és a helyi zsidóság antifasiszta panaszaira (nyilvánosan legalábbis) alig reagált. Emiatt sok zsidó csalódott Izraelben, sok magyar nacionalista, köztük a kormányfő ­ viszont baráti érzelmekre gerjedt a – Brüsszellel és a nemzetközi baloldallal hadakozó –  zsidó állam iránt.

Csalódtak a Mazsihisz vezetői is, akiknek a magyar demokrácia éppoly közel állt a szívéhez, mint Izrael Állam. A közös nevező ez volt: harc az antiszemitizmus ellen. Ez pedig a fáziskésében lévő Magyarországon a hagyományos, 20. századi, nacionalista, rasszista, kirekesztő antiszemitizmus elleni harcot jelentette. Ez a régi stílusú zsidóellenesség minálunk eddig magába olvasztotta az újat is: a kommunista-liberális zsidókat szidalmazó antiszemiták szidalmazták Izraelt is. A régi típusú jobboldal médiája megtette azt a szívességet, hogy a régi antiszemitizmus mellett az új típusút is felvállalta. Így a képlet egyszerű volt, a magyar zsidóknak (se másnak) nem kellett erőlködni: nagyjából minden zsidó a baloldalon volt és minden antiszemita a jobboldalon.

Akik ebben a képletben gondolkodtak, nem kellett, hogy tudomást vegyenek azokról a fejleményekről, amelyet pedig tőlünk nyugatra már húsz éve jelen vannak: hogy ti.

ott a régi típusú, rasszista antiszemitizmus immáron tabu,

és a zsidóellenes érzelmek a korszerű, baloldali, emberjogi nyelven szólalnak meg. (Izrael lábbal tiporja a palesztinok emberi jogait, stb.)

A honi zsidó közösségben ezek a fejlemények – ha hallottak is róluk – többnyire nem érték el az ingerküszöböt. A magyar zsidók és első képviselőjük, a Mazsihisz, Közép-Európa egyetlen számottevő Holokauszt-túlélő közössége, múltjából kifolyólag, a fogyatkozó jobboldali démonok ellen harcolt. A baloldali démonok a fáziskésében lévő Magyarországon nemigen voltak jelen, a magyar zsidók többségét pedig csak a honi antiszemiták érdekelték és nem sokat törődtek azzal, hogy Nyugat-Európában vagy az amerikai egyetemeken miként szidják Izraelt.

Így hát az idelátogató izraeli miniszterelnöktől is azt várták, hogy a honi jobboldali démonok ellen harcoljon – miközben Izrael fő ellenségei 2000, vagyis az Al aksza intifáda óta kirobbanása óta a baloldali démonok: a kisebbségvédő nyelven megszólaló zsidógyűlölet.

Orbán Viktor a baloldali démonok ellen ajánlkozott szövetségesnek

Netanjahu számára: a honi zsidóság képviselői pedig ezeket a fejleményeket egyszerűen nem vették tudomásul. Ők, a hazai baloldalhoz hasonlóan, az antifasiszta küzdelemben merültek el – nem vettek tudomást arról, hogy Izrael húsz éve egészen más démonok ellen harcol. Így teljesen felkészületlenül érte őket Netanjahu magatartása. Nem arról van szó, hogy nem értettek vele egyet. Úgy tűnik, hogy stratégiáját egyáltalán nem értették.

Egyre jobban kibontakozik, hogy Netanjahu politikájának lényege a korszakváltás észlelése. Felismerte, hogy a mélyen humanista, antifasiszta, a múlt bűneivel viaskodó Európai Unió egyre jobban becsavarodik a radikális emberjogi, kisebbségvédő, tehát Izrael-ellenes palesztinpárti diskurzusba. Mindebben az Unió már odáig ment, hogy az Izraellel való gazdasági együttműködést a palesztin-ügy alakulásától teszi függővé. (Amit semmi más ország esetében nem tesz: nem köti tehát a tibetiek szabadságához a Kínával folytatott kereskedelmet.) Az EU a zsidó állam első számú gazdasági, kulturális – és morális – partnere: Izrael európai gyökerű demokrácia, az EU-val fenntartott kapcsolatok megromlása minden szempontból súlyos veszteség volna a zsidó államnak. A további romlás megállításához, a fősodrú Európa „átprogramozásához” keresett szövetségeseket Netanjahu Budapesten. Orbán Viktor és a V4 pedig ebben partnernek mutatkozott: Ha Európa nem rendezi a kapcsolatát Izraellel, saját magát bünteti – mondta nyilvánosan.

Egy ilyen stratégiai együttműködés kikovácsolásának pillanataiban Netanjahu alighanem kétszer is meggondolja, hogy kritizálja-e reménybeli partnerét és vendéglátóját.

Mindez nem Netanjahu személyes biznisze,

itt a világpolitikai környezet és az uralkodó eszmék változásáról van szó,

amelyre válaszul Netanjahu igyekszik megfelelő stratégiát kimunkálni.

A magyar zsidóság, és első számú képviselője, a Mazsihisz, egész más világban él: egy törtélelmi zárványként működő régióban, ahol az emberjogi, kisebbségvédő politika még nem futott túl a józan határokon, ahol a baloldali anticionizmusnak – már és még – csekély a bázisa.

A magyar polgárok látómezejét Orbán Viktor tölti ki. Az ő robusztus alakja miatt alig látnak a magyar világon túlra. Ez alól gyakran a magyar zsidók sem kivételek. Ami alapvető baj, mert a világpolitika fejleményeit és Izrael lépéseit téves pusztán annak alapján megítélni, pozicionálni, hogy mit mond erről Orbán Viktor. Ez a megközelítés nyilván torzképet eredményez.

Emiatt nem látható a fáziskésés: a viszonylagos elszigeteltségben (gondoljunk a teljesen elszigetelt neológiára) élő magyar zsidók a régifajta antiszemitizmussal (néha annak árnyaival) viaskodnak. Eközben a zsidó világ centrumában az új, progresszív értékekre hivatkozó új zsidógyűlölet,

az anticionizmus megállíthatatlanul nyomul előre.

Mindemellett is lehet persze bírálni Netanjahu Budapesten tett lépéseit, de a magyar baloldal és a magyar zsidóság képviselői a világpolitikai dimenziót – úgy tűnik – nem látták át.

Amúgy itt nincsenek jó fiúk és rossz fiúk. Eltérő viszonyok között élő, eltérő látásmódú közösségek és vezetőik mást és mást várnak el a másiktól. Nyilvánvalóan mindenki a saját értékeit és érdekeit képviseli. Ez teljesen rendjén való, ezeket nem kell rangsorolni, legfeljebb a széles látókörű, távlatos, empatikus gondolkodás hiányát fájlalhatjuk.

Nehéz is összehasonlítási alapot találni, ha azt akarjuk tudni, melyikük érdeke az előbbre való. De egy talán mégis van: ha a magyar zsidók ne adj’ isten bajba kerülnek, a hatmillió izraeli zsidó befogadja őket. Fordítva ez nem lehetséges.

Címkék:anticionizmus, antiszemitizmus, Izrael, Netanjahu, Orbán