Szombat előfizetés 2017

Csepeli György: A múlt csábításai

Írta: Csepeli György - Rovat: Emlékezetközösség, Politika, Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Emlékezetközösség – a Szombat körkérdése

A Szombat az alábbi körkérdést küldte a kulturális, tudományos és a közélet néhány vezető személyiségének lapunk kiemelt témája kapcsán:

Van-e, vagy nincs Magyarországon emlékezetközösség?

Hogyan közelíthetők egymáshoz a 20. századi traumáit hordozó közösségek, melyek más-más élményekre emlékeznek, és a másik fájdalmáról talán nincs elég mély tudásuk, vagy nem vesznek róla elég mélyen tudomást.

Véleményünk szerint a magyar társadalmi emlékezet, és a magyarországi zsidó emlékezet eltérően őrzi a 20. századi Magyarország élménycsomópontjait, miközben sokan tartozhatnak a két halmaz közös részhalmazához.

Felvetnénk néhány példát, és kérnénk, írásában ezekre is reflektáljon, de kíváncsian várunk más példákat is.

Magyar emlékezet  /  Zsidó emlékezet

1919    vörösterror                  /fehérterror
1920    Trianon                       /numerus clausus
1940    Erdély visszacsatolása /1938-41 zsidótörvények
1944-45orosz megszállás /gettósítás, deportálás, nyilasterror
1956    forradalom            /elsősorban vidéken antiszemita atrocitások

Kérjük, tekintse e levelünket a felkérés mellett vitaanyagnak, s ha nem ért egyet felvetéseinkkel, ezt is jelezze írásában.

Kíváncsiak vagyunk, hogy amennyiben Ön is érzékeli a felvetett élménykülönbségeket, természetesnek tartja-e, hogy a társadalmi csoportok emlékezete akár jelentősen eltérjen, vagy szükségesnek tartja, hogy változzon a helyzet, s ha igen, milyen eszközökkel lehet Ön szerint javítani a viszonyokon, és elérni a kívánatos állapotot.

Honlapunkon eddig Kőszeg FerencStumpf András,  Csaplár VilmosHorkay Hörcher Ferenc,  Erős Ferenc  és Granasztói György válaszát közöltük. Alább  Csepeli György reflexióit olvashatjuk.
Csepeli

A múlt csábításai

Van-e, vagy nincs Magyarországon emlékezetközösség?

A rendszerváltozás utáni évek egyik legnagyobb meglepetése volt látni és hallani, hogy mekkora erővel törtek elő a XX. század történelmi fordulóival kapcsolatos emlékek, melyek korábban is jelen voltak a magánszférában és a nyilvánosságban, de nem volt identitásformáló szerepük, s nem szabták meg a politikai napirendet.

Minél inkább mentünk előre a jövőbe, annál erősebben kísértett a múlt. Az ok nyilván abban van, hogy a jövő nem a várakozásainknak megfelelően alakult. Nem jött létre a polgári társadalom, nem nőtt a jólét, hanem fokozódott az egzisztenciális és az episztemológiai bizonytalanság. A rendszerváltás válságba torkollt.

A kiszámíthatatlan, bizonytalan és szorongató jövővel szemben az érdeklődés a múlt felé fordult, melyben ki-ki megtalálni vélte a biztos fogódzót. A magyar múlt bővében volt identitás-képző támpontoknak, melyek azonban nemcsak abban igazították el a múltba fordulót, hogy ki ő, hanem abban is, hogy ki nem ő.

A politika hamar felfedezte az emlékezetközösségekben rejlő erőt, mely újra életre keltette a hajdan volt történéseket a ma élőkben, akik egymással szemben határozták meg magukat, mint tették azt annak idején elődeik. Az ország kettészakadt.

A kettősség nem mai keletű. A magyar társadalomban az államalapítás óta mindig is együtt volt a barbár és a civilizált elem, és soha nem dőlt el véglegesen, hogy melyik elem lesz úrrá a másikon. A modern korban ez a hasadás a polgári és a rendi vonatkoztatási kereteket követő társadalmi csoportok kettősségében nyilvánult meg.

A XX. század legnagyobb magyar közösségi traumája a trianoni béke volt, mely elmélyítette a hasadást. A trianoni békébe bele nyugodni nem képes magyar társadalom a revízió végett hibát hibára halmozott, melyek következményeként a trauma nem enyhült, hanem egyre csak mélyült. A Trianon trauma inadekvát kezelése a polgári egyenlőség visszavételét, a zsidónak minősített személyek kitaszítását eredményezte, ami mind a mai napig feldolgozatlanul maradva élezi a konfliktust, melynek eredeti szereplői már rég nem élnek. Nulla összegű játszmák sorozata következett be, melyek eredménye a teljes bizalomvesztés és kommunikációképtelenség lett.

Hogyan közelíthetők egymáshoz a 20. századi traumáit hordozó közösségek, melyek más-más élményekre emlékeznek, és a másik fájdalmáról talán nincs elég mély tudásuk, vagy nem vesznek róla elég mélyen tudomást?

Az egymást kizáró emlékezetközösségek kényszerű együttélése azonos politikai keretben egyáltalán nem magyar specialitás. A sok kínálkozó példa közül említhetem Észak-Írországot, melyet mind a mai napig megoszt a protestánsok és a katolikusok egymásnak okozott sérelmekben nem szegény ellentéte. Az észak-írek ambiciózus nemzeti programot indítottak el annak érdekében, hogy megtanuljanak együtt élni. Érdemes megnézni a theatre of wittness nevű kezdeményezés honlapját, melynek alapján fogalmat alkothatunk arról, hogy mit lehet tenni. Az empátia, a tolerancia, a személyesség megkeresése a Másikban tanítható és tanulható.

Érdemes volna feltérképezni, hogy a mai magyar társadalomban hol húzódnak az egymást kizáró traumatikus közösségi emlékezeti közösségek közötti frontvonalak. Az 1945 utáni történelem bővében van egymással ellentétes érzelmeket tápláló eseményeknek. Ilyen esemény volt a svábok kitelepítése virágzó magyar falvakból, az osztályellenségnek nyilvánított családok kitelepítése Budapestről, a „kulák”-nak nyilvánított parasztok üldözése az ’50-es években, az 1956-os forradalom következményeként bekövetkezett politikai megkülönböztetés, mely tízezrek életét tette tönkre. Minél több közösségnek nyílik lehetősége közös emlékezeti tartalmak felmutatására, annál nagyobb az esélye annak, hogy a „miért éppen én?” kérdés kiegészül a „miért éppen ő?” kérdéssel.

Legyen az vallás, etnikum, osztály, nemi irányultság, minden társadalmi kategória hordozójának meg kell adni a jogot, hogy elmondhassa, mi történt vele. Az interneten elérhető „emlékezet bankok” feladata az emlékek tárolása, rendezése, hozzáférhetővé tétele. Jó példa erre a XX. század hangja vagy az Escape project, de nyilván lehetne más jó gyakorlatokat is említeni. (http://www.socio.mta.hu/escape/)

Az egymást kizáró emlékezetközösségek konfliktusai azonban csak akkor kezelhetők, ha a jólét növekszik, az egyenlőtlenségek tompulnak, s a jövő vonzása versenyképes a múlt csábításával szemben. A mai magyar társadalom, sajnálatos módon, nem ilyen.

 

Címkék:2012-12

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Volt főrabbik fiai lettek az új izraeli főrabbik

Az askenázi és a szefárd közösség élére is ultraortodox főrabbit választottak Izraelben – jelentette a Háárec, izraeli napilap. Mindketten a...

Az MTA nem javasolja Tormay Cécile-t utcanévnek

A Magyar Tudományos Akadémia szakmai testületének állásfoglalása – a Népszava információja szerint - "nem javasolt" kategóriába sorolta a XX. századi önkényuralmi...

Close