Tel Aviv: emlékezés Jichak Rabinra kormányellenes tüntetésen

Írta: ujkelet.live - Rovat: Hírek - lapszemle

Tízezrek vettek részt szombat este a Tel-Aviv-i Rabin téren évente megrendezésre kerülő gyűlésen. Jichák Rabin izraeli miniszterelnök meggyilkolásának 23. évfordulóján a politikai bal és centrum vezetői elítélték a kormány szisztematikusan alkalmazott “felbujtó” és “megfélemlítő” retorikáját, és – úgymond – riválisai üldöztetését politikai célokból, még az ország megosztása árán is.

Az ellenzék vezetője, Cipi Livni azt mondta a tömegnek, hogy “a történelem ismétli önmagát” mivel a baloldal ismét elfogadható célpontja a jobboldali gyűlöletnek, és a tüzet Benjamin Netanjahu miniszterelnök szítja.

“Elég elolvasni a miniszterelnök bejegyzéseit, megnézni a videóit, meghallgatni a beszédeit, olvasni az erőszakos válaszokat, amelyeket ezek a gonosz szelek bátorítanak: [Ideológiák], amelyek azzal vádolják mindazokat, akik másként gondolkodnak, hogy árulók és veszélyt jelentenek a nemzetre.”

“Azok, akik a békéért dolgoznak nem árulók” – mondta. “Ez akkoriban is igaz volt, és ma is igaz.”

Avi Gabbay, a Cionista Unió vezetője szerint “Rabin a békét választotta és a Hamász elleni küzdelmet. Netanjahu feladta a békét és megadta magát a Hamásznak.”

Gabbay is gyűlöletpolitikával vádolta a miniszterelnököt.

“Hajthatatlan félelemkeltéssel, a rendőrség és az Izraeli Védelmi Erők vezérkari főnöke rágalmazásával, támadást indítva az elnök, a média és a Legfelsőbb Bíróság ellen. Áthárítva a felelősséget és árulóknak bélyegezve,” mondta. “A kormány, amely ösztönzi a gyűlöletet a testvérek között, nem kerülheti el sorsát.”

Tamar Zandberg a Merec vezetője Rabin meggyilkolását “a történelem legsikeresebb politikai gyilkosságának” nevezte. “Sikeres volt. A küldetés teljesítve. A béke megsemmisült.”

“Netanjahu első számú eszközévé tette a felbújtást …. Netanjahu legnagyobb eredménye nem 30 vagy 40 szék a Knesszetben, hanem az, hogy megtanította az izraeli közvéleménynek, hogy nincs miről álmodozni, nincs mire törekedni. Ez a háború a mi sorsunk. Azok, akik békét akarnak idióták, naivak vagy árulók.”

Jáir Lapid, a Jes Átid vezetője békítőbb hangot ütött meg: “A jobb és a bal oldalon is vannak szélsőségesek. Kötelességünk szembeszállni velük. De nem mindenki, aki másképp gondolkodik, szélsőséges vagy jelent egzisztenciális fenyegetést. Nem mindenki ellenség, aki másképp gondolkodik. Nem az egész jobboldal ölte meg Rabint. Nem hibáztatható az egész bal a terrortámadásokért.”

Ugyanakkor Lapid is figyelmeztetett a “fekete-fehér, mi és ők, jófiúk és rossz fiúk” politikára. “A gyűlölet, a félelem és az erőszak politikai eszközökké váltak. Úgy érzem, kötelességem figyelmeztetni, hogy ha a kormány azt mondja, aki másképp gondolkodik az áruló és bűntársa az ellenségnek, az veszélyes ösvényre vezet minket. Véget kell vetni ennek.”

A korábbi évektől eltérően idén egy jobboldali politikus is felszólalt a gyűlésen, Tzachi Hanegbi Likud miniszter személyében. Hanegbi, akit a baloldalon sokan bűnösnek találtak a Rabin gyilkosságához vezető felbujtásban, beszédét hangos fújolás kísérte a tömeg részéről.

A miniszter szerint a gyilkos, Yigal Amir “meg akarta ölni az embert, hogy megöljön egy politikát, még a demokrácia meggyilkolása és egy polgárháború árán is”.

“Sokan gondolják úgy, köztük én is, hogy az [oslói szerződés] szörnyű hiba volt. Elleneztük. De amikor a gyilkos megölte a miniszterelnököt, én és mindegyik partnerem ebben a törvényes politikai küzdelemben pontosan azt érezte, amit az ideológiai spektrum másik oldalán lévő izraeliek.”

Hanegbi is felszólalt a szélsőséges politikák ellen. A közvéleménynek “azt kell választania, ami egyesíti őket azzal szemben, ami megosztja és korlátozza.”

Naftali Bennett (Zsidó itthon) Hanegbi beszédének lehurrogására reagálva a gyűlést “szégyenletes baloldali demonstrációnak” nevezte. “Nem a jobboldal gyilkolta meg Rabint, hanem Yigal Amir. A baloldal hamis vádjaiból én is kaptam. A jobboldaliaknak nem szabadna részt venni egy olyan gyűlésen, amelynek célja a jobboldal beszennyezése.”

Teljes cikk

[popup][/popup]