Szombat előfizetés 2017

A nők helyzetéről, a vegyesházasságról és a spiritualitásról

Írta: Fináli Gábor - Rovat: Hagyomány

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A magyar neológia helyzetét elemző, vitaindító írás szerzője összegzi gondolatait.

A neológ zsidóság féltése és a problémafelvetés vágya késztetett megszólalni. Mások bosszantása, a botrányokozás nem volt célom. Tényeket vettem számba, amelyeket, ha lehet, még szépítettem, finomítottam is. Tizenegy éves korom körül, 1988-ban kezdtem tanulni a Nagyfuvarosban, voltam Wesselényis, Anna Frankos, Bnei-Akivás, rabbiképzős, kétszer is, megjártam Izraelt. Az elmúlt harminc évben megtapasztaltakat próbáltam megfogalmazni. Röviden szeretném elmondani ismét, hogy mit gondolok a legfontosabb vitakérdésekről.

 

  1. Nők

A nők jogi-háláchikus státusza az ókor végi, középkori zsidó vallásjogban, mondhatni, enyhén szűkre szabott. Semmilyen funkciójuk nincs a liturgiában, ami a közéletet és oktatást is leképezte egészen a legújabb korig. Oktatásuk ezért sokáig erősen korlátozott lehetett csak. Ezen felül – ami még kevésbé emészthető a mai viszonyok között, főleg azok 90%-ának, akik nem jönnek be soha a zsinagógáinkba –, a talmudi értelmezés szerint nem számít a nők tanúsága sem, mert ők maguk nem egészen „beszámíthatóak” (Dáátán kálá), nem lehet megbízni józan értékítéletükben. Az iszlám két női tanújával szemben a zsidó jogban 32 nő sem ér fel egy férfi tanúságával. Többek között ez az a pont, amelyből kifejlődik és kinő a zsinagógai funkciókra is levezetett, a nőkre vonatkozó kettősség. Nincsenek kötve bizonyos parancsolatokhoz, ezek nem kérhetőek rajtuk számon, ezért, mivel felelősséget sem viselnek, nem számíthatóak be a közösségbe. Felettébb furcsa, hogy a rabbik osztálya – akik ezt így „bebetonozták” -, mint társadalmi osztály nem létezett a zsidó történelem jelentős részében, az egész Biblia nem ismeri ezt a titulust és a legtöbb mai szokásunkat. A rabbik meghatározó befolyása is csak legfeljebb 2100 éve létezik.

A zsidó hagyományban és civilizációban a Jóságos istenhez való ragaszkodáson kívül egy a fix, a bizonyos elvek mentén történő állandó változás, és ezen a területen is volna ok a változtatásra.

 

  1. Vegyesházasság, betérés

A „ki a zsidó?” kérdése neuralgikus kérdés. Fájdalmas, mert a XX. századi üldözések emléke szorosan összekapcsolódott az újjáéledő zsidó nemzetállam létjogosultságával és mindez, Izrael és az üldöztetés összefonódó emléke sokak számára zsidóságuk lényege. A zsidóságot ők, persze, nagyon is érthetően, jobbára zárt etnikai és emlékezetközösségnek érzik.

A valóság az, hogy nem a negyvenkétezer babilóniai visszatérő produkálta az első század 4-7 millió zsidóját, hanem a tömeges térítés, amely néha (i. e. 167 és 63 között, a Makkabeus korban) még erőszakos eszközökkel is folyt. Így feltételezhető, hogy a hellén-római birodalomban és – a kora középkorig – Jemenben, Észak Afrikában stb. áttért tömegek adják a zsidóság tág alapját. Később ezen tömegek oroszlánrészét térítik meg és be vagy később mészárolják le keresztény vagy kisebb számban muszlim szomszédaik. A XIV. századi mélyponton közösségeink feltételezhetően 1 millió főt sem számláltak. A vérveszteséget tovább súlyosbította a spanyol kiűzetés.

A napóleoni háborúkban a szabadságot megízleltek újragettósítása idején lezajló kitérési hullám a reformmozgalom születésével szoros összefüggésbe hozható. A szabadság és a kinyíló külvilág majd annyi embert vitt ki a zsidó közösségekből száz év leforgása alatt, 1750-1850 között, mint amennyit a spanyol inkvizíció és katolikus nyomás több száz év alatt. Ezt csak azért fontos felhozni, mert ebben a kontextusban érthető meg a neológ a reform vagy bármilyen más progresszív, a viszonyait, belső szerkezetét újragondolni kívánó zsidóság igénye.

Mindezt azért is fontos hangsúlyozni, mert miközben a 2700 éve elveszett tíz törzset keresik mindenhol, elfeledkezünk arról, hogy feltételezhetően az európai, főképp közép európai szomszédaink, illetve XX. századi gyilkosaink között is rengeteg lehettek azok, akik zsidó háttérrel rendelkeztek. Sőt az anyai ági zsidó leszármazás maga is hellenisztikus kori újítás a hagyományunkban a legtöbb tudományos vélemény szerint.

A zárt etnikai közösség önképét megzavarja az is, ha tudjuk: a mindannyiunkra nézve kényszerítő erejű izraeli bevándorlási törvény is keveri az etnikai és a vallásjogi elemeket. Ha valaki kikeresztelkedik, akkor elveszíti „etnikai jogát” és már nem számít kivándorlás-képesnek Izraelben, de ha, mondjuk, ateista vagy buddhista lett, az nem számít. Hibrid, de domináns elgondolás, domináns volta miatt mindenkit kényszerít valamelyest. Mindent összevéve nem csak nem lehet, nem is kell arra törekednünk, hogy fenntartsunk egy valójában soha nem létezett, nagyon kis létszámú és egyre fogyatkozó zárt etnikai közösséget. Nem ez a magyar zsidóság jövője.

 

  1. Héber nyelv

A közös nevezőnket, a nyelvet semmiképpen sem száműzném sehonnan sem. Sőt! Csak mivel én abban hiszek, amit mondok és nem abban, ahogyan mondom, fontosnak tartom, hogy felváltsuk a mennyiségi alapú megközelítést a minőség alapú megközelítéssel. Biztos, hogy 80-100 oldal elolvasása egy óra alatt lehetővé teszi a valóban végiggondolt, megfontolt, átérzett, igazi imádkozást? Különösen egy archaikus, felettébb technikai szöveg esetében, amely még idegen nyelven is van? Ha viszont az imából hiányzik az átélés, az önátadás, akkor automatikus varázsszöveg-mondássá silányul az elvileg „szívvel végzett szolgálat””, amitől már Báchjá Rabbi is óvott a “SZÍV KÖTELESSÉGEI” c. munkájában.

 

  1. Az imakönyv

Az imakönyv annyira folyamatosan alakuló történeti képződmény, hogy a gaonita (i.sz.600-900) kor előtt nem is létezett, akkortól is, csak egy-kettő egy közösségen belül (zsinagógai példány, egy-két gazdag ember). Az imarend nagyobb része, például a Lechá Dodi a középkor, gyakran a középkor legvégének a képződményei, és több száz év alatt terjedt el. Hadd idézzek egy igen szemléltető példát a Talmudból. Egy rabbi egyszer vágyakozva kifakad: „Bárcsak azok közé tartozhatnék, akik zsoltárokat is mondanak az ima előtt!” Ma ez – az imát megelőző zsoltári részek és versek – már kötelezően a liturgia része a Szentély-beli áldozatok elmondásával együtt, ami szintén nem volt valaha automatikus. A reggeli ima túlnyomó része kései és csak a leghitbuzgóbbak mondták, esetleg egy-egy befolyásos közösség vagy rabbi szokása terjedt el és lett mára mindenkire nézve kötelező. Én harminc éve azt figyelem, hogy fogy el fél óra, háromnegyed óra alatt a hívek figyelme, mire a lényeghez odaérünk. Mindezek fényében azt kérdeztem, hogy ha a világ gyorsul és a technika miatt is mindenki eleve „figyelemzavaros”, és bajosan, nehézkesen értjük a szöveget, akkor miért ne lenne a kevesebb több?

Sokszor olyan, mintha nem az Etikus és Morális Jóistent akarnánk szolgálni és általa jobbá válni, hanem az őseinket, akiknek nem lehet ellentmondani.

 

  1. Reformzsidóság

 A reformközösségek filozófiájától sok esetben eltér a véleményem. De nem fair rajtuk számonkérni a sikertelenségüket. Kis egyház voltak, ameddig voltak Magyarországon (amikor megszűnt az egyházi státuszuk, mi hallgattunk). Magukat tartották fent, és még a kevésbé előnyös környezetben is fenntartják magukat ma is. Ha egy közepes méretű neológ zsinagóga költségvetését megkapták volna, valószínűleg nagyon máshogy állnának most. Ha nekünk kellene önállóan, saját pénzből fenntartani magunkat, hány zsinagógát tudnánk működtetni?

 

  1. Nem vagyunk ortodoxok

Elmaradt az emancipáció 150. évfordulójának igazi megünneplése és a helyzetünk valós értékelése. Az évforduló kapcsán megjelenő egyes kisfilmek és brosúrák kommunikációja egyértelműen és vitathatóan a „modern ortodoxiával” azonosította a neológiát. Az a történelmi igazság, hogy nem vagyunk ortodoxok. A neológiát a később önmagukat ortodoxnak nevező közösség vezetői, az 1865-ös Nagymihályi Kinusz (zsinat) résztvevői annak kiátkozásával értelmezték és definiálták. Ugyanezen nagymihályi grémium résztvevői voltak azok, akik az Eötvös miniszter által összehívott közös konferenciáról való kivonulás és elkülönülés mellett döntöttek. Az 1865-ös zsinat 152 éve kizárta az általuk elfogadott zsidóságból az összes olyan közösséget, amelyikben a rabbi ornátust visel, magyarul szónokol, amely közösségben nincs megfelelő elválasztás a nemek között, azon zsinagógák híveit és rabbijait, amelyeknek orgonája, tornya van, nem beszélve a vegyes kórusról. Attól fogva a mi ítéletünk, neológ rabbiké, nem ítélet és semmis minden döntvényünk. Diplománk (szmichánk) érvénytelen, betérítésünk, kósersági pecsétünk érvénytelen, sőt mi több, arcátlan lázadás. A kiközösített elvileg, az eredeti elképzelés szerint már nem lehet a minjen tagja, nem szabad érte imádkozni, nem szabad vele gazdasági viszonyba se lépni, sőt, ha bajba kerül, kiváltani vagy kimenteni sem szabad az illetőt. Bár ezt a modernitás és a sorsközösség miatt nem gyakorolta, nem gyakorolhatta velünk szemben az ortodoxia. A helyzet 1865-óta nem változott, csak romlott, mert akkor ők egy vesztes, fogyatkozó oldalon voltak a történelmi trendek és a korszellem ellenük dolgoztak, jelen pillanatban nagyon is erős pozícióból nézik a világot. Ha nem tagadjuk meg az elmúlt 150 évet, nem építjük át a Dohány utcai zsinagógát és nem tagadjuk meg a Rabbiképző legnagyobbjait, nem fogadnak minket vissza.

 

Egy kis ízelítő

A MAZSIHISZ Alapaszabályában szerepel, hogy közösségeink a Sulchan Aruch alapján állnak.

Egy kis ízelítő azoknak, akik úgy hiszik, hogy a Sulchán Áruch alapján állunk, vagy kellene, hogy álljunk: a Sulchán Áruch alapján állók kénytelenek jobbára elutasítani a mozi, vagy a TV által kínált szórakozást.

Szinte minden játékfilm, mozi, színház, ahol a nemek intimen érintkeznek, vagy akárcsak promiszkuitásra bíztatnak, vagy céloznak erre, ezzel viccelnek, a tiltott kategóriába esnek, feleslegesen okoznak vágyat, ültetnek bogarat az ember fülébe, akárcsak egy miniszoknyás nő látványával is. A teljes popkultúra ott süllyed el Beatles-estől, Queens-estől, Romeó és Juliástól, hiszen a versek nagy többsége, főleg a modernek, idesorolhatóak.

Általában is minden olyan zene: dal, balett, opera, amely efféle léhaságot fejez ki vagy sugall, tiltott. Tilos élvezni, akárcsak szemügye venni, bármely művészeti alkotást, szobrot vagy festményt, amely ebbe a kategóriába esik, vagy esetleg más bálványimádó vallások alkotása. Tilos ilyen műtárgyakat bemutató kiállításokat látogatni, bálványimádónak tételezett templomokba bemenni, de még az árnyékukban megpihenni is.

Tilos a női ének hallgatása, a tánc nézése, ami nem csak az eddigi 17 év zsidó fesztiváljainak és rendezvényeinek fellépőit kérdőjelezi meg, hanem minden férfi búcsút inthet például a Barbara Streisand albumának. Ha már a nőknél vagyunk, akkor tilos, főként a férjezett nők közösségi térben való szerepeltetése, vagy azok túlzott szerepvállalása a politikában, közéletben stb. Érdekes példaként szolgálhatnak még a vallásos újságok reklámjai, ahol csak férfiakról és gyerekekről vannak fotók. A társas tánc, nem ildomos ruhában folytatott sportversenyek: úszás, torna, atlétika, de még a női foci vagy más labdajátékok (a Makkabi játékok vagy az Olimpia) is mind ellentmondanak a háláchá előírásainak. Tilos őket űzni és nézni, és ha következetesek vagyunk hasznot húzni belőlük szintén tilos. Vízparti nyaralás vegyes strandon szintén tilos. A felsoroltak közül igen sok már eleve a bitul Torá – a nem Tórával töltött idő, vagyis az időpocsékolás és feleslegesség kategóriájába esik.

Összegzésképpen, lassan három évtizede korlátlanul szabad a vallásgyakorlat Magyarországon, nem 1991-et vagy 1995-öt írunk. És ha ennyi idő alatt, ennyi energiával és ennyi pénzel csak ennyit értünk el, akkor tulajdonképpen bármit, bármilyen újítást kipróbálhatnánk, mert ha így folytatjuk, ebben a felállásban, ekkora emberanyaggal nem lesz még egyszer 30 évünk.

 

Címkék:Fináli Gábor, Fináli-vita, héber nyelv, imakönyv, neológia, Sulchan Aruch, vegyesházasság

  • Ferenc Raj

    Bátor és őszinte írás egy rabbitól, akinek a sokszínű magyar zsidóság fennmaradása és jövője fontos.Való igaz véget kell vetni a struccpolitikának. Amint már másutt többször kifejtettem, szerintem, a 21. századi rabbi feladata, hogy tudomásul veszi közösségének életformáját, igényeit és a körülötte lévő világot, és nem tekinti feladatának rabbiként, hogy nyomasztó minta-zsidó, eleven szemrehányás legyen azok számára, akik hozzá fordulnak. A vitát tovább kell folytatni, beszélni kell, de a beszéd nem elég… tettekre van szükség. Valóban mondhatjuk a Zsoltárossal: “Ét lá’ászot…”, itt az idő cselekedni!

    • szafta

      örömömre szolgál, hogy egyetértünk – sokan!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Dróngyártó cég ellen nyomoz a rendőrség egy azerbajdzsáni bemutató miatt

Nyomozást folytat az izraeli rendőrség az Aeronautics Defense Systems nevű izraeli fegyvergyártó cég ellen, mert azerbajdzsáni kérésre állítólag élő bemutatót...

Francia újságírók szíriai fogvatartása miatt Párizsban is bíróság elé állítják a brüsszeli zsidó múzeum elleni támadás elkövetőjét

Átszállították szerdán Brüsszelből Párizsba a Belgiumi Zsidó Múzeum ellen 2014 májusában elkövetett, négy emberéletet követelő támadás gyanúsítottját, ahol hamarosan bíróság...

Close