Szombat előfizetés 2017

Viva Eszterek! – A mexikói zsidó nők helyzete

Írta: Pető Andrea - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A mexikói zsidó nők helyzete

Ülök Mexikó City belvárosában két zsi­dó női aktivistával, két háztömbre attól a kocsmától, ahol Pancho Villa, az 1910-es mexikói forradalom egyik legendás, majd merénylet áldozatául esett szabad­sághőse örömében (vagy a túlzott tequila fogyasztása miatt) háromszor a plafon­ba lőtt. Ez a máig gondosan őrzött három lyuk itt kötelező turisztikai látványosság.

A másik irányba indulva, két háztömb­re található Mexikó első mozija, melyet nem meglepő módon, a Mexikóba az 1910-es évektől nagyobb számban érke­ző zsidók egyike alapított. E két kultúra találkozásánál él a négy zsidó közösség: az askenázi, a szefárd, az aleppói és a damaszkuszi közösség. Számuk ma mint­egy negyvenezer, és a négy különböző hagyományt megőrizve, de politikailag együttműködve élnek – főleg Mexico City­ben. A négy zsidó közösség között ugyan­akkor nagyok a különbségek. Ahogy Deborah Roitman elmondta: az askenázik hozták meg a forradalmi szellemet Mexi­kóba, a másik három közösség viszont megmaradt hagyományosabbnak (azaz egy hagyományos mexikói társadalami keretbe ágyazódva): hiszen a nők vagy in­kább lányok itt 14-16 évesen férjhez mennek és gyereket szülnek.

Nagyon ritka a vegyes házasság. A Me­xico Cityben élő román barátnémnak, aki történetesen egy mexikói zsidó apukától szült gyereket, semmi esélye sincs arra, hogy a jó hírű zsidó oktatási intézménybe járassa fiát, akit a szintén forradalmár Zapatáról, Emiliónak neveztek el. A zsidó közösség így éri el, hogy az asszimiláció sokkal kisebb arányú, mint mondjuk Argentínában, ahol harminc éve félmillió zsidó élt, ám mostanra a gazdasági válság a katonai diktatúra meg az Izraelbe törté­nő kivándorlás miatt jó, ha kétszázezren maradtak. Mert hát a legfontosabb identi­tást megőrző intézmény az iskola. A zsidó iskolák ún. általános iskolák, tehát nincs úgy különválasztva a zsidó vallásos okta­tás a „rendes” oktatástól, mint például Amerikában.

Frida Staropolsky elmondta, hogy mára már a tanárok 95%-a nő, és ez kü­lönleges kérdéseket vet fel. Frida a Judaisztikai Akadémia képzési igazgatója, ami a tanárképző főiskolának felel meg: ennek az intézménynek kötelessége gon­doskodni az összes gyerek oktatását biz­tosító tanárok képzéséről. A szülők 90%- a zsidó magániskolákban taníttatja a gye­rekét, akik aztán 18 évesen kikerülve a védett gettóból, először szembesülnek azzal, hogy létezik egy másik Mexikó. Pontosabban nem is azzal – mondta Deborah Roitman, a mexikói zsidó identi­tás kutatója, hanem azzal, hogy léteznek más mexikói gettók is: mint a francia vagy a spanyol. Ezek a közösségek szin­tén a drága magánegyetemekre járatják már felserdült gyerekeiket. A zsidó kö­zösség fiataljai a „másik Mexikó”, a bennszülött lakosság nyomorával ritkán szembesülnek. „Én fehérbőrű vagyok” – mondja Deborah, és ez már kiváltság az etnikai, faji határoktól mélyen megosz­tott Mexikóban.

Deborah hangsúlyozta, mennyire fon­tos Frida küzdelme, hogy egységesítse és az állam által elfogadottá tegye a tanár­képzést. Ez az átalakulás nem megy min­den feszültség nélkül. Eddig a zsidó isko­la tanárai semmilyen szervezett képzés­ben nem részesültek, viszont ha az ál­lammal el akarják ismertetni a munkáju­kat, akkor bizony meg kell határozni az átadandó tudásanyagot és a követelmé­nyeket – ennek minden politikai követ­kezményeit elfogadva.

Amikor Debra az egyetem után vissza­tért Izraelből Mexikóba, rögtön megkér­ték, hogy tanítson az egyik iskolában, el­végre tud héberül. Azzal utasította vissza a felkérést, hogy ő történetesen szocioló­gus és nem tanár. De ez sokakat nem za­var. Mint elmesélte, szomszédja, aki fog­orvosnő, szeretett volna a gyerekszülé­sek után valamilyen állást találni, – a jól ­kereső férj mellett pénzre nem volt iga­zán szüksége -, így aztán elment a zsidó iskolába tanítani. Míg a gyerekei iskolá­ban voltak, ő is dolgozott. Tette már azért is, mert más „társadalmilag elfogadott” munkalehetősége nincsen.

Az elmúlt tíz évben a zsidó közösség élete megváltozott: „Csak követjük mi is a világ változását!” – mondta Frida. Való­ban, épült az iskolák és a zsinagóga mel­lé sportcentrum, kábítószeresek rehabili­tációs központja, a házasságon belüli erőszaknak áldoza­tul esett zsidó nők számára otthon, sőt még a zsidó homo­szexuális férfiak is kaptak egy klubot. „Eddig tettettük, hogy ezek a kérdé­sek minket nem érintenek, pedig hát eddig is jelen voltak” – mosolyog Debra.

Nagyon erős az anti-cionizmus Mexikó­ban, mondja Debra. Amikor az intifáda újra kezdődött, a nők elhatározták, hogy szolidaritási gyűlést rendeznek az izraeli követség előtt. A vezetés azonban nem támogatta az ötletet, mondván, hogy nem kell kimenni a falakon kívülre, így a gyűlést végül a saját sportcsarnokukban rendezték meg. „Ez egy nagyon latin­-amerikai politizálási mód, amelyben per­sze felismerhető a diaszpórazsidók para­noiás gondolkodása is” – magyarázza Debra. „Az a lényeg hogy láthatatlanul, a háttérben kell maradnunk”. De ők nem hagyták magukat lebeszélni, és ettől kezdve egy hónapig minden áldott dél­után harmincán kimentek a követség elé tüntetni. Ennek az akciónak csak az esős évszak beköszönte vetett véget, mikor is a követ a saját szolidaritását kimutatva, kiment esernyőkkel a trópusi esőben ácsorgó nőkhöz – akik ezzel befejezett­nek tekintették az akciót Mert jobb azt belátni, hogy a trópusokon esős évsza­kokban nem történnek forradalmak, még akkor se, ha nők csinálnák.

Pető Andrea

Címkék:2002-12

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Emlékezés az örmény holocaustra

Emlékezés az örmény holocaustra Jereván, Örményország időrendben ti­zenkettedik fővárosa felé repülve elhatá­roztam, hogy megnézem, hogyan emlé­keznek a mai Örményország lakói...

2002. novemberi szám

Summary Pesti Súl - új vallásos közösség várja Önöket Izraeli-magyar operagála Budapesten Szántó T. Gábor: A katarzis reményében - Kertész...

Close