Szombat előfizetés 2017

Én és a zsidók, a zsidók és én

Írta: Szerbhorváth György: - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

SZERBHORVÁTH GYÖRGY

Igen kényes helyzetben vagyok most, hogy a zsidókkal kapcsolatos élményeimről, érzelmeimről, gon­dolataimról kell(ene) számot adnom (vélhetően akár a többi felkért), hisz az utóbbi tizenpár évben, részben Szerbi­ában élve, ha valamiből elegem lett, ha valamit már meguntam, pontosabban irtózom tőle, az semmi más, mint az et­nikai-vallási akármik. Akármik, írom, mert már értelmezni sem igen tudom a témát. Úgyhogy most éppen abba a csapdába sétálok bele, amit jól isme­rek, meg- és elvetek, ti. hogy egy közös­ségről úgy gondolkodjam, ahogyan nem szeretek gondolkodni: egy az egy­ben, egységes egészként nézve rájuk.

Úgyhogy szögezzük le, a zsidósághoz sehogyan sem viszonyulok. Egyes zsi­dókhoz igen, egyes zsidó dolgokhoz igen, de a szerbséghez meg a magyar­sághoz sem viszonyulok, bár utóbbihoz azért mégiscsak: antinacionalista ma­gyar, illetve magyar antinacionalista, antimagyar antinacionalista lennék hitem szerint. Ha, az öngyűlölet – már rögtön huzigálhatnám is a párhuzamokat, hi­szen a zsidók is, ugye, ott is van ez, de még hogy. Meg hogy kozmopolita len­nék, liberális, hát ez is ilyen zsidós. Le­het, hogy zsidó is vagyok, ha hiszik, ha nem, papírom van róla: úgy élőben, mint újságban lezsidóztak már, a zsidó­ság fogadatlan prókátorának neveztek a Vajdaságban, amikor arról szóltam-írtam, hogy ha mi mint vajdasági magyar kisebbség csak saját magunkkal foglal­kozunk, ha csak az „ellenünk” elköve­tett dolgokról, a mi szenvedésünkről hablatyolunk egyfolytában, viszont pél­dául hallani sem akarunk arról, hogy „mi magunk” hogyan viselkedtünk a második világháború alatt, amikor ma­gyar zsidó honfitársainkat deportálták, nos, úgy akkor ne nagyon ugráljunk, ha­nem nézzünk előbb jól körül (Deákné vászna et cetera). Meg is kaptam a ma­gamét, természetesen.

A szerb alap- és középfokú iskola- rendszerben szocializálódva a zsidók­ról természetesen (!) semmit sem hal­lottam. A holokausztról sem, hisz az idő tájt ott a partizánok mártíromsága volt a trendi. Ám mivel különösen a második véhá története érdekelt, még­iscsak látni véltem ezt-azt. De hogy a zsidó, az mi, gőzöm nem volt, hittanra se jártam sose, ami meg átjött az iroda­lomból, azt meg megint másképpen néztem értelemszerűen. Danilo Kist, a Crna Gora-i – magyar-zsidó vegyes há­zasságból származó jugoszlávot (a szerbek szerint: szerbet) olvasva kez­dett el derengeni, hogy mi is az az etnicitás. Kist éppen akkortájt kezdtem el olvasni, amikor elkezdődött a naciona­lista őrjöngés Jugoszláviában, ami ne­kem mind out volt. Ráadásul egy antik­váriumban megvettem egy első világhá­borús brosúrát, amiben valamilyen ka­tolikus fuszkó a zsidókat meg a sza­badkőműveseket tette felelőssé a há­borúért. Mivel antiklerikális érzelmek­kel már fel voltam szerelkezve színtisz­ta, de inkább csak pro forma katolikus falumban, mire éltemben először zsi­dót láttam (akiről tudtam, hogy zsidó), addigra már szinte filoszemita voltam.

Pár évvel később egyik barátommal a falusi zsidó temetőt fedeztük fel ma­gunknak: elhagyatott volt, és a fákat csak azért vágták ki a sírokról és a sí­rok közt, mert már fűteni sem volt mi­vel a hiperinfláció és a gazdasági össze­omlás miatt. Indítványoztuk, tisztítsuk már ki rendesen a temetőt, amire a fa­lu egyes fejesei leintettek minket: ez zsidó úgy, kussba legyünk. Majd a sza­badkai zsidó hitközség, ha akarja (az­óta felpakolták a sírköveket és elvitték Szabadkára, egyedül a holokauszt-emlékmű maradt meg). Hogy a falu törté­nelmi emlékezete ilyen, azon persze nem kell csodálkozni, hisz 1942-ben pogrom volt, 44-ben pedig totális bevagonírozás. Igaz, a pogrom után a ma­gyar csendőrség valami 250 ember el­len készítette el a vádiratot, de a hábo­rú vége miatt elítélve senki sem lett. A legenda szerint közvetlenül az eset után egy rendőrtiszt az egész bandát behajtotta a csendőrség udvarába, azt mondta nekik, hogy aki zsidó vagyont lop, az a magyar kincstárat károsítja meg, mivel minden zsidó érték a kincs­táré, s mert statárium van, most min­denki ki lesz végezve. Felállítottak egy golyószórót, a legenda szerint az udva­ron szarszag kezdett el terjengeni. Majd a tiszt bement telefonálni, fél perc múl­va meg megjelent, hogy no, ippeg most beszélt vitéz nagybányai Horthy Miklós főkormányzó úrral, aki mindenkinek megkegyelmezett. De aki nem pucol el fél perc múlva, az tényleg ki lesz nyír­va. Amire persze mindenki elpucolt, még a kaput is kidöntötték.

De ezt a történetet, ha mesélik is ott­hon, persze kissé viccesen mesélik. Mert ugyebár a történet itt az érdekes, nem az, hogy mögötte mi is van/volt. Az a lényeg, hogy a magyarok rendes emberek, dolgoznak böcsülettel, a zsi­dók meg csak leszedik a tejfölt a csu­porról. Például sose fizetnek egy italt. Bezzeg mi, ha lumpolunk, mindenki a vendégünk. Mi nem fukarkodunk ám. Nem mintha úgy általában láttak volna egy zsidót is (később, illetve a fiatalab­bak akármikor).

Aztán Budapesten, az egyetemen már láthattam zsidót, szociológia szakon, mint mondották a jól értesültek, a tan­árok és diákok fele is zsidó vagy zsidó származású. Ezt persze verifikálhattam is, hisz azok között, akikkel megbarát­koztam, rengeteg zsidó (származású) volt. Meg a tananyag is olyan volt, hogy szép lassan megtudtam, mit jelent(ett) Magyarországon zsidónak lenni. Zsidó (származású) barátaim előtt aztán néha meg is eresztettem egy-egy cinikus kije­lentést, ami alapján néha még le is antiszemitáztak (kedveskedve, ha van ilyen), aminek tán alapja is lett volna, ha nem úgy gondolom, hogy na, azért ti is figyeljetek oda az én bajaimra, hisz (egy majdnem) üldözött kisebbségi populá­ció tagja lennék, tessék hát csak észre­venni, hogy mások is szenved(het)nek az etnikai-vallási vagy más dolgok miatt, sajnálat hát nekem is járna. Pszichológi­ailag ez érthető, amúgy persze nem. S nem mondom, néha én is elvetettem a sulykot, főleg egyszer, amikor egy telje­sen zsidó társaságban, ahová véletlenül csöppentem bele, valaki megjegyezte nekem, hogy no, itt most mindnyájan zsidók vagyunk. Hogy engem is annak néznek, még oké, de azért fölcsattantam, hogy hát én nem vagyok zsidó, és még odalöktem egy mondatot, amire már nem emlékszem, mert már tökré­szeg voltam. Mindenesetre másnap szé­gyelltem magam, a házigazdától később bocsánatot is kértem, mondta, van is miért. Viszont egy másik zsidó (szárma­zású) ismerősöm, mikor elmeséltem a sztorit, meg azért adott egy szimbolikus nyaklevest, hogy ilyen emberekkel ülök le egy asztalhoz, akikkel az az alapvető probléma, hogy buták – és bárminő két­értelmű, ironikus kijelentést biztosan antiszemita kijelentésként érzékelnek, hisz egyirányú az agyuk. S mert hogy zsi­dó identitásukat fölturbózzák, az még el­megy, de hogy buták (műveletlenek, is­kolázatlanok), az már kevésbé. Egyikük később emigrált is, illetve azt mondta, hogy emigrál nyugatra, a helyzet viszont az volt, hogy azért ment el innen, mert rendes munkát nem talált magának, na­ná, hisz érettségije volt csak, és amúgy sem volt talpraesett gyerek.

Amikor azt mondta, hogy ő most ak­kor emigrál, persze óvatosan „nekies­tem”, mondtam, ez nem emigrálás, ne­hogy azt mondd már, hogy azért mész el, mert zsidó vagy, hisz világosan lát­szik, hogy azért mész el, mert nincs munkád. Azért is zavart az emigráció kifejezés használata, mert én mégis­csak menekült voltam akkoriban, per def. emigráns, ámde sose jutott volna eszembe azt állítani, hogy azért húztam el a csíkot Szerbiából, mert magyar len­nék. Inkább azért, mert újságíró, és ha szerb újságíró lettem volna, meglehet, akkor is eljövök.

Végezetül értelmezhetném még, de minek, hogy amikor átmenekültem, kik segítettek nekem. Mos, magyarok és zsidók is. Magyarnál laktam, zsidó szer­zett munkát, aztán meg magyar is, majd megint zsidó stb. Több zsidó főnököm/munkatársam van/volt, érvé­nyes ez barátaimra is. Az antiszemiták­kal mindig összevitatkozom. De ugya­núgy nem csípem azt, aki büszke arra, hogy ő zsidó, mint azokat, akik magyar­kodnak, szerbkednek stb. Erre már úgyis ráment a fél életem.

Címkék:2001-05

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A föltérképezett Sion – (Részlet a Paulus című verses regényből)

Térey János A föltérképezett Sion (Részlet a Paulus című verses regényből)   Ma szeptember, hát boldog új év A szomszédos...

Programbeszédek is voltak: – Beszámoló a Budapesti Zsidó Hitközség – rendkívüli tisztújító közgyűlésérôl

Programbeszédek is voltak Beszámoló a Budapesti Zsidó Hitközség rendkívüli tisztújító közgyűléséről   Deutsch Róbert főrabbi nyitóimája után az emelvényen ülő...

Close