Szombat előfizetés 2017

A magyar zsidóság és a kommunista mozgalom viszonya 1945 után a magyar filmekben

Írta: Szabó Miklós - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Szabó Miklós

A zsidóságot a radikális baloldali mozgalmakhoz a Dreyfuss-per hozta közel. A civilizált nyugati világban a francia forradalmat követő társadalmi felszabadulás része volt a zsidóság jogi emancipációja is. Orosz­országban, Romániában nem történt meg az emancipáció s ez az önkényuralmak és feudális maradványokkal terhelt rendszerek elleni harc forradal­mi táborába vitte a zsidóságot. Orosz­országban a zsidóság kapcsolata a for­radalmi mozgalmakkal elemi és szer­ves volt. Az orosz forradalmi narodnyikság (előbb a Narodnaja Volja, később az eszer mozgalom) Nyugat-ellenességének nem volt antiszemita színezete, aktivistái között nagy számban foglal­tak helyet zsidó származású forradalmárok. Ennek ellenhatásaként viszont az ellenforradalmi reakció Oroszország­ban a múlt század nyolcvanas éveiben antiszemita volt. Az ennek következté­ben lezajlott pogromsorozat menekülthullámot indított el a Monarchia terüle­tére, és a menekültek jelentős része Magyarországon telepedett le. Ez kivál­totta az ellenhatást, Istóczy antiszemi­ta pártja követelte a zsidóemancipáció visszavonását és a bevándorlás leállítá­sát. A hangulat befolyásolta mindhá­rom parlamenti pártot. Legerősebben a függetlenségieket, másodsorban a 67-es ellenzéket, és legkevésbé a szabad­elvű pártot. Tisza Kálmán kormánya teljes eréllyel lépett fel az antiszemita zavargások ellen és semmiféle enged­ményt nem tett az antiszemitizmusnak. A magyar zsidóság azt láthatta, hogy a mérvadó földbirtokos kormánypárt me­gőrzendő eredménynek (ahogy később ezt szocialistául mondták volna) tekinti az emancipációt, és ez gátolta a felszín alá szorult veszedelmes tendenciák észlelését.

A Dreyfuss-ügy azt tette nyilvánvaló­vá, hogy a jogi emancipáció nem jelen­tett automatikusan társadalmi emanci­pációt, társadalmi befogadást. Ahogy hosszú és konfliktusos folyamat volt az arisztokrácia és az előbbiek számára parvenü nagypolgárság társadalmi egy­beolvadása (szépirodalmi adalékként idézzük fel Ohnet György Vasgyáros cí­mű halhatatlan művét), úgy a már elő­kelőségre vergődött nagypolgári kaszt a századfordulón még parvenü elemként szeparálódott a zsidó származású pol­gári elemtől. A perben az jutott felszín­re, hogy a kolonialista nacionalizmus politikai erői és a szoldateszka megpró­bálják bűnbakká tenni az asszimilált zsidókat és a Stöcker-féle német anti­szemita párt populista sikereit például véve (itt Drumont működéséről van szó) tömegindulatokat szítani a bűnbak ellen. Ennek ellenhatásaként alakult ki a zsidó véleményformáló értelmiség­ben az a gondolat, hogy a zsidóság ter­mészetes szövetségese a Dreyfuss-ügy mögött álló erőkkel szemben felsora­kozó radikális baloldal. Megérlelődött az a gondolat, hogy a zsidóság helyze­ténél fogva minden üldözött oldalán áll, minden zsarnoksággal szemben a szabadság ügye oldalán. Ez az eszme kapott klasszikus irodalmi megfogalma­zást a „Musa Dagh”-ban. Végső konzek­venciája a Dreyfuss-tapasztalatnak az volt, hogy a zsidóság társadalmi eman­cipációja csak a szocializmusban való­sulhat meg.

Magyarországon a hazai politikai ese­mények is meghozták ugyanezt a ta­pasztalatot. A századfordulón kialakult a modern magyar kapitalizmus, amely­ben jelentős arányban szerepeltek zsi­dó származású nagypolgárok. Ez kiváltotta a „történelmi rétegek” – nem csu­pán a történelmi nagybirtok, de a törté­nelmi parasztság és a céhes múltat visszasíró kézművesség – ellenszenvét, mivel ezek nem bírták a versenyt a mo­dem polgársággal és az új helyzet társa­dalmi presztízsüket a gazdagodó pol­gársághoz képest viszonylagosan leér­tékelte. A dzsentrimentésnek kezdettől van antiszemita mellékzöngéje. Az antropomorfizálásra hajlamos romantikus antikapitalizmus és a kapitalizmus fel­tételezett gonoszságának emberi ténye­zőjét a zsidók állítólagos faji tulajdon­ságaiban vélte felfedezni. Politikai té­ren megjelent ez a polgári házasság be­vezetése elleni nagymértékű szembe­nállásban. Nem felekezeti ügy volt ez, hanem harc a vegyes házasság lehető­vé tétele ellen, ami a zsidók és keresz­tények közötti házasság elutasítását je­lentette. A magyar zsidóságnak is szembe kellett néznie azzal, hogy jogi emancipációja, sőt nyelvi asszimiláció­ja nem eredményezett automatikusan társadalmi emancipációt. Mind a horthysta jobboldal, mind a kommunis­ta felfogás reaktívnak nyilvánította az 1919 őszén kirobbant antiszemitiz­must. Ellenhatásnak arra, hogy a két forradalom, nagyobb mértékben a Ta­nácsköztársaság vezetői között nagy számban voltak zsidó származású poli­tikusok és mozgalmárok. Ez a „felülreprezentáltság” már maga reakció volt. Az a századfordulós hazai és világviszonylatbani tapasztalat vált cselekvési elv­vé, amely úgy vélte, hogy az úri Magyarországon a zsidóság társadalmi eman­cipációja csak az októbrista demokráci­ában, vagy esetleg csak a szocializmus­ban valósulhat meg.

1945-ben az üldözéstől megmene­kült magyar zsidóság itthon maradt ré­sze magát a német és a magyar nacio­nalizmus áldozatának tekintette, s a kommunista, kisebb részben a szociál­demokrata mozgalmat és a kommunis­ta párt mögött álló Szovjetuniót tekin­tette garanciának arra, hogy nem kerül­het sor újabb 1944-re. A kommunista mozgalom állt szemben legradikálisab­ban, mondhatni ádáz ellenségként a német és a magyar nacionalizmussal. Zömük a múlttal radikálisabban ellen­séges kommunista mozgalomhoz csat­lakozott. A Párbeszéd (a filmet Herskó János rendezte) hősnője azzal lép be a kommunista pártba, hogy gyűlöli a né­meteket, a tábort felszabadító oroszok azt mondották, hogy minden orosz kommunista. Az oroszok a németek el­lenségei, ha az oroszok kommunisták, akkor az oroszok ebben a minőségük­ben is a németek ellenségei, tehát be akar lépni a kommunista pártba. Néme­tet mond, nem fasisztákat. A motívum valóban nem a politikai rendszer eluta­sítása, hanem egy nép nacionalizmusá­val való szembenállás. Természetesen nem mondhatja, noha értelemszerűen benne van a helyzetben, hogy ugyanígy a magyarokat is gyűlöli (értelemszerű­en és pontosan a magyar nacionaliz­must), de a polgári jelentkezővel szem­ben bizalmatlan funkcionárius számára ez elég ok a felvételre. „Csak ezért?” (ti. akar belépni) – kérdezi a funkcioná­rius. „Nem elég?” – hangzik a visszakér­dezés. „De elég” – válaszolja a pártszer­vező.

Az 1945-ös kommunista mozgalom­hoz csatlakozás motívumában fontos változás történik a századfordulós ba­loldalhoz húzás motívumához képest. A későn és ellentmondásosan emanci­pált, üldözött vagy legalábbis az üldö­zés veszélyének kitett (Dreyfuss-ügy) zsidóság szolidárisnak nyilvánítja ma­gát minden üldözöttel. Nem a nacionalizmusok, hanem a parancsuralmi törekvések ál­dozatának tekinti magát. A ci­onizmussal maga a zsidóság is a nacionalizmus kialakítá­sával válaszol a társadalmi emancipáció defektusos vol­tára. A parancsuralmi-abszolutista maradványok követ­kezménye bizonyos megkü­lönböztetés a feudális örök­séggel terhelt alkotmányos jogállamokban. Németor­szágban a filozófus világnagy­ság Simmel (igazán nem bal­oldali gondolkozó) zsidó szár­mazása miatt csak a köztár­saság idején lehet német egyetem ordinárius pro­fesszora. A Monarchia közös hadseregében az orvos tábor­noknak nem jár az excellenciás megszólítás, mert az or­vos tisztek zöme zsidó. A ja­kobinus intermezzótól eltekintve a vi­lág még nem ismer baloldali diktatúrát. A diktatúra jobboldali jelenség. Csak a Szovjetunióval születik meg a baloldali diktatúra. A lágerből és gettóból szaba­dult magyar zsidóság a nacionalizmus és nem a diktatúra áldozatának tekinti magát. Nem fogalmazódik meg axióma­ként számára az, hogy aki ellen bizo­nyos politikai-hatalmi eszközöket alkal­maztak, az csak ellensége lehet min­den olyan hatalomnak, amely ilyen esz­közöket alkalmaz. A német és magyar nacionalizmus elnyomására megenged­hetőnek tartja, hogy azokat az eszközöket alkalmazzák ellene, amelyet ez a két nacionalizmus használt a zsidóság ellen (is). Csak a magyar zsidóságnak a szociáldemokrata párthoz csatlakozott kisebbsége utasítja el egyszerre a naci­onalizmust és mindkét fajta diktatúrát.

A koalíciós időkben a kommunista pártnak azonnal ki kellett alakítani poli­tikai vezető rétegét és távlatilag gyorsí­tott úton kellett kinevelnie a számára megbízható új szakértelmiséget, amel­lyel a vele szemben ellenséges régi ér­telmiséget felválthatja. Ehhez két társa­dalmi csoport állott rendelkezésre: a hozzájuk csatlakozott zsidóság és a munkás, illetve népi – szegényparaszt – származású csoport. Belőlük alakítot­ták ki a funkcionárius apparátust és később az új értelmiséget. Az értelmiség­politika szempontjából Magyarorszá­gon a kommunista párt nagy nyeresége volt, hogy a zsidó származású értelmi­ség jelentős részének csatlakozásával a régi értelmiség jelentős része politi­kai tekintetben megbízható volt számá­ra. Nem került abba a helyzetbe, hogy vagy egy átmeneti időre szinte értelmi­ség nélkül kelljen hatalmat gyakorolnia – ahogyan ez Németország szovjet megszállási zónájában történt, ahol a zsidóságot elpusztították, a régi értel­miség pedig átmenekült a nyugati zó­nákba vagy pedig az átmeneti időre ellenséges szakértelmiséggel kell együtt élnie. A Rákosi-rendszer ezzel elkerülte az értelmiségi szakmák ru­tinszerű folyamatosságának átmeneti megszakadását, ami Kelet-Németországnak Nyugat-Németország szintjétől való leszakadásában nagy szerepet játszott.

A magyar kommunista funkcionárius­nak két szociológiai értelemben vett tí­pusa alakult ki. A kádári ellenforradal­mi kurzus idején készült filmen a Pár­beszéd házastárs hősei ezt a két típust jelenítik meg. A filmet az amnesztiát közvetlenül követően, 1964-ben mutat­ták be. Tükrözi a leszámolási időszak 56-képét és az amnesztia utáni langyos Rákosi-rendszer-bírálatot. A film érdemi mondanivalója az, hogy afféle „Sieg des realismus-ként mond valamit a két típusról és az 1945-1957 közötti ma­gatartásuk motívumairól. A káderfeleség-hősnő szegény-zsidó kispolgár csa­lád szülötte. A film nem kommunista zsidó szereplője, a filmben rokonszen­vesen beállított korábbi kistőkés nagy­bácsi adott munkát a lágerben elpusz­tult apának. A hősnő szakérettségi után kerül egyetemre. Képzése szerint zsidó származásával együtt is népi káder­ként. Az egész film folyamán osztályharcosan elutasítja a burzsoá nagybácsi különböző válságos körülmények között felajánlott közeledését és segít­ségét. Alakjában óvatosan azt is jelzi a film, hogy a polgárnak megmaradt zsi­dó mentes maradt a kommunistává lett zsidó emberi torzulásaitól. A nagybácsi nem magyarosított, a hősnő igen. 1957-es átmeneti őrizetbe vétele ide­jén az állambiztonságnak Barna-Braun. A feleség az ellenségem ellenségének táborában a helyem logikájával és pszi­chológiájával lesz kommunista. Polgár marad, nem ott a valódi helye. Sosem válik otthonossá számára a szocialista világ. Ezért csatlakozik azonnal és fenn­tartás nélkül 1953-ban az író értelmi­ség körében kialakult pártellenzékhez. Egy, még a korai avantgárd koalíciós és kora Rákosi-kori mozgalmárság idején vele együtt indult, a hősnőnek szívósan udvarló ismerősből szocreál fűzfapoéta lesz, ő kapcsolja a műszaki értelmiségi­nek tanuló hősnőt, akinek munkáská­der férje ekkor szabadult a Rákosi- rendszer börtönéből rehabilitációval, ahová koncepciós per áldozataként ke­rült. A szocreál költőből a pártellenzéki írók egyik vezéralakja lesz. Judit, a hős­nő, férje idegenkedése ellenére lelke­sen vesz részt a pártellenzék tevékeny­ségében. Az író udvarló alakjában a pártellenzék kádárista beállítása jele­nik meg. A legstupidabb szocreálból lesz a legelvakultabb pártellenzéki. Csatlakoznak a pártellenzékhez funkcik is. Elsősorban az a budapesti párt­bizottsági politikai munkatárs, aki férje letartóztatása után közli vele, hogy csak akkor maradhat párttag, ha „áru­ló” férjétől elválik. Bizonytalanságban marad a filmben, hogy valóban elvált-e. Férjét nem értesítették ilyesmiről, de az 1956 utáni személyi igazolványában nem szerepel, hogy férjezett. A pártel­lenzékivé lett túllihegő funkci alakjá­ban jelenik meg legerősebben a kádá­rista ideológia pártellenzék-képe: a hiperrákosistából lesz a legádázabb párt­ellenzéki indíttatású ellenforradalmár. Ezt a volt funkcit tartóztatják le az 1957-es felgöngyölítés idején. Az író megússza vidéki tanárrá deklasszálással. Az 56-kép sablonos. A hősnőt kiáb­rándítja a randalírozás és a demagógia. Esetében döntő motivációt jelentene, ha megjelenne a forradalom közegé­ben az antiszemitizmus. Ilyesmiről azonban nincsen szó. A valóságnak megfelelően a forradalom demagógnak beállított patetikus retorikájából hiány­zik az antiszemitizmus. A hősnőt a handabandázás és az erőszakosság taszítja benne csupán. El is megy a kedve a for­radalomtól, de lélekben nem fordul el­lene. Nem száll szembe a kádárista megtorlással, de idegenkedik tőle. Ká­dárista módon kijön az 1960 utáni rendszerrel, de továbbra sem érzi ma­gát otthon benne. Férjéhez való viszo­nya is ellentmondásos: nem világos, hogy szerelmes-e valójában. A kádáriz­mus ideológiáját a filmben egy másik udvarló, a munkahelyi felettes, Szálkái professzor fogalmazza meg. Ha a Rákosi-rendszerben testet öltött gőgös kom­munista fölénytudat és a forradalom­ban megnyilvánult magyar nemzeti gőg egymásnak feszülve hatástalanítják egymást, akkor olyan holt tér keletkez­het, amelyben létezni lehet. Szálkái esetében nem beszél arról a film, hogy a professzor esetleg zsidó, de a figura mentalitása alapján lehet a hochintellektuel zsidó típusa.

A munkáskáder férj illegális ifikom­munista múlttal a néphadsereg tisztje lesz. Letartóztatják, és azt akarják ki­szedni belőle, hogy akkori kihallgatásai során vallott elvtársaira. Hiába vallja az egykori horthysta kínvallató, hogy hősi­esen ellenállt a kínzásnak, a rákosista bizalmatlanság légkörében elítélik. 1953-ban rehabilitálják. A munkáská­der otthonosan érzi magát az 1945 utá­ni világ minden változatában. Meghurcolása és rabsága sem változtat ezen. A pártellenzékiség taszítja, ebben a lég­körben, az itt formálódó világban nem érzi magát otthon. A forradalommal szemben áll. Az invázió után rohan a karhatalomba. Az amnesztia után a ká­dárista iparosítás műszaki értelmiségi munkahőse lesz mint vezetőkáder.

A munkáskáder-zsidó káder különb­sége még egy jóval későbbi filmben, Gábor Pál 1978-as Angi Verájában is megjelenik. A népi káder hősnőnek a pártfőiskolán mozgalmi felettese egy nála idősebb funkcionáriusnő, a már sztálinistává szocializált káder típusa. A film nem tesz említést arról, hogy az il­lető esetleg zsidó származású-e, de a zsidó származású káder karikatúrájá­nak is szánta az alkotó.

A zsidóság 1945 utáni viszonya a kommunista mozgalomhoz a Párbeszé­den kívül még egy filmben jelenik meg. Az Éjfélkor (rendezte Révész György) az éppen győztes Kádár-rezsim idején bemutatott első film. Még 1957-es. A zsidó származású kommunista értelmi­ségi hősöket szintén az üldözés viszi a kommunista mozgalomba, amellyel 1953 után szakítanak. A film nem a sztálinizmus-pártellenzék forradalom problémájával foglalkozik. Az induló, még nem konszolidált kádárizmus nem provokálni akar, hanem kikerülni a konfliktusokat. A film tárgya a forrada­lom leverése utáni disszidálás. Hősei nem a rendszerhez térnek meg, hanem otthonukhoz, Budapesthez. Nem Ma­gyarországhoz überhaupt, hanem Bu­dapesthez, amelyben eliminálhatatlanul benne van bizonyos zsidó couleur local, ami ide köti őket. Finoman érző­dik, hogy a kommunistaságon átment budapesti zsidóságon inkább, mint a polgáriságát megőrzötteken, hiszen osztályharcosan megtagadták külföldre menekült polgári rokonságukat, hozzá­juk már nem akarnak disszidálni, még ha azok esetleg hívják is őket.

A probléma 1956 utáni alakulása nem jelenik meg a filmekben. A Rákosi-rendszer idején a rendszerrel szem­ben álló „reakciós” rendszerben gon­dolkodott és érzett, nem népben-nemzetben. Nem tett különbséget népi és zsidó káder között. „Reakciós” közeg­ben leélt gimnazista korom idején egy­szer sem hallottam, hogy X. büdös kommunista ugyan, de azért mégsem zsidó, hanem népi káder és a népi ká­der azért mégsem olyan rossz kommu­nista, mint a zsidó. Ezzel a megkülön­böztetéssel 1957-ben találkoztam el­őször az egyetemen. A forradalom alatt azért nem volt antiszemitizmus, mert a társadalom politikai rendszerben gondolkodott, azt kívánta megdönteni. 1957-tel nyilvánvalóvá vált, hogy a rendszert mint rendszert nem lehet többé támadni, csak egyesek szárma­zásába lehet belekötni.

A retorziós időszak funkcionárius le­számolás-ideológiájában az átmenetileg erőltetett 19-es mítosz mellett megje­lent a népikáder-romantika. A népi ká­derek sem 1953-54-ben, sem az ellenforradalom idején nem inogtak meg, nem úgy, mint a „kispolgári” származá­sú káderek. Ez a kispolgári zsidót jelen­tett. A funkci beállítás szerint 1953 előtt a karrierista kispolgári elem liheg­te túl a személyi kultusz törvénytelen­ségeit, 1953 után azonban átálltak az új konjunktúrához. Rokon volt ez a funkci-antiszemitizmus a lengyel „partizán”-frakció antiszemitizmusával és a csehszlovákiai káder-antiszemitizmus­sal, amit már a Slansky-per megrende­zésekor is meglovagoltak. A Kádár­rendszer azonban nem hagyta, hogy a felszín fölött nyilvánuljon meg. Ezért nem is jelenhetett meg a filmekben sem. Igaz, nem hagyta problematizálni az antiszemitizmust sem. Az antiszemi­tizmust valószínűleg a funkci-antiszemitizmus mentette át búvópatakként. A történelmi antiszemitizmus e rendszer-immanens antiszemitizmus nélkül a nyolcvanas évek végére valószínűleg elhalt volna.

* A Szombat és a Magyar Filmintézet által „Zsidó sorsok magyar filmen” szervezett konferencián elhangzott előadás szerkesztett vál­tozata. A szimpózium anyaga terveink szerint önálló kötetben is megjelenik.

Címkék:2000-02

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Új felvetések egy régi témáról – Román nacionalisták és a Holocaust (Munkácsi Krisztina)

Új felvetések egy régi témáról Román nacionalisták és a Holocaust (Randolph L. Braham: Román nacionalis­ták és a holocaust. Múlt és...

Könyvespolc: Jesivák Magyarországon – két könyv alapján (Róna Áser)

Jesivák Magyarországon - két könyv alapján (Cvi Moskovits: Jesivák Magyarorszá­gon. Budapest, MTA Judaisztikai Kuta­tócsoport. 55 oldal, 450 Ft) (Shlomo J....

Close