Szombat előfizetés 2017

Maus – képregény a holocaustról

Írta: Orbán Katalin - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Art Spiegelman Maus című képregénye az a fajta fan­tasztikus sikertörténet, ami­re minden szerző vágyik, és amit csak kevesen hevernek ki.* A lengyelországi zsidó családból származó, stock­holmi születésű New York-i művész az amerikai alterna­tív képregény világából hir­telen berobbant a kortárs irodalomba, vizuális kultú­rába, holokauszttudományba, tan­anyag lett belőle. Nem akarok a képre­gény Elie Wieselje lenni, sóhajtotta – de már túl későn. Nem csoda, hogy ennyien felfigyeltek rá: a Maus külön­leges mű. Állatos képregény a holokausztról. Sőt, különleges hely: Mauschwitz. Amikor próbálom összefoglalni, mi is ez a könyv, annak, aki még so­sem látta, csak ilyen gyanús kifejezé­seket találok, és rögtön hozzá is te­szem, hogy de nem az, aminek gon­dolnád, meg kell nézni, nem fogod tudni letenni. Ezt nyilván az előítéle­tek miatt teszem hozzá olyan gyorsan – a képregény szó hallatán sokakban a gyermeteg, félanalfabéta olvasóknak szóló tömegcikk rémlik fel, nem pedig a grafikai kreativitás és a szójátékok, nyelvi utalások gazdagsága, amivel Spiegelman dolgozik ebben a könyv­ben. De nemcsak erről van szó. Ezt a könyvet tényleg látni kell ahhoz, hogy tudjuk, miről szól.

Spiegelman saját holokauszt-túlélő szüleinek, Vladeknek és Altjának a történetét dolgozza fel – az első kötet­ben a harmincas évektől kezdődően Auschwitzba deportálásukig, a máso­dikban pedig az Auschwitzba érke­zéstől a háború végéig. A szerző kijár apjához, Queensbe, jegyzetel, magnó­ra vesz, rajzol, s a könyv szerves ré­sze az a beszélgetéssorozat Spiegel­man és apja között, melyben feltérké­pezik ezt a családtörténetet. Csak ép­pen ebből az összefoglalásból az ég­világon semmi nem derül ki abból, hogy miért letehetetlen ez a könyv. Meg kell nézni.

A Maus jó néhány tabut sért meg már a puszta formájával. Tragikus tör­ténelmi traumát ábrázolni abban a mű­fajban, ahol olyanokat szoktak írni, hogy Being! és Puff! – ráadásul kis felhőcskébe? Keverni az állatmese fikcióját az igaz történettel, a doku­mentumokkal? Sőt, állatként ábrázol­ni az embereket épp egy olyan törté­nelmi helyzetben, amikor az emberi mivoltukat kérdőjelezték meg? Nincs ezzel valami baj? Ismeretlenül, látat­lanban nehéz elmagyarázni, hogy mi­ért nem baj – ha a képregényt úgy ír­ják, úgy rajzolják, mint a Maust, akkor nem baj.

Spiegelman nagyon komolyan veszi az ábrázolás felelősségét. A Maus fé­lig állat, félig ember szereplői szimbo­likus alakok, képileg egyáltalán nem valószernek, miközben lélektanilag teljesen valóságos, sőt szinte ismerős emberek. Ez az ellentmondás, a meg­jelenítés valószerűtlensége állandóan szembesíti az olvasót azzal, hogy mit lát és mit nem lát. A holokausztra való emlékezés egyik alapkérdése, hogy mi az belőle, ami nem megmutatható, nem ábrázolható, és Spiegelman e kö­ré építi föl az egész könyvet. A képe­ken a németek macskák, a zsidók ege­rek, a lengyelek disznók, a franciák békák, az amerikaiak kutyák. Nem ar­ról van szó, hogy a könnyebbség ked­véért tegyünk úgy, mintha mégsem emberekkel történnének a szörnyűsé­gek. Az egy testbe összezárt ember és állat képe inkább azt kérdezi, hogy mi az ember. Nem szájbarágósán, didak­tikusán magyarázza, hanem kérdezi.

Halkan kérdezi, de állandóan. A lehet­séges válaszok széles skálán mozog­nak, a precíz biológiai leírástól az er­kölcsi normáig. Mi az ember és mi a nem-ember? A fajelmélet precíz vála­sza és az emberiesség, az emberi mél­tóság normái között feszül a vészkor­szak egész története, s a nyugati kultú­ra egész meghasadt énképe. A Maus komoly játékot játszik az antiszemita karikatúrák rágcsálóival: az emberi mivoltától megfosztott (és a másokat emberi mi voltuktól megfosztó) embe­ri állatot állítja a mű vizuális közép­ pontjába. Ezek a képek nem egyszerűen illusztrálják a törté­netet. Gyakran a képregénykoc­kák változó elrendezése, a képek és szöveg kapcsolata vilá­gítja meg azt a szövevényes vi­szonyrendszert, ami a sze­replőket, a múltat és a jelent összekapcsolja vagy éppen szét­szakítja. A képregényeket gyakran a végleges méretnél na­gyobbra rajzolják meg, hogy a nyomdai kicsinyítés során éle­sebbé, tisztábbá váljanak a kon­túrok. Egyszerű, jól bevált szak­mai fogás. Spiegelman kihagyja ezt a trükköt: nála az a trükk, hogy nincs trükk. A Maus-t vég­leges méretben rajzolta, hagyta, hogy benne maradjon az ábrá­zolás emberi tökéletlensége, az élet pontatlansága, a bizonyta­lanság, a kis hézagok.

Mik ezek a néha nem is olyan kicsi hézagok? Vladek a nyolc­vanas években elég részletesen próbálja elmesélni, mi történt vele és feleségével a harmincas évektől kezdve egészen addig, amíg a táborok felszabadulása után, a háború végén otthon újra találkoztak. Csakhogy a történet minduntalan kitér a lineáris kro­nológia medréből. Hol a történet másik része jut hirtelen Vladek eszébe, hol az, hogy valakivel később mi történt, hol pedig a jelen szól közbe, amikor Vladek mesélés helyett inkább szapulja az új feleségét, mindenféle fel­adatokra próbálja rávenni a fiát, rakják rendbe a bankszámláit, vigyék vissza a zabpelyhet a kö­zértbe, hátha felbontva is visszaveszik, Spiegelman dobja ki a régi kabátját, már nem lehet benne emberek közé menni. Vladek ugyanis egy lehetetlen alak, aki időnként pont olyan elviselhetetlen, mint az ember saját szeretett családtagjai (ki is dobja fia kedvenc kabátját), és Spiegelman nem csinál belőle hibátlan papírmasé figurát. Egy-egy különösen nehéz résznél az apa zaklatottságában leveri az asztalról a gyógyszereit, össze kell szedni, és aznapra már elég is a mesélésből. így aztán van, ami bekerül a történetbe, van, ami kimarad. És ki­ marad az is, ami végérvényesen elve­szett, s aminek csak a fájdalmas hiá­nya kísért a történetben. Spiegelman testvére, Richieu, ez a furcsa, nála egyszerre öregebb és fiatalabb, gye­rekként meghalt fantomtestvér állandó viszonyítási pont, vetélytárs és alteregó, maga a kizökkent idő. Neki és a saját lányának ajánlja a szerző a máso­dik kötetet. Spiegelman anyja, aki túl­élte a háborút. Auschwitzot, a hatva­nas években öngyilkos lett, így nem vehetett részt a könyv alapjául szolgá­ló beszélgetésekben. Az anyai, női hang és történet hűlt helye az a súlyos csönd ebben a könyvben, ami a holokausztemlékezésekben mindig ott visszhangzik. Amikor a hallgatás nem semmi, hanem valami.

A Maus bestseller, világsiker. Aki nem nézi meg a könyvet, gondolhatja, hogy na, képregényt még úgyse csi­náltak a vészkorszakból. Ügyes! Aki viszont megnézi és elkezdi olvasni, rá­jön, hogy szó sincs olcsó, egyszerűsítő megoldásokról. Közérthető, könnyen olvasható, mégsem könnyű, nem súly­talan olvasmány: a kép és a szó összjátékából, az egymásra rímeltetett je­lentésekből és történetekből egy újra és újra elgondolkodtatni képes regény áll össze. S hullik is szét, mert a Maus nem zár le semmit. Az emlékezés nyi­tott, és az emlékezés alapformája eb­ben a könyvben a beszélgetés, az az élő, csapongó, meg-megszakadó, újra magára találó közös gondolkodás, aminek az olvasó is része lesz.

Orbán Katalin

*Az ős-Maus, 1990-ben, a Napra-Forgó kiadó gondozásában már megjelent ma­gyarul. (A szerk.)

Címkék:2005-03

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Hogyan keletkezett a Maus

Hogyan keletkezett a Maus? Art Spiegelman szülei, Anja és Vladek Spiegelman, a má­sodik világháború előtt a lengyelországi Sosnowiecben éltek, innen...

Távolítás

Távolítás A kétkedő kérdés, amely Koltai Lajos, a kiváló operatőr első rendezésének hírére egyre markánsabban fogalmazódott meg az emberben -...

Close