Szombat előfizetés 2017

Magyar-zsidó számvetés, 1989

Írta: Konrád György - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

III. rész

MOST MÁR AZ VOLNA rendjén való, hogy az ittlétünk szerződésen alapuljon. Jogi és szellemi szerződé­sen. A magyar zsidók annyira fog­ják otthon érezni magukat Magyarországon, amennyire módjukban áll itt, ahol születtek, szabad országban élni, amennyire meg tudnak álla­podni mértékadó keresztény magyar honfitársaikkal az alkotmányos de­mokrácia filozófiájában és erkölcsé­ben. A mai demokratikus kibontakozás erőszakos megtörésének eshe­tőségét nem volna helyes kizárni, még akkor sem, ha nem jósolunk komoly esélyt neki, de ha lenne is ilyesmi, és megakasztaná a liberális demokrácia megvalósulását, áttelel­hetnénk egy új fagyot azzal a tu­dattal, hogy a rendes emberek vallási, nemzetiségi és osztálykülönb­ségtől függetlenül kitartanak a sza­badságeszmék mellett. Ha különbö­ző pártokhoz tartozó emberek ma­gától értetődően kötelezőnek tartják magukra nézve a fair play, mond­juk magyarul, a becsületes játék, a liberális kollegialitás erkölcsét és stílusát, akkor úgy erezhetnénk az utcán járva, hogy magunk között vagyunk. Én ezt szoktam érezni, de nem hallgathatom el, hogy a világ számos városában éreztem már ilyes­mit az utcán járva.

*

A SZERZŐDÉSHEZ annak kimon­dása is hozzá tartozik, hogy az egy­kori illetékesek közreműködése a magyar zsidók nagy részének, hat­százezer embernek az elpusztításá­ban, bűn volt. De vajon vállalhat-e magára hitelesen kollektív felelőssé­get egy őszinte ember? Azt hiszem, igen. Világos, hogy amikor egy kö­zösséget vállalok, akkor legszíveseb­ben a dicsőséget vállalom. De ha az erény hagyományát vállalom, nem kell-e akkor részesnek éreznem ma­gamat a bűn hagyományában is? Mert hiszen az erény mindig a bűn­nel való birkózásból születik, soha­sem áll tisztán. Egy németnek nem lehet csak Goethét és Beethovent kimazsoláznia a német múltból, egy orosznak csak Puskint és Csehovot. A vállalás emlékezni akaró szenve­dést is jelent. Megkapjuk a válasz­tott közösség(eink) egész múltját az­zal a sok rémes alakkal egyetemben.

*

MIT VÁLLALJAK, ha két közös­ségbe születtem? Egy magyar zsidó­nak esetleg örvendetes lehet sajátjaként vállalni Krúdy Gyulát és Franz Kafkát. De kevésbé örvende­tes e két nép szenvedéseinek és akár bűneinek egész múltját szemé­lyes örökségünknek tekinteni, ami nagyjából annyit jelent, hogy gyak­ran gondolunk rá. Néha az egész poggyász ránk nehezedik. Érettebb döntés egy népi múltat mint drámát választanunk, s benne a bűnt is, mint a saját bűnünket. Nem lehe­tünk zsidóként sem csak áldozatok, annál is kevésbé, mivel a történe­lem számos zsidó tettet és tettest tart számon. Nincs bűntelen nép, csak erkölcsi tompaság van. Nem lehet a lelkünkre nehezedő teher­ként nem vállalnunk Rákosit és zsi­dó uszályát. Egy zsidónak szenved­nie kell, ha izraeli katonák arab gyereket lőnek le. Találkozhat-e két ilyen vállalás? Találkozhat-e két ilyen hagyomány? Van-e remény a magyar és a zsidó együttélésre?

*

KERESZTÉNY és zsidó magyarok – két erős identitás. Az egyik a dolgokat csak a magyarság szemszögéből nézi, a másik nem tud megfeledkezni arról, hogy zsidó. Nem tud úgy beolvadni, mint a né­met vagy a szlovák. Lehetetlen, hogy ne legyen kettős identitása. Lehetet­len, hogy ne legyen többé vagy ke­vésbé szolidáris a világon szerteszét élő zsidókkal. A támadó beszédek­től a mészárlásig vezető utat a zsidó el tudja képzelni. A magyar sem bír megfeledkezni a nemzethalál rémlátomásáról. Két sértődős, ké­nyes, sötéten látásra hajló alkat. Ve­reséghalmozók, gyásznapokra, kivég­zésekre emlékezők. A város pusztu­lása, az ország megszállása, szeret­teink elégetése, az elgázosított szü­lők, feleségek és gyerekek nem feledhetők. Furcsa, itt a veszteség csi­nál közösséget, sokat költünk a ha­lál emlékére, a sírköveink fantasztikusabbak, a temetőink meghitteb­bek, mint a nyugati temetők. Tudunk-e legalább a halottak fölött kezet nyújtani egymásnak? Ha már őket nem tudtuk megtartani, leg­alább az emléküket tartsuk meg. Tudjuk-e fesztelenül és esztétikai pazarlással fura társaságnak látni magunkat? Egy szerény, megfontolt, néha azonban szertelen és garázda ember képe van előttem. Nem tit­kolható, ez a lény gyanakvó és irigy is tud lenni, nagy praxisa van a kislelkűségben, tud harapósán beletö­rődni a körülmények szerencsétlen alakulásába. Hagyományos itt a hát­só gondolatok kultúrája és a kéz ke­zet mos cinkosság.

*

A ZSIDÓ többet bírálgat, okoskodik, radikálisabb, de a szellemi sietség­ből nagy bolondságok is tudnak ki­sülni. A két igazi magyar forrada­lomban, 1848-ban és 1956-ban össze­találkozott a két közösség, egy ré­szük együtt csinálta. Bizakodó ked­vünkben mondhatnánk: furcsa, idegenkedő-vonzódó kapcsolat. Mintha kiegészítenénk egymást. A magyar értelmiségi kultúrában a keresztény és a zsidó magyarok egymáshoz való viszonya az egyik legérdekesebb kérdés. Ez a viszony most megint tisztázódhat, vagy meggörcsösödhet. Előbb a közeledő kíváncsiság, szívé­lyességre készülődés, majd hirtelen valami sértett begombolkozás, bántódások tartós fölemlegetése. Két ki­sebesedett öntudatú nép, szeretnék büszkébben nézni a múltjukat, de ez nem könnyű. Mindenesetre úgy lá­tom, hogy ezt a legfrissebb és intel­lektuálisan a legérdekesebb forra­dalmat, ami most bennünk, körülöt­tünk zajlik, ismét csak együtt csi­náljuk.

*

A MAGYAR ZSIDÓSÁG tartós ér­dekeivel ellentétes minden antide­mokratikus antikommunizmus, min­den bosszú vezérelte jobboldaliság. Ha a magyar középosztály számot­tevő része valamilyen okból még­sem akarná a liberális demokráciát, akkor nem maradna számára más, mint valami periferikus elegy a na­cionalizmusból és a kommunizmus­ból, valami nacionálkommunista felsőbbségi állam, a maga sajátos íz­lésű paternalizmusával. A liberális demokrácia logikai antitézise vala­milyen diszkrimináló autoritárius rendszer, amely megakadályozza a magyar nemzetet abban, hogy Euró­pába integrálódjék. A demokratikus világközvélemény Magyarországon is demokráciát akar, és ez minden tekintetben tartós érdeke ennek az országnak is. Most mintegy ajtó nyí­lik a magyar nemzet előtt, amelynek a zsidó kisebbség is része, hogy egy helyes lépést megtegyen a nyugati ésszerűség irányában. Elég sok ma­gyar és ezen belül magyar zsidó él Nyugaton, akik többnyire ezt várják el tőlünk. Vigyázni kell, hogy ezt a lépést jól tegyük meg. Ebben a ma­gyar zsidók semmivel sem kevésbé érdekeltek, mint a magyar kereszté­nyek és keresztyének. Most igen sok erőnek érdeke, hogy Magyarorszá­gon legyen demokratikus politikai kultúra, mert az teszi csak lehetővé a koherens értékrendet és a szemé­lyes kibontakozást.

*

VOLTAK ÉS VANNAK demokraták ebben az országban mind a keresz­tény, mind a zsidó magyarok között, de nem ez volt a többség. A több­ség kisebb-nagyobb kollaborációval megpróbálta átvészelni a folyamato­san nehéz időket. És volt még egy olyan kisebbség is, amely elkötelez­te magát valami olyan politikai gondolkodásban, amely hangsúlyo­zottan tagadta a liberális demokrá­cia értékeit. Két csőd kíséri ezt a két extrémizmust. A jobboldali ki­lengés a háborús vereséget és Tria­non megújítását eredményezte rossz állapotú nemzeti öntudattal, a bal­oldali extrémizmus újabb negyven év félelmet, veszteglést és leromlást. Egyszóval a demokratikus átalaku­lás keresztény és zsidó magyarok­nak társadalmi és nemzeti érdekük. Nincsen személyi szabadság, jogbiz­tonság és civilizált érintkezés a pol­gárok között alkotmányos demokrá­cia nélkül. Minden jel szerint az ál­lamok és rendszerek belső stabilitá­sának is ez a feltétele. A szomszé­dos országokban a magyar kisebb­ségeknek csak az alkotmányos de­mokrácia biztosít személyes és kö­zösségi autonómiát, valamint szabad érintkezést az anyaországi magya­rokkal. A magyaroknak nemzeti-­társadalmi érdekük a demokratizáció felgyorsítása a közép-európai térségben. Magyarország alkalmas­nak látszik az aktív közvetítő, a kezdeményező, az élesztő szerepére. Egy zsidótól nem idegen ez a szerep.

*

IGEN, AZT HISZEM, van világzsi­dóság, van zsidó világnép. Igen, azt hiszem, a zsidók érdekeltek az egész világon az alkotmányos demokrácia kiépülésében, az egyetemes emberi jogok egységokmányának érvényesí­tésében. Ha zsidók ezzel ellentétes gyakorlatot folytatnak, akkor az el­lentétben áll a zsidóság történelmi érdekeivel. Igen, a zsidóság vállal­ható anyaországa Izrael. Igen, a zsi­dók észak-amerikai befogadottsága fairnek mondható. Igen, a zsidók iránti tolerancia Nyugat-Európában érdemlegesen nem kifogásolható. Iz­rael sem biztos hely, Izraelben könnyebb egy zsidónak golyót vagy késszúrást kapni, mint Magyaror­szágon, de Izraelben a zsidó a saját sorsának talán inkább alanya, mint eleddig Magyarországon volt. Addig, amíg tudatára nem jön a maga zsi­dó mivoltának, addig itt továbbra is tárgya csupán a sorsának, de nem az alakítója, mivelhogy rejtőzve vi­selkedik. Izraelben viszont a zsidók ugyancsak szemben állnak egy alap­vető opcióval, a nacionalista és a demokratikus prioritás válaszútján. Mit választanak: a West-Banket és Ghazát vagy a demokráciát? Ha megtartják a megszállt területeket, akkor nem tudják megtartani a de­mokrácia szellemét, akkor folyamatosan gyakorolniuk kell az arabok­kal szembeni emberi jogsértéseket. Akkor az izraeli társadalom a kri­tikus határon túl is militarizálódni fog. Akkor az izraeli kultúrában uralkodó lesz az elszigeteltség reak­ciójaképpen a sértett neheztelés, ami az alkotó képzeletet lehúzza. A nacionalista-autoritárius opció magával hozza a cenzúrát, hiszen befelé ideologisztikusan igazolni kell a szembehelyezkedést a világközvéleménnyel és az amerikai támogatókkal. Ha az izraeli politikai osztály a nemzeti önvédelem expanzív stratégiáját túl­ságosan is tartósan elébe helyezné a demokráciának, akkor megnehezed­nék a zsidó öntudat helyzete a vi­lágban.

*

EL TUDOK KÉPZELNI egy binacionális érdekszövetséget a magyar és a zsidó nép között. Ez nyíltabb beszéd volna, mint a formális azo­nosság. Ennek a két érdekközösség­nek vannak érintkezési pontjai. Nem szerencsés, ha egy szerződés csupán a tiszta erkölcsre épül, mert ez utób­binak sokféle értelmezése lehetséges. Az sem szerencsés, ha az egyezség a különbség eltörlésére, a vélt azonos­ságra épül, mert szerződés csak kü­lönbözők között lehetséges. Úgy kell megkötni a szerződést, hogy az a leggyanakvóbbaknak is megfeleljen. Mindkét közösségnek el kell dönte­nie, hogy akarja-e a szerződést. Akarja-e szerződéses alapra helyez­ni a status quót, azt, hogy már elég régen együtt lakunk itt és hogy volt már többféle dolgunk egymással. Akarja-e, hogy ami eddig öncenzú­rába, hallgatásba, példálózásba, ké­pes beszédbe, retorikába volt bele­foglalva, az most legyen a magyar keresztény és zsidó közösség alkotmányértékű egyezsége az alapelvek­ről, amelyek a két nép együttélését a jövőben szabályozzák. A szerződés megtárgyalói és aláírói legyenek a két közösség választott és egymást választó szószólói. Ez a szerződés továbbépíthető volna Magyarország és Izrael Állam viszonylatában is, úgy képzelem, hogy mindkét fél elő­nyére.

*

AZ ASSZIMILÁCIÓ legfőbb gesztu­sa: a helyi értékek kritikátlan elfo­gadása. Lojális alkalmazkodás a nemzeti köztudat uralkodó előítéle­teihez, ez volt a hagyományos asszi­miláció hibája. Ez vezetett az anti­szemita kivetéshez: „Nem! Nem igaz, hogy egy vagytok velünk!” A hamis azonosulás – mind keresz­tény, mind zsidó részről – elfoga­dott követelmény volt. Legyetek egé­szen magyarok, mondták a szabad­elvű befogadók. Egészen magyarok vagyunk, pihegték a frissen befoga­dottak. Az előbbiek hamisságot kér­tek és hamisságot kaptak. Az utób­biak hamisságot ígértek és hamissá­got adtak. Megvolt mindkét félben a jóakarat. De az egyezség tartalma lehetetlen volt. Meggondolkoztató, hogy ez a felállás mind a mai napig megismétlődik, van keresztény ma­gyar, aki teljes asszimilációt igényel a zsidók részéről, és van zsidó ma­gyar, aki önmagával együtt felszá­molni kívánja a zsidóságot a keresz­tényeknek teljes asszimilációt ígér­ve. Megvan tehát még az irodalom­ban is az igény és a készség a ha­mis paktum felújítására.

*

TEGYÜK VILÁGOSSÁ az értékein­ket. Az önelvállalás és az öneltagadás erkölcsi ellentétpárjáról van szó. Az öneltagadás az önmegtaga­dás gyengébb fokozata. Az önelta­gadás inkább szembe nem nézés, té­ves önismeret, politikus önmeghatá­rozás, ki nem mondás, megkerülés, elfeledtetés. A zsidó, aki teljes asszimilációt ígér – hazudik, ígéretét nem fogja tudni megtartani. Ha erőszakot követ is el magán, ha be­le is esik a zsidó antiszemitizmus, a zsidó öngyűlölet hibájába, amivel együtt jár, hogy tagadnia kell min­den szolidaritást a helyi zsidó kö­zösség és a világzsidóság iránt, ak­kor sem fogja tudni sohasem elfelej­teni a zsidó nézőszöget a dolgokra.

Az asszimiláció ígérvénye magában foglalja az antiszemitizmushoz való adaptációt is. Keresztény részről pe­dig az asszimiláció követelése foly­tatása a középkori keresztény anti­szemitizmusnak, amely a zsidóktól önmegtagadást, kitérést követelt. A nemzeti kultúrába való asszimiláció igénye változatlanul a kitérés, vagy még inkább a megtérés igénye. Ez­úttal azonban nem vallási, hanem nemzeti-világi megfogalmazásban a népi-etnikai fogalomként használt nemzetbe. Ez lehetetlen. Ezt kíván­ni is, ígérni is értelmetlenség. Ezzel szemben határozottan lehetséges a magyar zsidó közösség integrációja a magyar nemzetbe mint nyelvi, kul­turális és politikai közösségbe, az alkotmányos-demokratikus érték­rend tulajdonosának az önérzetébe. Persze az is lehetséges, hogy a ma­gyar keresztények és zsidók vala­hogy úgy egyeznek ki egymással, hogy kölcsönösen felelőtlen áldoza­tokká stilizálják át magukat, meg­hosszabbítva a felelőtlenség korsza­kát az egész kommunizmus történe­tével, mind a mai napig érően, és ezáltal mintegy erkölcsi újszülöttek­ké transzcendálódva, kölcsönös szemhunyorítással.

*

MINDENESETRE, kettőnek kell len­nünk ahhoz, hogy szerződhessünk egymással. Meg kell különböztet­nünk magunkat egymástól ahhoz, hogy őszinte egyezségre juthassunk. Híd csak ott lehet, ahol két part van. Régóta együtt élünk, azonosak vagyunk és nem azonosak. Ebben voltaképpen érdekességet is talál­hatnánk. Bizonyára azért folytatjuk ezt a feszült együttélést, mert túl minden csalódáson, még találunk ér­téket, meghittséget vagy akár ero­tikus vonzóerőt egymásban, sok min­dent, ami nélkül a szívós kapcsola­tok elgondolhatatlanok. Sok a ki­mondatlan és nem is muszáj min­dent kimondani. Íme eljött azonban a kimondások évada, illik hozzá az is, hogy legalábbis imaginárius szer­ződésbe foglaljuk egyezésünket és különbözésünket. Már csak azért is érdemes megfogalmazni egy akár imaginárius együttélési és együttmű­ködési szerződés tételeit, hogy in­kább csak kellemes meglepetéseket tudjunk egymásnak okozni az őszin­teségünkkel, mert ha eleve azonos­nak deklaráljuk magunkat, akkor szüntelenül felszínre bukkan a kü­lönböző, ha viszont eleve különbö­zőnek állítjuk magunkat, akkor minduntalan kiderül a közös.

(Vége)

 

Kapcsolódó cikkek:

Magyar-zsidó számvetés, 1989 (I. rész)

Magyar–zsidó számvetés, 1989 (II. rész)

Címkék:1990-02

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A felelősség értelmezéséről

Levelekből

Tisztelt Szerkesztőség! A MAGYAR HÍREK 1989. május 8-i Sajtótükör-rovatában, a Magyar Hírlap közleménye nyomán megje­lent íráshoz, amely Karády Viktor: Zsidókérdés...

Close