Szombat előfizetés 2017

Két különös asszony

Írta: Gadó György - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Két különös asszony

Bármit is hozzon majd ez az esztendő, az bizonyos, hogy a svájciak számára Ruth Dreifuss az év asszonya. 1999-ben ugyanis ő tölti be az „Eidgenossenschaft” (a Svájci Államszövetség) Szövetségi Tanácsának elnöki tisztét, ami az államfői tisztséggel azonos.

Ő az első női államfő ab­ban az országban, amely minden ősi demokrati­kus hagyománya köze­pette és a közvetlen de­mokrácia gyakorlásában példamutató volta ellenére Európában utolsónak ad­ta meg a nőknek a választójogot.

Dreifuss asszonyt a múlt év decem­ber 9-én választották meg, és ez év ja­nuárjában foglalta el posztját Bemben. Ami Bemben történik, ritkán kommen­tálja az angol sajtó, de a nagy tekinté­lyű londoni Times mégis vezércikket szentelt a választásnak. „Az új Dreifuss – bel- és külföldön szimbolikus jelentő­ségű svájci elnök” – így összegezte a lé­nyeget már a vezércikk címe is.

„Új Dreifuss” – a jelző a név előtt a régi Dreyfusra utal: a múlt század vé­gén lezajlott franciaországi kampány szenvedő hősére. Jelképesen is fontos tény ugyanis, hogy Dreifuss asszony zsi­dó, éspedig olyan – bár nem vallásos – zsidó, aki sohasem igyekezett leplezni vagy tagadni e mivoltát. Ő maga így nyi­latkozott erről: „Nagyon fontos szimbó­lum, hogy engem, akinek zsidó gyöke­rei vannak és azonosulok a zsidó nép­pel, elnökké és egyáltalán a kormány tagjává választottak.” (A svájci Szövet­ségi Tanács, amely a kormány feladata­it látja el, rotációs rendszerben a maga hét tagja közül választja meg – mindig egy évre – az elnökét, aki így kormány- és államfő is egyben.)

Az új elnök Svájcban született, de csa­ládja sajátos úton kapcsolatba került a zsidóüldözésekkel. Apja, Sidney Dreifuss St. Gallen város menekültügyi irodájának vezetője volt a háború éveiben. Az Anschluss után számos zsidó a Rajnát át­úszva menekült Ausztriából Svájcba, ahol Sidney Dreifuss a helyi rendőrkapi­tánnyal együttműködve antedatált pecsé­tet ütött az útlevelükbe, ekképp óva meg őket a kitoloncolástól. A rendőrkapitányt, Paul Grüningert egy fillér végkielégítés nélkül azonnal elbocsátották, mert meg­sértette a svájci semlegességet. (Később a Jad Vasém intézet a „Világ Igazai” kitün­tetést adományozta neki.)

A Dreifuss család később Genfbe köl­tözött. Itt csatlakozott Ruth Dreifuss a Hasomér Hacairhoz, a baloldali cionis­ta szervezethez, és innen vezetett útja a fiatal szociáldemokraták közé, ahol bekapcsolódott a nagypolitikába.

A tulajdonképpeni áttörést Madame Dreifuss miniszterré (azaz a Szövetségi Tanács tagjává) választása hozta meg 1993-ban márciusában. A kereskedel­mi-közgazdasági képzettségű szociál­politikus akkor sokak számára váratla­nul került a rangos testületbe, egy olyan időszakban, amikor a svájciak egy részében megnőtt a zsidósággal szembeni ellenérzés.

Az ország 18 ezer fős zsidó közössé­ge – köztük nagyszámú izraeli – akkor került kényes helyzetbe, amikor 1995-ben a nemzetközi zsidó szervezetek el­kezdték feszegetni a Soá-áldozatok al­vó számláinak ügyét. Megszaporodtak a verbális támadások, különösen a la­pok levelezési rovataiban. Utalások tör­téntek a zsidók „mohóságára”, a svájci zsidó közösség állítólagos gazdagságá­ra, és olyan állítások láttak napvilágot, hogy a zsidók „mindig pénzt akarnak”.

A most 58 éves Madame Dreifuss nemcsak mint nő és mint zsidó számít rendhagyóan újnak a magas tisztség­ben, hanem mint baloldali is: már a kormányba is szakszervezeti funkcionáriusként került. Öt évig dolgozott bel­ügyminiszterként. 1993-ban, amikor el­foglalta ezt a posztot, nemcsak az egészségügy, a társadalombiztosítás, az oktatás és a kultúra került hatáskö­rébe, hanem a szövetségi archívumok is. Ezekben az archívumokban őrizték annak a 30 ezer zsidónak a dossziéját, akiket a II. világháború idején a határ­ról a nácik karjai közé küldtek vissza. A történészek (és a túlélők) csak ezután tekinthettek be a dossziékba – melyek kétharmada üresnek bizonyult.

Ruth Dreifuss elkötelezettsége a Soá ügye iránt nem új keletű. Már 1995-ben nyíltan szóvá tette a svájci gazdasági-­politikai elit háború alatti felelősségét. „A svájciaknak több önbizalomra van szükségük, hogy szembenézzenek múltjukkal. Svájcnak ismerni kell a tel­jes képet a náci időszakban játszott szerepéről.” Ugyanakkor azt is hozzá­tette, hogy ez aligha lesz lehetséges. „A történelemben nem létezik a teljes igazság.”

*

Az egykori angol gyarmat és ma füg­getlen állam Brit Guyana mintegy nyolc­száz kilométer hosszan nyúlik be a Karib-tenger partjától az Amazonas me­dencéje felé a dél-amerikai kontinens északi részén. A Magyarországnál hoz­závetőlegesen két és félszer nagyobb ország államfője ugyancsak asszony, szintén baloldali és akár Ruth Dreifuss, nem titkoltan zsidó származású. A het­venhét esztendős Janet Rosenberg Jagan jó egy éve tölti be tisztségét, 1997. december 19-én választották meg.

Életem legnagyobb részét a függet­lenségért, a nők jogaiért és a demokrá­cia helyreállításáért vívott politikai küz­delemnek szenteltem. Ennek semmi köze a származásomhoz” – hangoztatta egy interjúban. Janet Rosenberg, a chi­cagói születésű ápolónő 1942-ben is­merkedett össze Chedi Jagannel, az indián származású guyanai orvostan­hallgatóval, aki az amerikai nagyváros egyetemén tanult. Később tíz éven át fogorvosi asszisztens volt Jagan klini­káján, mindenekelőtt azonban küzdő­társa a Guyana függetlenségéért folyta­tott küzdelemben. A trópusi ország 1966-ban szabadult a gyarmati sorból, akkor szabad választásokat tartottak és elkezdték a demokratikus rendszer ki­építését. Janet Rosenberg Jagan ekkor már a baloldali függetlenségi politikus felesége volt.

Mihelyt Jagan oldalán Guyanába ér­kezett, csatlakozott az országban léte­sült első szakszervezethez, majd részt vett egy harcos nőszervezetet megala­pításában. Ez 1946-ban történt. 1950-ben a Jagan-házaspár létrehozta a Népi Haladó Pártot (PPP), amelynek első főtitkára Janet lett. 1953-tól, mikor a gu­yanai nők választójogot kaptak, parla­menti képviselő, hamarosan azonban börtönbe vetették az angolok, akik 1955-ben hatályon kívül helyezték az alkotmányt. 1957-ben ismét a parla­mentbe választják, és a kormány tagja lesz: munkaügyi-, egészségügyi-, építés­ügyi miniszter. Utóbb belügyminiszter, lapalapító főszerkesztő, az újságíró szakszervezet elnöke, 1993-ban rövid ideig az ország képviselője az ENSZ-ben. Chedi Jagant 1992-ben elnökké választják, ő pedig „First Lady” lesz, közben megmarad a Mirror című lap főszerkesztőjének, politikai könyveket ír, sőt, még két gyerekkönyv szerzője is.

Félje halála után Janet Rosenberg lesz Guyana alelnöke, egyben a kor­mány feje is.

Az újságírók felhívták a svájci elnök­asszony, Ruth Dreifuss figyelmét guya­nai „kolleganőjére”. „Írok neki – mond­ta Madame Dreifuss – majd megállapo­dunk egy csúcstalálkozóban.”

Címkék:1999-04

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Hírek

Hírek A DIASZPÓRA FIGYELI A „VALLÁSHÁBORÚT” A Jewish Telegraphic Agency, a legna­gyobb zsidó hírügynökség március 15-i riportjában arról tudósít, hogy...

Sami Briss édenkertjében…

Sami Briss édenkertjében... Galerie DIMA, Rue des Rosiers, Párizs A román zsidó festő legújabb gyűjte­ményes kiállítását láthatjuk a Galerie DIMA-ban,...

Close