Képei síkszerűek, mélységük nem hangsúlyos

Für Emil a Budapesti Zsidó Múzeum helyiségeiben olyan lehetőséget kínált a látogatók­nak, amelyben művészetét a maga sokoldalúságában is­merhetjük meg. Egyedi jelleg­zetessége egyfajta Gesamtkunstwerk, amely kiterjed a festőművészetre, grafikai mű­vészetre, mail artra, a szép régi tárgyakat magába foglaló installációs művészetre.

Életében az értékeket kere­si, ezek kifejezési formája nem az egyszerű felmutatás, hanem a művész élete szitáján átpasszírozott rejt­vény, amelyben látunk egyes elemeket, de a kirakós játék nyilvánvaló darabjait saját tudásunk, tapasztalataink és/vagy asszociációs képességünk bevetésének göröngyein át kell kiegészíteni.

Szerintem sokatmondó már a kiállí­tás címe is: DEPÓ. Letétbe helyezzük dolgainkat. Ennek megfelelő helyet kell keresni, majd a letét lejárta után a helykeresés folytatódik tovább. Folya­matos a mozgás, egy kis szusszanás, aztán tovább, újabb alkalmazkodás, majd megint újabb megoldá­sok keresése. Képei síkszerűek, mélységük nem hangsú­lyos, a történetek a lent-fent viszonyban rendeződnek. Le­hetnek ezek égi-földi, vagy gondolati síkok. Bejutva ebbe a képzeletbeli világba, mely­nek figurái festményein leegy­szerűsített alakok, installáció­in a míves mestermunkák, grafikáin a „békebeli” zsidó élet jellegzetességei – akikkel például Singer Moszkat csa­ládjának lapjain találkozhattunk -, kényszerűen el kell gondolkodnunk mindennapjainkról, prioritásainkról, saját értékeinkről. Örüljenek hát a szerencsések, akik életüket valami­lyen „hitbizományra” építhetik.

Nógrádi Péter