Szombat előfizetés 2017

In memoriam Tauber Blanka

Írta: Schmidt Mária - Rovat: Archívum, Képzőművészet

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Amikor Blankát megismertem, már nagyon beteg volt. Szíve fel­mondta a szolgálatot, míg végül december utolsó napjaiban végképp megszűnt dobogni. Két emelettel fel­jebb lakott nővérével, Juliskával, Tel-Aviv belvárosának legpatinásabb utcájában, a Ben-Gurionról elneve­zett fasorban. Törékeny, alacsony, alig harminckilónyi kis madárka volt Blanka 1989 utolsó hónapjaiban, amikor szeretetébe fogadott. Hangja is madárcsicsergésre emlékeztetett és nem lehetett betelni sötét szemeinek beszédességével, a belőlük ára­dó szeretettel. Szemei nem csak ar­cát, egész lényét uralták. A lakás minden zuga tele volt Blanka képei­vel. A nappaliban, ahol beszélget­tünk, szebbnél szebb festményei függtek. Cfát és Jeruzsálem jellegze­tes sikátorai között jól megfértek Somorja utcácskái is. Blanka, és nő­vére – jó nevű bel- és tüdőgyógyász -, sokat meséltek nekem Somorjá­ról, Tejfaluról – itt születtek – és a Csallóköz megannyi kis falváról, ahova életük első fele, gyermek- és ifjúkoruk kötődött. A történetek ar­ról szóltak, hogy milyen is volt az élet a szülői házban, ezen a hol csehszlovák, hol magyar uralom alá ren­delt tájon, de beszámoltak a zsidó- törvények, a deportálás és végül Auschwitz megaláztatásairól, ször­nyűségeiről és az átélt tragédiákról is. Izrael, választott és megszenve­dett új otthonuk, ahová 1950-ben ér­keztek, befogadta őket.

Blanka sikeres és elismert művésszé vált. Kiállítások sora, a műveiért kapott kitüntetések és díjak, vala­mint az elért anyagi biztonság kár­pótolta az elszenvedettekért. De So­morja, Tejfalu és Budapest, a ma­gyar kultúra, költészet, festészet és mindenekelőtt a nyelv erős, eltéphetetlen szálakkal kötötte Blankát az otthagyott, az őt megtagadó és ezért általa is megtagadott magyarsághoz. Cfáti műteremházában, Cfát tájait, utcáit, sikátorait festve minduntalan felrémlenek a Csallóköz színei is, a rendkívüli szuggesztivitással megfes­tett portrék szemeiből Cfáton is ugyanaz a fájdalom és szomorúság tükröződik, mint a még Pesten ké­szült festményekén.

Blanka Prágában és Párizsban, Fernand Légernél tanult. Az Európai iskola festőihez nem csak műveinek nagyon hasonló világa, de személyes barátságok is fűzték. Igazából azon­ban nem tartozott semmiféle iskolá­hoz, nem volt tagja semmiféle alko­tói közösségnek. Magányosan élt és dolgozott. Leheletfinom pasztelleket, súlyosabb olajképeket és megrendítő portrékat festett.

Pasztellképeit könnyed, fölényes rajztudás és színpompa jellemzi. Blanka mindent tudott a színekről, és szemmel láthatóan nem tudott betelni a természet, a táj gazdagsá­gával a nap és az égbolt ragyogásá­val, a kékek, zöldek, sárgák és piro­sak csodálatos gazdagságával. Cfát zegzugos utcái, szabálytalan házai, a házak erkélyei, kapui, beugrói és kiszögellései újra meg újra megmoz­gatták fantáziáját. Az általa meg­festett képek utcái, házai képzele­tünkben tovább épülnek. Tekinte­tünket felfelé és kifelé vezeti, az ég­bolt és egy tágas panoráma felé. Ezek a tájak a valóság és a képzelet határán lebegnek. Sziluettjei gyak­ran szigetként úsznak el szemünk elől, olyan zárt világként, mely után mi is vágyakozunk, de amelyet nem érünk el soha.

Blanka tájképei a meleg színekkel, csodálatos ragyogással megkompo­nált lírai városképek és a hideg, szi­gorú realitással megfestett portrék jellemzőit egyaránt felvonultatják. Ezúttal a fák a főszereplők. A gör­csös, sokat látott és tapasztalt, az életet jól ismerő és megszenvedő fák állnak a képek előterében, uralják a kompozíciót. A háttérben levő gon­dosan kimunkált vagy esetleg elna­gyolt táj, a tájban levő alakokkal együtt csak arra szolgál, hogy még nagyobbra és erőteljesebbre növelje ezeket a mindenek ellenére való túl­élést, életben maradást jelképező fá­kat.

Portréfestészete a ránk köszönő arcok, vállak, kezek, a végtelen fáj­dalmat és szenvedést hordozó megtört tekintetek Mednyánszky csavar­góit idézik fel. Blanka portrét csak szerencsétlen, marginális helyzetben levő emberekről festett. Vizenyős szemű, beesett arcú, vékonydongájú zsidó hivatalnokokról, ráncos arcú, barna szemű, kidolgozott kezű taka­rítónőkről, bölcs tekintetű, barázdált homlokú szakállas öregembereikről, magára maradt csodálkozó, nagy szemű, sovány, korán megöregedett gyermekekről. Akik őt érdekelték, azok a sokat megélt és elcsigázott öregek, a lesüllyedt és a társadalom peremére szorult asszonyok és fér­fiak, a gyerekek közül pedig a bete­gek és árvák.

Hagyatéka még feldolgozásra vár. Blanka nem szívesen adott el fest­ményeiből, eladott képeit, ha tehet­te, visszavásárolta. Művei ott függe­nek Pozsony, Prága, Tel-Aviv, Los Angeles és Jeruzsálem múzeumaiban és néhány izraeli és amerikai ma­gángyűjtő otthonában, műalkotásai­nak túlnyomó többsége azonban együtt maradt és méltó bemutatási lehetőségre vár.

Címkék:1990-06

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Robbanó zenedoboz

A hírek szerint az idén ősszel ná­lunk is bemutatják Costa Gavras új művét, a Zenedobozt (Music box). A film egy,...

Emlékeim az OMIKE operaelőadásairól

Kisgimnazista koromban kezdtem ismerkedni az operaműfajjal. Csak néhány ifjúsági előadást láttam még a Magyar Királyi Operaházban, amikor 1943-ban - sajnálatos...

Close