Szombat előfizetés 2017

Gyűlöletbeszéd, – avagy kinek jó a véleményszabadság?

Írta: Dr. Sziklai János - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Gyűlöletbeszéd, avagy kinek jó a véleményszabadság?

Seres Lászlónak a Szombat 2003. feb­ruári számában megjelent „Gyűlöletbeszéd, avagy kinek jó a szigorítás?” cí­mű cikkét nem tudom válasz nélkül hagyni, több okból sem. Egyrészt, mert én is, mint minden zsidó – az ismert tör­ténelmi okokból – érzékenyen reagálok a zsidózásra, másrészt mint gyakorló ügy­véd az utóbbi években én (is) voltam a jogi képviselője több olyan felperesnek, akik úgy érezték, hogy a MIÉP prominen­sei által intézményessé tett mocskolódás őket emberi jogaikban sérti, és emiatt személyiségvédelmi pert indítottunk a bí­róságon. Ez utóbbi tény már sommásan jelzi, hogy e kérdésben nem vagyok egy állásponton Seres Lászlóval, annak elle­nére, hogy általában egyetértek – sokak szemében szélsőségesnek tűnő – liberá­lis gondolataival.

Seres László cikke részben pontatlan, részben bagatellizálja a problémát. Pon­tatlan a cikk annyiban, hogy összemossa a büntető- és a polgári jogi eszközöket. (Ezzel az újságírók zöme így van: a polgá­ri jogi keresetet előszeretettel nevezik „feljelentés”-nek, a polgári perben meg­ítélt kártérítést pedig büntetésnek. Pallagh ex-képviselő a terhére kiszabott kártérítésről azt nyilatkozta, hogy mivel nem tudja azt kifizetni, majd „leüli”.)

Nézzük először a büntetőjogi eszközö­ket. Tény, hogy az Alkotmánybíróság (AB) közismert határozatával [30/1992. (V. 26.)] megsemmisítette a közösség el­leni izgatás enyhébb alakzatát, az ún. „gyalázkodás”-t: ennek értelmében ab­ban a köznapi esetben, ha valakit, úgymond, lezsidóznak, a gyalázkodó nem büntethető, lévén a tett nem bűncselek­mény. A korábbi minősített, tehát súlyo­sabban büntetendő eset azonban to­vábbra is bűncselekmény. Ez az ún. „uszítás”: ebben mondták ki bűnösnek ifj. Hegedűst. Ez áttörés volt az utóbbi évek gyakorlatához képest: korábban senkit nem marasztaltak el ebben, noha uszítás nem most fordult elő először. Igaz, Hegedűs is átlépett egy határt: első ízben fordult elő, hogy valaki kifejezet­ten tettekre, nevezetesen a zsidók kire­kesztésére szólította fel olvasóit. (Miután a botrány kitört, Hegedűs nemhogy nem vont vissza semmit, nem magyarázko­dott, hanem az Ébresztőben megjelent írást felolvastatta a Pannon Rádióban, így a bíróság folytatólagosan elkövetett uszí­tásban állapította meg bűnösségét.) Az tehát, hogy hol húzódik a szabad véleménynyilvánítás és a bűncselekmény kö­zötti határ, viszonylag tiszta immár, és tu­domásom szerint senki sem óhajtja a gyalázkodást ismét bűncselekménnyé nyilváníttatni, amit egyébként az AB hatá­rozata ki is zár.

A kísérlet új bűncselekményi tényállás megalkotására folyik. Időről időre felme­rül az a gondolat, hogy német büntetőjo­gi mintára alkotni kell egy „holokauszttagadás” megnevezésű cselekményt, nem vitás, hogy amennyiben ez a tényállás lé­tezne, akkor ez korlátozná egyes embe­rek véleménynyilvánítási szabadságát: Mónus Áron, Lovas István és a hason­szőrű „másként gondolkodók” téziseiket csak büntetőjogi fenyegetettség alatt hangoztathatnák. Amennyiben tisztán jogfilozófiai oldalról közelítjük meg a kér­dést, nem vitás, hogy a holokauszt taga­dása – azon túl, hogy minden közepesen képzett ember számára nyilvánvaló, agyondokumentált ténysorozatról van szó – csak egy a korábbi történelemmel kapcsolatos valótlan vélekedések közül. Amennyiben tehát valaki csak büntetőjo­gi fenyegetettség alatt állíthatja, hogy szerinte a hatmillió zsidó kiirtása nem történt meg, vagy nem úgy történt, akkor a véleményszabadság igenis csorbát szenved, és a büntetőjogi szabály egy al­kotmányos alapjogot korlátoz. Álláspon­tom szerint azonban ez a korlátozás nem önkényes, és a korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz képest nem aránytalan. (Ez a fent hivatkozott AB-döntés pontos szóhasználata.) Nem véletlen, hogy a német jog is vállalja az alapjog korlátozásának kétes dicsőségét: úgy érzik, hogy Német­országban, ahol a zsidók iparszerű kiirtá­sára a terveket kiötölték, és eszelős ala­possággal, a közelgő háborúvesztésre is fittyet hányva, majdnem tökéletesen vég­re is hajtották, nem erkölcsös lehetősé­get adni a mentegetőzés e sajátos és végletes formájának, amely egyszerűen letagadja az égről a csillagot. Én, Seres Lászlóval ellentétben, úgy gondolom, hogy mivel a Horthy- és Szálasi-rezsim bűnei nem kisebbek, a magyar államnak erkölcsi alapja van arra, hogy a holo­kauszt tagadása nálunk is büntetendő cselekmény legyen. Nem értem, miért „nem szerencsés” az, ha a büntetőjogi szabályainkat az EU-ban szokásos mér­tékhez igazítjuk, illetve olyan büntetőjo­gi eszközöket kreálunk, amelyek az EU egyes országaiban már léteznek. Egy ilyen új tényállás a büntető törvénykönyvben (Btk.) az EU tagjainak rosszallását nem váltaná ki, ellene kizárólag a nyilasok jó utódai protestálnának, a véleménysza­badság harcosainak álcáját öltve.

A véleményszabadság korlátozásának másik – sokszor hangoztatott – ellenérve az, hogy nem túl rég vívtuk ki a szabad­ságunkat, emiatt most nem „időszerű” máris e szabadságjogok korlátozása, ez esetleg majd később lehet aktuális.

Álláspontom szerint ez utóbbi gondo­lat is téves. Épp e korai, még ki nem tel­jesedett, és sokak által meg sem értett demokrácia az, amelyet – az AB által megszabott szűk keretek között – korlá­tozni lehet. Az unos-untalan ismételge­tett vicc szerint ahhoz, hogy Angliában olyan szép zöld legyen a fű, négyszáz évig kellett azt öntözni. Lehet, hogy sok év múlva az emberek megvetése való­ban elegendő lesz ahhoz, hogy a zsidózót maguk közül kiközösítsék. Ez azonban még távoli jövő. Amíg közöttünk olyanok élnek, akik a nácizmust a maguk bőrén szenvedték el, az ő érthető érzé­kenységük miatt a véleményszabadság legyen korlátozható.

A neonácik „Vér és Becsület” tünteté­sével szembeni ellentüntetésen magából kikelt, elcsukló hangon kiabáló öreg zsi­dó néni sokakban viszolygást keltett, és erre a média még rá is tett több lapáttal. Én viszont hangjában saját anyám és nagynéném sírós hangját ismertem fel, és nem tudtam őt ordibálásáért elítélni. Cinikus és érzéketlen az, aki őt megszól­ja. Aki egy ilyen emberről azt feltételezi, hogy rezzenéstelenül, a véleménysza­badság jogát tisztelve tudja hallgatni a zsidózást, tudja nézni a Budapesten kö­zönségessé vált mocskolódó falfirkákat, az „Auschwitzba megy a vonat” kezdetű csasztuskát, az nem ismeri a sokat szen­vedett zsidóságot. Seres László figyel­meztetésével szemben nem a korlátozás az, ami „nem szerencsés”, hanem az, hogy ezekre az emberekre kényszerítsük rá ismét a hallgatást. Ezek az emberek nem akarják már a másik orcájukat is odatartani, Az ő semmibevételük, sőt el­árulásuk az, ha lemondunk minden jogi eszközről, ami a nácikkal szemben alkal­mazható, vagy megalkotható.

Végül néhány szót a polgári jogi eszkö­zökről. E kérdésben szó sem lehet sem­miféle korlátról: a személyiségi jog védel­me alapján bárki jogosult az őt ért sére­lemért a bírósághoz fordulni, és a sére­lem megállapítását és elégtételt kérni. Ez a „bárki” azonban a jelenlegi bírói gya­korlatban nem igaz. A bíróságok rendre elutasítják a kereseteket – az általam vitt perben is így történt -, azon az alapon, hogy amennyiben a sértés nem egy, konkrétan meghatározott személyre irá­nyult, hanem valaki csak úgy általában beszél a galíciai jöttmentekről, gülüszeműekről (a példatár korlátlanul folytatha­tó), akkor lehetetlen őt polgári bíróság elé citálni. A bíróságok szerint ugyanis ilyenkor nincs felperes, és aki egy közös­ség tagjaként perel, annak erre nincs jo­ga. Ezt kiválóan ismerik a nyilasok ügyvé­dei is, kevélyen utasítják vissza a kerese­teket, mondván, hogy ők konkrétan nem sértettek meg senkit. A polgári törvény- könyv (Ptk.) vonatkozó szakasza nem tar­talmaz eligazítást a kérdésben, kizárólag a Legfelsőbb Bíróság (LB) által vezérelt bírói gyakorlat alakította ki a szűkítő ér­telmezést. Több személyiségvédelmi ügyben eljáró bíró véleménye az, hogy a kérdésben az Alkotmánybíróságnak kel­lene megnyilvánulnia, vagy a Ptk.-t kelle­ne módosítani. Véleményem szerint elég lenne a Ptk.-t nem szűkítően értelmezni.

Seres László tetszetős fordulattal azt ál­lítja, egy keze is elég arra, hogy a hírhedt ügyeket megszámolja. Szerintem ebben is téved. Elég csak ugyanabban a lap­számban levő másik cikk, az „Antiszemi­ta közbeszéd Magyarországon II.” című is­mertetését, illetve magát a művet elolvas­ni. Itt széles tárházát ismerhetjük meg a zsidózásnak, megfelelően összegyűjtve, rendszerezve, valamint szakértők által se­bészi pontossággal elemezve. Tartok at­tól, hogy ennek a könyvnek még több, következő kötete is meg fog jelenni… Ha negatív jóslatomban csalatkoznék, ma­gam örülnék a legjobban.

Dr. Sziklai János

Címkék:2003-06

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Érettségi után felvételi előtt – „Nálunk stressz nélkül is lehet tanulni” – Interjú Szeszler Annával, a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola igazgatójával

Érettségi után, felvételi előtt„Nálunk stressz nélkül is lehet tanulni” A június nehéz időszak diákok és peda­gógusok életében egyaránt. Iskolai kör­képünkben...

Csak a kóser étkezésért kell fizetni

Csak a kóser étkezésért kell fizetni A Scheiber Sándor Általános Iskola és Gimnázium néhány éve elkészült épületében jelenleg tizenkét osztály­ban...

Close