Szombat előfizetés 2017

Az „elveszthetőség” költője

Írta: Schein Gábor - Rovat: Archívum, Irodalom

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Az egykori königsbergi diák, Johannes Bobrowski (1917 Tilsit -1965 Berlin) nem sokkal halála előtt így fordult Gregor Laschenhez: „A vers legfontosabb funkciója a beszélgetés, nem ritkán a hallgatás mezsgyéjén.” Hasonlóan fogalmaz „A nyelv” című versének utolsó soraiban: „A nyelv /agyonhajszoltan / fáradt ajakkal / a végtelen úton / a szomszéd otthonába.”

Nem véletlenül használja a „beszélgetés” szót. Martin Buberrel ő is a kor legalapvetőbb követelmé­nyét jelöli meg benne. Persze ő már nem mer olyan biztosan fogalmazni, mint hetven évvel korábban Hölderlin /„Beszélgetés vagyunk”/, ám a nagy előd ideálját sosem adta föl. „Klopstockhoz” című versében nyelvét a „feledékeny” ember nyelvének nevezi; tehát éppen nem „szárnyaiénak”, hanem vázszerűnek, ahogy szavai mennek „befelé a télbe”.

Szemlélete pontosan megfelel életrajzi és nyelvi múltjának. Az egykori szarmaták földjén nevelke­dett, Németországnak azon a lengyelek, oroszok és zsidók által is lakott részén, amely ma Oroszország­hoz tartozik. A königsbergi gimnáziumi évek után (Hamann városa!) művészettörténetet tanult Berlin­ben, majd behívták katonának, s éppen szülőföldjére vezényelték harcolni. Az otthon, emberi mivoltunk, illetve a nyelv elvesztésének elveszthetőségének „élménye” faragott belőle költőt, a szó legemelkedettebb, legvalóságosabb értelmében.

Csupán a remény maradt mindennapi kenyere és bora. Ezért nem hallgatott el, ezért nem adta föl. Ahogyan többször nyomatékosan kifejtette, ez a vé­konyka, minden ideológiától mentes remény volt írásainak szükségszerű aranyfedezete. Mert a jó vers egyben a szellemi tisztaság szigete is. Szólaljon meg németül, magyarul, vagy bármilyen más nyelven.

Schein Gábor

Johannes Bobrowski versei

Kimondatlanul

Súlyosan

növekszem lefelé,

gyökereket

nyújtok a földbe,

a mélység vizei

meglelnek, fölkúsznak,

keserű íz nyelvemen – rád

nem tapad föld,

az egek madara,

súlytalanabbul

mindig a fény felé,

csak a félelem

tart

a földi szélben.

Eszter

Ez

az én népem.

Mely szétszóratik

a népek között,

s ott ül a kapuban.

Az elvadult arcok

kövein

fölegyenesedik, az

országot

nem bántja, az arany

lángokkal szökik

feje fölé, és hallgat rám:

Ha meghalok,

úgy halok meg, rémülten,

nagyságod

villámokkal űz az egeken át,

s a trombiták

buzgó vére

építi házam.

A nyelv

A fa

nagyobb, mint az éj

a tengerszemek

lélegzetével

a sustorgással

túl a némaságon

A kövek

a láb alatt

világító vércsatornák

régen a porban

mindörökre

A nyelv

halálra űzve

fáradt ajakkal

végtelen úton

a szomszéd otthonába

Schein Gábor fordításai

Címkék:1992-05

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A kérdés

Bátyámmal jöttünk hazafelé, a villamoson ültünk egymással szemben. Csöndben néztük egymást. Hirtelen furcsa ötlet jutott eszembe. Szeretsz engem? kérdeztem. Ezt...

Jajtelesz és társai

Közismert a zsidó népzenészek szerepe a magyar zenekul­túrában. Rózsavölgyi Márk volt a legismertebb. Halálát Pe­tőfi Sándor is megsiratta: Vén muzsikus,...

Close