Archívum
Találatok ‘tudozsido.com’
Összesen 7 találat : tudozsido.com.
Január 1: “Circumcisio Christi”, a Szent Előbőr ünnepe

2016 éve a világ leghíresebb zsidó kisfiújának körülmetélésétől számítjuk a polgári időszámítás kezdetét.
Innen jön a “csízió“ is.
Lukács evangéliuma említi, hogy Jézust – a zsidó vallási törvénynek, a halákhának megfelelően – a születését követő … Tovább »
Dafke: Hitler stadionjában megnyitották a zsidó olimpiát
Tudtad? A világon csak a palesztinoknál öröklődik generációkon át a menekültstátusz

és a világ összes többi menekültügyétől elkülönített, dedikált ENSZ szervezet gondoskodik menekülttáboraik fenntartásáról és folyamatos bővítéséről. Az UNRWA immár 66 éve akadályozza meg mesterségesen, hogy az arab menekültek leszármazottai bármely arab államban letelepedhessenek, és konszolidálhassák az életüket.
Jézushívő rabbi esketett a hódmezővásárhelyi zsinagógában

– legalábbis erről tudósított a tudózsidó honlapja.
A ceremóniát Orbán Béla, a Jesua HaMassiah-ban (Jézus Krisztusban) hívő Zsidó Közösség vallási vezetője celebrálta.
Az ügyről élénk vita bontakozott ki a facebook-on, melyhez Heisler András Mazsihisz elnök is hozzászólt, … Tovább »
Kérdezd a rabbit: Miért nem hisznek a zsidók Jézusban?

Ez az egyik leggyakoribb kérdés, amit keresztény részről a zsidókhoz intéznek. Az alábbi sorokat nem más vallások iránti lenézés motiválja – csupán a zsidó álláspontot kívánjuk tisztázni.
A zsidók azért nem fogadják Jézust, mint Messiást, mert
Nem teljesítette … Tovább »