„…a magyar történettudomány… folyamatából… munkásságuk… ki nem küszöbölhető”

A zsidótörvények beköszöntével a zsidó származású történészeket is kitessékelték a tudomány művelői közül. Grünwald Fülöp, a zsidó gimnázium tanára a korábban már idézett, 1940-ben megjelent Ararát évkönyvben tekintett vissza azokra a zsidó származású történészekre, akik a magyar történelem buzgó és elkötelezett kutatói voltak.

Schwab Lőw pesti rabbi, V. Ferdinand király születésnapján, 1840 április 19-én német nyelvű templomi beszédében híveit a magyar nyelv elsajátítására és honismeretek szerzésére buzdította. ״A hazaismeret – így hangzik Lőw Lipót fordításában a beszédnek e része, – úgymint a honi történet, föld- és természetismeret, nemzeti nyelv és literatúra tudásunk legfontosb és legméltóbb tárgyai és a vallástan és szentírás ismerete után, iskolában és a házi nevelésben minden más tudománynál elsőbbek legyenek.“…

Az első zsidó emberek, akik hazánkban magyar történelemmel foglalkoztak és latinul olvastak, a XVIII. század nagy adatgyűjtőinek – Bél Mátyás, Pray György, Katona István – műveiben érdeklődéssel látták a zsidókra vonatkozó megjegyzéseket. Ezeket összegyűjtötték, bírálták és kiegészítették a zsidó forrásokban találtak alapján. Ezt tette Lőw Lipót, Zipser Mayer és Einhorn Ignác a németországi zsidó folyóiratokban és évkönyvekben. Történeti tudásukat eszközül kívánták használni a magyar zsidóság jogaiért akkor folyó politikai küzdelemben.

Az 1848-49-es szabadságharc leveretése után emigrációba kényszerültek között találjuk az első zsidókat, akik már az egész magyarság múltjáról, nemcsak a zsidó sorsról írnak. Einhorn Ignác (Horn Ede), Korn Fülöp és Altstädter (Óváry) Lipót tartoznak e sorba. A könnyűtollú Einhorn német és francia nyelven ír a szabadságharcról, annak előzményeiről, Kossuth és Görgey szerepéről, de megírja II. Rákóczi Ferenc életrajzát is… Óváry, a magyar légió feloszlatása után Olaszországban marad és az ottani levéltárakban gyűjti a magyar történelmi vonatkozású anyagot. Hazatérve az Országos Levéltár rendezésében vesz részt, később az intézmény élére is kerül, de a zsidóságtól akkor már eltávolodott. Einhorn pedig Roscher Vilmos hatása alatt csakhamar nemzetgazdaságtani tanulmányok felé fordul.

Új korszak kezdődik a magyar zsidóság életében a kiegyezés évében törvénybe iktatott emancipációval. … Marczali (Morgenstern) Henrik tizenkilencéves korában tett doktorátust. Kutatásaiban először a magyar középkor felé fordult, az Árpádkor történeti forrásaival foglalkozott, Anonymus művének és a Nemzeti Krónika keletkezésének korát kutatja. Majd az Akadémia megbízásából II. József korának történetét dolgozza fel. Tízévi munka eredménye e mű három kötete. A Magyar Történelmi Életrajzok sorozatában Mária Terézia életét írja meg. Az 1790-91-es országgyűlésről írt kétkötetes munkájában a felvilágosodás eszméjének terjedését rajzolja meg hazánkban. A millennium alkalmából megjelent Magyar Nemzet Történetében ő írja az Árpádok korát és a XVIII. század történetét. Feldolgozta a legújabb kor történetét és a szerkesztésében megjelent Képes Világtörténetnek utolsó hat kötetet ő maga írta. … A történet anyagát elsősorban az eszmékben és az ezeket megvalósító intézményekben keressük, nem pedig az egyes személyekben vagy eseményekben. Nem az uralomnak, hanem a nemzetnek történetét írtam meg.“

Acsády (Adler ) Ignác önéletrajzában ezt írja: ״A nemzeti polgárosodás számos problémáját igyekeztem megoldani.“ Vizsgálta a szociális szervezetet, amelyből az állam az erejét meríti. A nemzet minden rétegének állapotát kutatta. Magyarország régi népességének számát igyekezett megállapítani, sokat foglalkozott pénzügyi viszonyokkal, legtöbb részletkutatása a magyar történet XVI. és XVII. századára vonatkozik. A magyar jobbágyság történetéről a mai magyar történettudomány is azt kénytelen megállapítani, hogy még mindig egyetlen feldolgozása a legszámosabb magyar néposztály életének. A magyar birodalom történeteit tárgyaló kétkötetes munkája. A magyarság teljes története akar lenni, miért is helyet foglal benne nemzetünk minden eleme, az uralkodó és hadakozó rétegek mellett a munkásosztályok is, melyek nem kevésbé dicsőséges munkát végeztek a maguk körében, mint amazok.

A huszadik század első éveiben már támadások kezdődnek a zsidó történetírók ellen. Acsády összefoglaló művét a katolikus egyház elleni tendenciával vádolják. Pozitivizmusát történelmi materializmusnak tekintik. Acsády a zsidósághoz való tartozását mindig hangoztatta. Már 1883-ban a tiszaeszlári per idején írt röpiratában (״Zsidó és nem zsidó magyarok az emancipáció után”) ezt hirdeti: ״Magyarnak lenni nem egyes osztályok és felekezetek kiváltsága. Magyar az, aki nyelvre, nemzetiségre, nemzeti érzésre magyarnak vallja magát.״ Marczali ellen a néppárt kezd hajszát. Marczalit 1920-ban eltávolítják egyetemi tanszékéről. Fiatal tanárként nem engedett a főpapi pártfogói térítési hadjáratnak, akik egyetemi tanárság ígéretével próbálják hitének elhagyására bírni. ״Egy pillanatig sem gondoltam reá – írja Emlékeimben, – pedig atyám szabad kezet adott. Mások iránt e tekintetben elnéző voltam, de magamra lealázónak tartottam bármilyen haszonért vallást változtatni.” Aztán évtizedeken át nem tartott fenn kapcsolatot a zsidóság kulturális törekvéseivel. 1884-85-ben találkozunk még egy-egy közleményével a Magyar-Zsidó szemlében, de csak 1910-ben jelenik meg újra cikke az Imit Évkönyvében. 1920 után kezd többet szerepelni a zsidó közéletben.

Angyal (Engel) Dávid még 1909-ben rendes tanára lett a budapesti egyetemnek, sőt nyugalomba vonulása után a bécsi Magyar Történelmi Intézet vezetésével bízzák meg. Thököly Imre életrajzát, a II. Mátyástól I. Lipótig terjedő korszak történetét, Széchenyi-tanulmányait és több kisebb művét a felhasznált adatok sokasága és éles kritika jellemzi.

Wertner Mór a középkori magyar genealógia kutatója volt. A falusi zsidó orvos nagy munkával és pontossággal állapította meg az Árpádok családi történetét, a főtisztviselők sorát és a magyar nemzetségek tagjait a XIV. századig. Történelmi folyóiratokban megjelent értekezéseinek száma mutatja nagy szorgalmát. Művei ma is még állandó segédkönyvei a középkori magyar történelem kutatóinak.

Miért szakad meg a kiegyezés után a magyar történelem zsidó művelőinek sora. Mert a hivatásos történészek kora következett el, akik levéltárakban, a nagy országos könyvtárakban gyűjthették éveken keresztül történelmi tanulmányaik anyagát. De e helyeken zsidók a XX. században állást már nem nyertek, sőt elvi alapon középiskola történelemtanárának zsidót már nem neveztek ki.

Egy művelője még akadt e tudományágnak a világháborút követő években, akinek munkásságát méltányolták is. Steier Lajos, a liptószenmiklósi tanító fia, a felvidéki tót kérdés legalaposabb ismerője és a magyar irredenta mozgalom tudományos megalapozója. A történelmi Magyarország feltámasztását célozzák művei: Beniczky Lajos visszaemlékezései és jelentései az 1848-49-es szabadságharcról és a tót mozgalomról. A tót nemzetiségi kérdés 1848-49-ben. A revízió ügyét szolgálta Ungarns Verwaltigung címen kiadott munkája. A tót-magyar együttélést, megértést és megegyezést óhajtotta és ennek alapjait a múltban is kimutatta. Kutatásainak második tere a magyar szabadságharc vezető személyiségeire és eseményeire vonatkoztak: Görgey és Kossuth, Az 1849-i trónfosztás, Haynau és Paskievics című munkái sok eseményt új megvilágításban tárnak fel.

Közreműködhetnek-e majd ismét a magyar zsidóság képzett fiai hazánk múltjának minél alaposabb felkutatásában, kétséges. De a magyar történettudomány fejlődés folyamatából eddigi munkásságuk eredménye ki nem küszöbölhető.

Közreadja: Sós Csaba