Rajk László halálára

Írta: Szenthe Antónia - Rovat: Kegyelet, Politika

Egy zsidó legenda szerint minden korban él 36 (lamed-vav) igaz ember. Ők azok, akik tudtukon kívül, tiszta életükkel kiengesztelik a Mindenhatót az emberek bűneiért. Erős a gyanúm, hogy az erdélyi szász származású, megrögzött istentagadó Rajk László lehetett az egyik lamedvavnyik. Halálával védtelenebb, bizonytalanabb hely lett a világ.

Rajk László (Fotó: Neil Bates / Wikimedia Commons CC BY-SA 3.0)

A lehetőségek pillanatában, a lehetőségek családjába született, a sors azonban mindent elrontott. Apja ellenállóból egy gyilkossá váló rendszer hű belügyminisztere, majd megkínzott áldozata lett, mindig töretlen párthűséggel. Ifjú Rajk László viszont állta a vizsgákat. Pártok helyett az emberségben bízott, makacs tisztességgel és derűs szabadságszeretettel találta meg a jó megoldást minden kihívásra.

Kovács Pistiként tanult meg beszélni egy nevelőotthonban, és öt évesen került vissza édesanyjához, Földi Júliához. Júlia kemény és tiszta volt, mint gyémánt, és egyben praktikus, mint a sorsülözött, szerető szívű asszonyok. Laci nagyon hasonlított szép arcú apjára, mégis ha ránéztem, Júlia csak fényképről ismert tekintetét láttam.

Építész lett; ez az óriás termetű ember úgy játszott az idomokkal, szögekkel, ívekkel, mint egy jókedvű gyerek az építőkockákkal. Laikusan azt gondolom, hogy a statikusok rettegtek tőle.

Tökéletes volt stílusismerete, utálta az ismétléseket: „Ugyan, ez már megvolt”. Kifogyhatatlan kreativitással kereste az új, meghökkentő megoldásokat: „Na, ez is belefér”. Imádta az eklektikát, nem vetette meg az olcsót: „Ez van, ezt csináltuk évtizedekig”. Ahogy utálta az önkényt, úgy utálta az önkényes hamisítás: „Na, ezt azért mégse”!

A hamisítás gyűlölete vezette a holokauszt témájához. A Munkásmozgalmi Múzeum 1978-as kiállítása, az auschwitzi magyar pavilon, a pápai „Elfeledett szomszédaink” kiállítás, a Saul fia az ő mérnök pontosságú látásmódjával tudja személyes átéléssé varázsolni a kép- és hanganyagokat. Tanácsaival később is segítette a Zsidó Múzeumot, akár az „Itt lakott Rosenberg” kiállítás, akár a Rumbach utcai zsinagóga tervezésekor. Hűséges volt témához, igazsághoz, kollégákhoz.

Épületeket, emlékműveket csak a történelem kegyelmi időszakaiban tervezhetett. Ha sötétedett, hamar „feketeseggűvé” vált. Ami megépülhetett műveiből, meghökkentően játékos és funkcionális. Kedves szimbóluma volt a hajó, a zászló. A Lehel téri vásárcsarnok hatalmas, biztonságos Noé bárkája, benne minden kinccsel, a párizsi Père Lachaise temetőbe tervezett 1956-os emlékmű süllyedő, vihartépett bárka. A veszprémi 1956-os emlékműve látszólag össze-vissza elemei egy nézőpontból kiadják az lyukas trikolort. Ezt a művét bontatta le a helyi fideszessé vált önkormányzat a forradalom 50. évfordulóján. Rajk László keserűségét elrejtve, megcsinálta a tervet plexiből, asztali méretben.

Minden szava, minden tette, minden tollvonása politikai is volt. Nem a damaszkuszi útelágazásnál lett ellenzéki: a demokratikus ellenállás, a szamizdat, a SZETA harcosaként útja természetesen vezetett az harmadik köztársaság parlamentjébe. Ötletei, letisztult grafikai tervei segítették a szabadság gondolatának népszerűsítését. Van Önnek a fiókja mélyén féltve őrzött DE jelvénye? Ő tervezte azt is.

Az első erkölcsileg kétes döntés után azonnal visszaadta a mandátumát, de változatlanul politikai állásfoglalás volt minden mozdulata; kiállás a demokrácia, a humanizmus, a köztársaság eszméje mellett. Ha máshogy nem lehetett, falfirkákkal, frottázsokkal tiltakozott, emlékeztetett a veszteségekre.

Ha épületeket nem tervezhetett, tervezett virtuális tereket. Valóságos díszleteket, amelyekben a színész nem mozoghatott hamisan, a néző tekintete nem révedt el a lényegtől. Közben meg jót nevetett, hogy mindenki bedől a hungarocell világnak.

Kiváló, lelkiismeretes, szenvedélyes tanár volt. Tanítványai sikerére büszkébb volt, mint a sajátjáéra.

Hűséges barát. Számon tartott mindenkit, törődött mindenkivel, akit egyszer megszeretett. Ezt magam is tanúsíthatom.

1991-ben vagyunk, én előrehaladott terhesen a fészekrakási őrületben, férjem távollétében nekiálltam kifesteni a lakást. Laci megtudta, és egy hosszú parlamenti ülésnap után késő este megjelent. Vette a vödröt, a gyökérkefét, és négykézlábra ereszkedve példásan felsúrolta a padlót. Hát ezt meg kitől tanultad, mérnököm? – kérdeztem. Kitől, hát Anyámtól.

Bízni lehetett benne. Ő igazán tudta-merte-tette. Egyszer hosszú útra indultunk férjemmel, és sógornőm bíztatására végrendeletet írtam. Kiskorú lányom nevelését rá, és méltó társára, Rajk Juditra testáltam. Miközben külföldön voltunk, elérkezett a nagyobbik lány szalagavatója. Laci felhívta, és felkérte a nyitótáncra. Valcerozott  vele a Radnóti Gimnázium bálján, aztán a tánc után, huss, eltűnt, mint Hamupipőke a mesében.

Most megint eltűnt, hogy vissza se jöjjön. Rövid betegségét bátran viselte, megtanulta elfogadni, akár a számos többi sorscsapást.

Állta a sarat! Legyünk méltóak emlékéhez!

 

támogatás