Rabbit a Bundeswehrbe!

Írta: Szombat - Rovat: Politika

„A német szövetségi kormány mai ülésén fontos üzenetet küldtünk az ország zsidó katonáinak” – írta twitter oldalán Annegret Kramp-Karrenbauer hadügyminiszter asszony. 

„Száz év után ismét lesz tábori rabbi a német hadseregben. Világos eliemeréseként annak, hogy a zsidó élet magától értetődő országunkban” – üzente Kramp-Karrenbauer.

A kormány,  úgymond, a növekvő antiszemitizmus elleni harc jegyében tárgyal a tábori rabbi intézményének ismételt bevezetéséről.

A Deutsche Welle, a német állami rádió és televízió szerint jelenleg mintegy 300 zsidó katona szolgál a Budenswehr kötelékében. A tábori rabbi intézményének bevezetéséhez egyeztetni fognak a Németországi Zsidók Központi Tanácsával (Zentralrat) – tette hozzá Kramp-Karrenbauer.

Néhány hónappal ezelőtt a Zenralrat elnöke, Josef Schuster cikket írt a Frankfurter Allgemeine Zeitungba, s ebben szorgalmazta, hogy a Bundeswehrben szolgáló zsidók és moszlimok ugyanúgy élhessenek vallásos életet, mint ahogy ez a keresztényeknek lehetséges.

Az akkori hadügyminiszter, aki nem volt más, mint Ursula van Der Leyen, az Európai Bizottság jelenlegi feje, ígéretet is tett a kérdés megoldására, de hivatali ideje alatt erre nem került sor.

A Bundeswehrben jelenleg mintegy háromezer moszlim szolgál, de miután a németországi moszlimoknak nincs olyan képviseletük, mint a zsidó Zentralrat, a tábori imám intézményének bevezetése nehezebb ügynek bizonyulhat.

Az első világháború előtt több tízezer zsidó – többségük sorkatona – szolgált a hadseregben, tábori rabbik is voltak. Köztük a leghíresebb Leo Baeck, a ma már klasszikus zsidó gondolkodó.

Jerusalem Post

támogatás

Címkék:Bundeswehr, tábori rabbi

[popup][/popup]