Öngyilkos lett a holokauszt legismertebb holland kutatója

Írta: Cnaan Lipschitz/JTA - Rovat: Politika, Történelem

Tette előtt arról beszélt, hogy veszélyben érzi életművét

Evelien Gans, a holokauszt egyik legelismertebb hollandiai kutatója július 19-én kivetette magát amszterdami lakásának ablakából, és szörnyethalt.

A 67 éves Gans az Amszterdami Egyetem nyugdíjas professzora volt. Évek óta súlyos depresszióban szenvedett; öngyilkosságát a rá jellemző módszerességgel készítette elő. Élettársának, Frank Diamandnak gondosan fogalmazott búcsúlevelet írt, nővérének pedig végrendeletet hagyott hátra. Ám két órával a tragédia előtt még két hónapra való adagot vásárolt kedvenc olívaolajából.

Diamand szerint ez a vásárlás bizonyítja, hogy Gans gondolkodását kettősség jellemezte, az egyik a búcsút készítette elő, a másik a folytatást.

Ebben a belső konfliktusban a zsidóüldözéssel kapcsolatos kutatások egyáltalán nem javítottak a helyzeten. Ugyancsak káros hatással volt az, hogy Gans növekvő csalódással figyelte a holokauszt terjedő torzítását és saját értelmiségi körében elharapózó áldozathibáztatást – teszi hozzá Diamand.

Diamand holokauszt túlélők gyermeke, sikeres dokumentarista filmrendező, aki 2006 óta élt Gansszal. „Napról napra az antiszemitizmussal foglalkozni senki egészségének sem tesz jót”– mondta a feleségéről.

Gans a Vrij Nederland hetilapnak adott utolsó, pesszimista hangvételű interjújában ugyanerről beszélt, amikor 2016-ban megjelent “The Holocaust, Israel and ‘the Jew’: Histories of Antisemitism in Postwar Dutch Society” című könyvéről azt mondta, hogy megírása „gyötrelmes volt számára”. A téma mindig is foglalkoztatta, hiszen édesapja Marco hollandiai bujkálása idején 13 ízben változtatott lakhelyet. „Amikor lánya hatéves lett, apja mindent elmesélt neki. Azt, hogy az utca bal vagy jobb oldalán sétálni élet vagy halál kérdése volt” – mondja Diamand. Gans szülei a háború után New Yorkba költöztek, lányuk is ott született. 1954-ben azonban visszatértek Hollandiába, mert apja attól tartott, hogy a koreai háború egy harmadik világháborúhoz vezet, és az USA veszélyes hely lehet.

Az interjúban Gans aggodalmát fejezte ki a radikális muszlimok által elkövetett atrocitások miatt – többek között egy amszterdami kóser étteremben elkövetett decemberi támadással kapcsolatban. Aggasztó jelenség volt számára az is, hogy a holokauszt kapcsán „összemossák az elkövetőt az áldozattal, a tétlen szemlélővel, és a kollaboránssal”.

Gans a szociáldemokrata és cionista szocialista zsidókról írt könyvével 2002-ben elnyerte a tekintélyes Henriette Roland Holst irodalmi díjat. Ugyanebben az évben kezdett oktatni az Amszterdami Egyetemen, amit a modern zsidó történelem professzoraként múlt évi nyugalomba vonulásáig folytatott. Ekkor vonult vissza a katedrától a NIOD Institute for War, Holocaust and Genocide Studies nevű intézetben is. Gyors észjárású, vitára kész, szarkazmusra hajlamos előadóként rendszeresen vendégeskedett a Michigani Egyetemen és más neves intézményekben.

Diamand állítja, hogy visszavonulásával párhuzamosan Gansnak egyre inkább kétségei támadtak afelől, vajon két holokauszt túlélő nagyszabású életrajzának második kötetét képes lesz-e megírni. Az első 2008-ban jelent meg. „Eluralkodott rajta a negatív gondolkodás, fokozatosan képtelenné vált a racionális elemzésre.” Egy krakkói konferencia után így panaszkodott: „kikészültem” – csupáncsak amiatt, hogy néhány ismerős kollégával nem tudott találkozni. „Próbáltam neki elmagyarázni, hogy ez képtelenség, de nem sikerült.” – mondja Diamand.

Mindezzel párhuzamosan Gans a médiában háborút viselt az ellen, amit a holokauszt maszatolásának, inverziójának nevezett. Önéletrajzához 12 doboznyi anyagot gyűjtött össze, de félredobta, hogy egy balett táncosnő hamis tényeket felsoroló családi biográfiájával foglalkozzon. Isabel van Boetzelaer apja SS önkéntes volt Ukrajnában, akinek – lánya szerint – fogalma sem volt a holokausztról. A hölgy azt is állította – minden alapot nélkülözve – hogy nagyapja merényletet tervezett Adolf Hitler ellen. Gans barátait elkeserítette az igyekezet, amivel nekilátott a leleplezéshez; hasonló kaliberű történészek nem pazaroltak volna energiát egy ilyen fércműre.

Fájdalmas történet kapcsolódik Bart Van der Boom történészhez, aki 2012-ben megjelentetett könyvében azt állította, hogy a hollandok a háború éveiben azért nem segítettek a zsidókon, mert fogalmuk sem volt a népirtás céljairól és méreteiről. Még a zsidóknak sem volt erről elképzelésük, mert különben elszöktek volna az alig őrzött Westerbork koncentrációs táborból – állítja Van der Boom.

Gans és kollégája, Remco Ensel élesen bírálták Van der Boomot, a Westerborkból elszököttek rokonainak és barátainak visszaemlékezései alapján. Ugyanők azonban keserűen tapasztalhatták, hogy ellenvetéseik dacára a könyvet remekműként üdvözölték, amely 2012-ben elnyerte a Libris History Prize díjat és a vele járó 23.000 dollárt. A hat évvel későbbi interjúban Van der Boom könyvét Gans úgy jellemezte, mint végül is sikeres kísérletet „az átlagpolgár magatartásának védelmében” – egy olyan országban, ahol a kollaboránsok közreműködésével a hollandiai zsidók 75%-át gyilkolták meg, ami a legmagasabb arány a nácik által megszállt Nyugat-Európában.

Gans ugyancsak kimerült és teljesen kikészült a Chris van der Heijden történésszel, egy hajdani SS fiával folytatott vita során. Utóbbi könyvének központjában azok a zsidók álltak, akik az 1930-as évek elején támogatták a holland náci pártot. Gans szerint a 2008-ban megjelent kötet „antiszemita sztereotípiák halmaza”, amennyiben „a zsidók hagyták magukat legyilkolni, kollaboránsok voltak, és most hasonló bűnöket követnek el Izraelben.”

Ezek a viták nem csupán depresszióssá tették Gansot, hanem „számos ellenséget is szereztek neki.”

Ezek és más ügyek nem tettek jót a kutatónak, aki az 1970-es években, baloldali aktivistaként – tüntetések alkalmával – megismerkedhetett a rendőrséggel; Gans egyre inkább magába fordult.

Tavasszal a dolgok még rosszabbra fordultak, ekkor egy hónapra önkéntesen pszichiátriára vonult, és csoportterápián vett részt. Itt viszont az elidegenedésre panaszkodott, arra, hogy képtelen a többi pácienssel beszélgetni. „Mondtam neki, sebaj, használd fel a gyógyuláshoz, de nem ment” – mondja Diamand, aki biztos benne, hogy „végül is egy személyes tragédiával állunk szemben. Az, hogy a holokauszt és az antiszemitizmus volt számára a fókuszban, egy volt a tényezők közül, de nem csupán az egyetlen faktor.”

A JTA cikke nyomán Bassa László

támogatás

Címkék:antiszemitizmus, Hollandia, holokauszt

[popup][/popup]