Nyugati Part: növekvő feszültség a hadsereg és a radikális telepesek között

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter és Eyal Zamir vezérkari főnök éles vitába bonyolódtak egy csütörtök esti biztonsági kabinetülésen: miként kezeljék a telepesek törvénysértéseit.

Eyal Zamir vezérkari főnök 2026. március 17-én a Központi Területek katonáinál. (Forrás: IDF sajtóosztály)

A konfrontáció középpontjában Zamir megjegyzései álltak a növekvő telepes erőszakról és annak közvetlen hatásáról a biztonságra és a stabilitásra. Zamir riasztónak nevezte a helyzetet.

„Jelentős növekedés tapasztalható a nacionalista bűnözésben („nationalist crime”) – mondta a vezérkari főnök a minisztereknek a résztvevők szerint. „Köveket dobálnak arabokra, és eközben egy IDF katona is megsérült.”

Ben-Gvir válaszában kijelentette, hogy mindenki ellen, aki katonákra támad, határozottan fel kell lépni. Ugyanakkor kritikát fogalmazott meg a hadsereg helyszíni magatartásával és az általa túlságosan széleskörűnek tartott végrehajtással kapcsolatban.

Ben-Gvir a megbeszélés során azt mondta: „Mindenkit, aki köveket dobál katonákra, el kell taposni. Az IDF mindannyiunké. A fiam most Libanonban van. De azt is be kell ismernünk, hogy a regionális parancsnok úgy viselkedik, mint egy elefánt a porcelánboltban. A miniszterelnök úgy döntött, hogy csak az erőszakkal fellépő előőrsöket kell evakuálni. Akkor miért evakuálja a parancsnok Daniella Weiss előőrsét, aki csak áldja a katonákat és szereti őket?”

Itamar Ben Gvir

A megjegyzések a palesztinoknak okozott károkon vagy az ilyen incidensek diplomáciai következményein túlmutatóan kiterjedtek arra is, hogy mindez egyre nagyobb terhet ró a terepen lévő biztonsági erőkre egy különösen érzékeny időszakban, mivel az IDF-nek egyszerre több fronton kell helytállnia.

Zamir figyelmeztetett, hogy itt nem elszigetelt incidensekről van szó – figyelembe kell venni ezek kumulatív hatását a biztonságra, a csapatok manőverezési szabadságára és a területek általános stabilitására.

A vita rávilágított a miniszterek és a hadsereg közötti növekvő szakadékra: mi tekintendő erőszaknak és hogyan kell ezt kezelni?

 

Mélyülő nézeteltérés

Zamir már korábban is határozottan figyelmeztetett a nacionalista bűnözésre, mondván: az ilyen cselekedetek erkölcsileg helytelenek, stratégiailag károsak, és nemcsak a biztonságra és az IDF-re, hanem magára a telepes mozgalomra is ártalmasak.

A vita főleg akörül forgott, hogy mekkora szerepe van az illegális előőrsöknek a zsidó szélsőségesek erőszakos támadásaiban, mennyire hajlandó az állam ezek felszámolására, hogy vajon az állam marginális bűnüldözési problémának tekinti-e a nacionalista erőszakot, vagy egy eszkalálódó biztonsági fenyegetésnek, amely közvetlenül érinti a terepen lévő katonákat.

Jpost.com