Nyílt levél Oberlander Baruch-hoz

Írta: Klein Gábor - Rovat: Politika

A szerző ortodox családból származik, Sátoraljaújhelyben született, és Budapestre kerülése – 1969 óta – tevékenyen részt vett az Ortodox Hitközség munkájában. 2003-ban családjával együtt New Yorkba költözött, de azóta is figyelemmel kíséri a szomorú eseményeket, és – mint kísérőlevelében írta – nem tudja szó nélkül hagyni az igazságtalanságokat. Alábbi nyílt levelét korábban eljuttatta Oberlander Baruch-hoz, a Chabad Lubavics mozgalom magyarországi vezetőjéhez. Választ a mai napig nem kapott, ezért fordul a szélesebb nyilvánossághoz.

A régi ortodoxia Kazinczy utcai zsinagógából kiszorított hívei az utcán imádkoztak

“T. Baruch Oberlander!

Nem tudom mennyire fejlődött a tájékozottsága legutóbbi beszélgetésünk óta, amikor a két, sokak által illegitimnek tartott módon megválasztott, ön és Köves által beültetett szélhámos elkezdte “áldásos”(?) tevékenységet. Akkor közölte velem, hogy ön nem tud semmit a Dob utca 35-ben történő eseményekről.

Egy dologban megnyugtatott, hogy amikor éppen arra sétált, szép és megnyugtató davenolást hallott kiszűrődni a Besz Hamidrasból. El tudom képzelni ezek után, hogy a körülbelül egy hónapja történt folyamatos, igaztalan, szavakkal ki sem fejezhető, galád cselekedeteikről sem tud. Fájó, vérző szívvel szeretném ezekről tájékoztatni.

Milyen késztetés vezényel állítólag vallásos? zsidó? embereket arra, hogy az udvarban lévő három! davenolásra alkalmas Besz Hamidrasból mindhármat erőszakkal bezárják? Először az utcára kényszerítve a híveket, hogy ott davenoljanak, majd nagy kegyesen engedélyezik az egyébként szintén indokolatlanul bezárt, világhírű Hanna étteremben szorongani a nagy számú hívőket.

Az ortodoxia hívei a Hanna étteremben kaptak csak helyet az imádkozásra Tisa beÁv, a Szentély lerombolásának emléknapján, a böjtnapon

Természetesen, többek között, az étterem bezárásáról sem értesült, mint ahogy az éppen tegnap bezárt bölcsődéről, óvodáról sem, melyben történetesen megboldogult Anyósom, Piri néni, Raj Lili néni voltak többek között óvónők, tanítónők. Erről önök igazán semmit sem tudhatnak, miután Magyarországon ezekben az időkben senki nem hallott önökről, sőt még a világon sem nagyon!

Emlékszem, mikor ön es felesége 1989-ben megjelentek, senkit és semmit nem ismert, és a Kazinczyba járt davenolni. Nem tudom elképzelni, hogyan tudnak nyugodtan aludni! Hogyan tudnak ilyen égbekiáltó igazságtalanságokat büntetlenül elkövetni! Hogyan tud ön a tükörbe nézni? Hogyan számol el ezekkel a dolgokkal? Hogyan gondol őseire? Hogyan gondol a nagyapjára, aki állítólag itt volt tanár? Mit mondana az édesapja? Mit mondana Rubinstein bácsi és a többi rokona?

Állítsa le ezeket a jogtalanságokat, amíg nem késő! Senki nem kerülheti el az Örökkévaló számonkérését! Ha nem ezen a világon, akkor a jövendő világban! De akkor jaj nektek!” – zárul a nyílt levél.

[popup][/popup]