Népfrontpolitika

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

Orbán Viktor miniszterelnök levélben gratulált Schuster Lórántnak, a P Mobil együttes vezetőjének hetvenedik születésnapjára. A hardrock zenész méltatása nem tartozna ránk, ha Schuster Lóránt nem lett volna MIÉP-es képviselő és botrányhős 1998 és 2002 között a fővárosi közgyűlésben. Ez idő alatt és ezután is jó néhány balhét kavart, számos kirívóan otromba, uszító, antiszemita kijelentést tett.

Schuster Lóránt

Tiszaeszláron, ahol pártja, a MIÉP igyekezett életben tartani a vérvádas hagyományokat, gyakorlatilag a kipát viselők agyonverésére buzdított; a fővárosi közgyűlésben 2009-ben az SZDSZ-t szimbolizáló három madarat Rot, Weisz és Grün nevekkel illette; 2016-ban egy jobbikos rendezvényen a Cion bölcseinek jegyzőkönyvét méltatta és azzal is eldicsekedett, hogy egy róla szóló hajdani besúgói jelentés helytálló volt: valóban a Mein Kampfot olvasta.

Orbán Viktor, Schusternek írt köszöntő levelében nem ezeket a tetteket méltatja, hanem a rocker általa írt slágerekről emlékezik meg, valamint arról az „egyedülálló életérzésről” (?) Schuster olyan hitelesen képvisel.

Hogy a nemzet egészét képviselni óhajtó miniszterelnök a szélsőjobb híveinek is igyekszik gesztusokat tenni, az nem meglepő: egy nacionalista rockzenész rajongótábora tízezrekben mérhető.

Érdekesebb viszont, hogy Orbán Viktor alig egy félévvel ezelőtt Korda Györgynek is meleg hangú születésnapi üdvözletet küldött. Ezt ugyanúgy Orbán egy közeli munkatársa kézbesítette az ünnepeltnek, mint Schuster esetében. Igen: Korda rajongói ugyancsak számosan lehetnek.

A szélsőjobboldal nem tiltakozott a Kordának küldött jókívánságok miatt, mi is lendüljünk túl a zsidózó rockzenész méltatásán. Inkább örüljünk annak, hogy olyan országban élünk, ahol zsidók és antiszemiták egyaránt kellő megbecsülésben részesülnek. Ez az igazi népfrontpolitika.

Azt mégsem kívánhatjuk, hogy az ország lakosságának több mint 30 százalékát – felmérések szerint Magyarországon ennyien táplálnak antiszemita érzelmeket – egy sérelmi politikában utazó jobboldali kormány teljesen figyelmen kívül hagyja. A „zéró tolerancia az antiszemitizmussal szemben” amúgy is éppen eléggé megnehezíti a kormány dolgát, ha ennek a csoportnak akar üzeneteket küldeni.

Anti- és filoszemitizmust egyszerre gyakorolni: ez amúgy is régi európai hagyomány. Mint azok a német politikusok, akik véres könnyeket sírnak a Holokauszt emléknapján, miközben stabil kapcsolatokat tartanak fenn a zsidó államot elpusztítással fenyegető iráni rezsimmel.

Nincs új a nap alatt.

Címkék:Orbán Viktor, P. Mobil, Schuster Lóránt

[popup][/popup]