Németország – Szukkot XXL

Írta: Polgár György - Rovat: Hagyomány, Politika

Szeptember 20. és 27. között Németország zsidó közösségei, egyesületei és kulturális intézményei zsidó és nem zsidó polgárokat hívtak meg, hogy térjenek be szukkoti sátrukba, és vegyenek részt az ünneplésben. A program az 1700 Év Zsidó Élet Németországban ünnepi év egyik kiemelkedő eseményének számított.

Gitározik: Balla Zsolt, Lipcse város rabbija, a Bundeswehr tábori rabbija (Képek: Fotowerk Halle)

 A hagyományok szerint az Egyiptomból való kivonulás emlékére a zsidók Szukkot idején egy ágakkal, náddal borított kunyhót építenek, a szukkát. Ezt általában a közönségtől elzártan kertekben, udvarokon, erkélyeken vagy éppen háztetőkön teszik. Németországban idén módosítottak ezen: huszonkét ortodox és reform közösség közterületen – parkokban, tereken, parkolókban – állította fel az ünnepi lombsátrát, képletesen létrehozva ezzel a világ legnagyobb ilyen építményét, a Szukkot XXL-t.

„Felhívásunkkal kettős célunk volt” – magyarázza a Szombatnak Andrei Kovacs, az 1700 Év Zsidó Élet Németországban egyesület erdélyi származású ügyvezetője. „Egyrészt szerettük volna a zsidó életet a nem zsidó embereknek láthatóvá és kézzelfoghatóvá tenni. Másrészt a közösségeinket is igyekeztünk rávenni arra, hogy legyenek nyitottabbak a külvilág felé, bátran mutatkozzanak.” Szerinte, ha minél többen átélnek egy zsidó ünnepet és megismerik a hozzá kapcsolódó hagyományokat, az elősegíti az előítéletek csökkentését és hozzájárul az összeesküvés-mítoszok, a zsidóellenes eszmék elleni küzdelemhez.

Szervezők és résztvevők

Ez különösen fontos a zsidógyűlölet utóbbi években tapasztalt térnyerése idején. Így aztán örvendetes, hogy huszonkét városban keresztények, ateisták és zsidók közösen építették fel a szukkát, hogy azután együtt ünnepeljenek, egyenek-igyanak, beszélgessenek. Sok helyütt színes programok, például bábelőadások, pódiumbeszélgetések vagy kis koncertek egészítették ki az ünneplést. Másutt a Szukkot szokását bemutató szórólapokat helyeztek el a sátorban. A Németországban jelenleg is érvényben levő szigorú higiéniai szabályok sem riasztották vissza a résztvevőket.

Az eseményt komoly hírverés előzte meg. Nem csak a zsidó közösségek invitálták a látogatókat, hanem a helyi újságok, a keresztény egyházak és az önkormányzatok is igyekeztek kedvet csinálni a várható programokra. Így például Mecklenburg-Előpomeránia tartomány fővárosában, Schwerinben a tartományi parlament tőszomszédságában állították fel a szukkát. A védnökséget Birgit Hesse házelnök vállalta. “Ez méltó hozzánk és a parlamentünkhöz, […] a kozmopolita, toleráns és kölcsönös elfogadás” – nyilatkozta a sajtónak.

Az egyesület külön weboldalt rendezett be a szukkára vonatkozó építési útmutatóval, s a szükséges kellékek bevásárlólistájával. Sőt még egy videót is készítettek, amelyben Aharon Ran Vernikovsky düsseldorfi rabbi elmagyarázza, hogyan kell szakszerűen felépíteni egy lombsátrat. A gyerekeknek pedig egy letölthető kifestőkönyvvel kedveskedtek.

Címkék:Németország, Szukkot

[popup][/popup]