Meglepő fordulat: az ENSZ főtitkár is elítélte az Izrael-ellenes UNESCO határozatot

Írta: jég - Rovat: Politika

Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára is bírálta azt az – elmúlt csütörtökön meghozott – UNESCO-határozatot, amely megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi szent helyekhez fűződő kapcsolatát.

ban-ki-mun

Ban Ki Mun (AFP fotó)

Az Izraelt elsősorban a jeruzsálemi szent helyekkel kapcsolatban elítélő határozat az óvárosában lévő Templomhegyet és a Siratófalat csakis muzulmán szent helyként ismeri el.

„Az Al Aksza mecset és a Haram al-Sarif (a nemes szentély), a muszlimok szentként tisztelt helye egyben a Har HaBait (a Templomhegy), amelynek nyugati fala a zsidóság legszentebb helye, alig néhány lépésnyire a Szent Sír Templomtól és az Olajfák hegyétől, amelyeket a keresztények tartanak szentnek” – olvasható az ENSZ-főtitkár közleményében.

„Bármilyen próbálkozás, amely elvitatja e helyek közös értékét a három vallás számára a béke érdekei ellen való és csak az erőszakot és a radikalizmust erősíti” – folytatja a főtitkári nyilatkozat.

Mint ismeretes, az arab országok által beterjesztett határozat elfogadása után Izrael azonnal felfüggesztett minden együttműködést az UNESCO-val.

irina-bokova

Irina Bokova (AP fotó)

Irina Bokova, az UNESCO vezérigazgatója már korábban elhatárolta magát az Izrael-ellenes határozattól, mondván, hogy az ilyen döntéseket a tagállamok hozzák és az igazgatónak ebbe nincs beleszólása. Ezek után azt írta, hogy az UNESCO „harcol az intolerancia és antiszemitizmus mai formái ellen, azok ellen is, amelyek Izrael Állam létezési jogát próbálják elvitatni.”

Ugyancsak sajnálkozott a határozat miatt Michael Worbs, az UNESCO végrehajtó bizottságának vezetője, aki reményét fejezte ki, hogy a testület elhalasztja a határozatról szóló szavazást. Worbs a fentiekhez hasonlóan a három monoteista vallás egyenlő jogait emlegette. Az izraeli 10-es csatornának adott nyilatkozatában azt mondta, hogy soha nem tagadná le a zsidó és a keresztény vallás ősi tradícióit a városban.

Címkék:UNESCO

[popup][/popup]