“Izrael megérdemel egy működő és felelős kormányt” – itt a részletes koalíciós program
A nemzeti vallásos Jamina és a centrista Jes Atid pártok pénteken koalíciós megállapodást írtak alá Izrael Állam egységkormányának megalakulása előtt.
A megállapodással lezárult az új kormány összeállításának munkája. A hivatalos beiktatásra izraeli idő szerint vasárnap délután 16.00 órakor (magyar idő szerint 15.00-kor) kerül sor.
Az összes koalíciós megállapodást benyújtották a Kneszet-titkársághoz. A megállapodások, az új kormány alapelveivel együtt, nyilvánosak és felülvizsgálhatók – írja az ujkelet.live.
Naftali Bennett (Jamina) miniszterelnök-jelölt megjegyezte: ,,E megállapodások aláírása két és fél éves politikai válságnak vet véget. Nagy kihívásokkal nézünk szembe, és Izrael minden polgára reménnyel tekint ránk”.
,,A kormány Izrael minden lakosáért – vallásos, világi, haredi, arab – kivétel nélkül, egyként fog dolgozni. Együtt fogunk működni, partnerségből és nemzeti felelősségből, és hiszem, hogy sikerrel fogunk járni.”
A koalíciós megállapodások szerint Bennett 2023. augusztus 27-ig lesz miniszterelnök, majd a Jes Atid vezetője, Jáir Lapid váltja a poszton, és Bennett belügyminiszter lesz. A ciklus első felében Lapid külügyminiszterként fog szolgálni.
,,Az izraeli közönség megérdemel egy működő és felelős kormányt, amely az ország javát helyezi napirendjére. Ezért alakul meg ez az egységkormány. A kormány minden partnere elsősorban Izrael népe iránt elkötelezett” – nyilatkozta Lapid pénteken.
A nyolc frakcióból álló új koalíció példátlanul sokszínű, jobboldali, centrista, baloldali és arab pártokat ölel fel, és egyelőre csak minimális parlamenti többséget élvez: Jes Atid (17 mandátum), Kék-Fehér (8), Jiszráel Beitenu (7), Munkapárt (7), Jamina (6 képviselő a 7-ből), Új Remény (6), Meretz (6) és az iszlamista Ra’am (4).
Az első koalíciós megállapodást a Jes Atid a Meretz-cel írta alá még csütörtökön.
Az iszlamista Ra’am lesz az első arab párt a kormánykoalícióban Jichák Rabin első miniszterelnöki ciklusa (1974-1977) óta, melynek tagja volt a Beduinok és Falusiak Arab Listája.
A megállapodás miniszterhelyettesi posztot biztosít a Ra’amnak a Miniszterelnöki Kabinetirodában, amely az arab ügyekkel fog foglalkozni, valamint a Kneszet belügyi bizottságának és az arab társadalommal foglalkozó bizottság elnöki posztját.
Az új kormány öt év alatt 2,5 milliárd sékelt fektet be az arab szektor bűnözés elleni küzdelmébe. Ezenkívül 20 milliárd sékelt fektet be a közlekedésbe az arab szektorban 2030-ig.
Ezenkívül további 100 millió sékelt különítenek el 5 év alatt az arab közösségek infrastrukturális projektjeire. Három el nem ismert beduin falu, Abda, Rahma, Hisam-Zan elismerésre és fejlesztésre kerül.
A szekuláris jobboldali Jiszráel Beitenu párttal kötött megállapodás a miniszterelnöki poszt két ciklusra, 8 évre való korlátozására szólít, valamint a sabbati tömegközlekedés lehetővé tételére és a Siratófalról szóló megállapodás végrehajtását, amelyet 2016-ban kötöttek és 2017-ben befagyasztottak az ultraortodox pártok nyomására.
A megállapodás értelmében a Pénzügyminisztérium a párt vezetőjéhez, Avigdor Libermanhoz kerül, továbbá a párt megkapja a Negev és Galilea fejlesztési portfólióját ellenőrző mezőgazdasági minisztériumot, valamint a Kneszet pénzügyi bizottságának valamint a nemzeti projektek előhaladását vizsgáló bizottság elnöki posztját.
A baloldali Munkapárttal kötött megállapodás értelmében a párt megkapja a közlekedési, a közbiztonsági és a diaszpóraügyi tárcákat. Először kerül létrehozásra osztály a progresszív zsidóság előmozdításáért a Diaszpóraügyi Minisztériumban.
A Munkapárt elnöke, Merav Michaeli közlekedési miniszter lesz, és a nemek közötti egyenlőség előmozdításával foglalkozó új miniszteri bizottság élén fog állni. Omer Bar Lev közbiztonsági miniszter lesz, ezt a posztot harminc évvel ezelőtt apja, Haim Bar Lev töltötte be. A diaszpóra ügyekért felelős miniszter Nachman Sáj, a Munkapárt korábbi képviselője lesz, aki hatalmas tapasztalattal rendelkezik a diaszpóra ügyeinek kezelésében az Észak-Amerikai Zsidó Szövetségek volt izraeli igazgatójaként.
A Új Reménnyel kötött megállapodás a főügyész szerepének megosztását szorgalmazza, valamint 50 ellenőr alkalmazásával megakadályozná, hogy Júdea és Szamária Izrael által ellenőrzött C körzetében illegális palesztin építkezés follyon. Továbbá a Golán-fennsík fejlesztését és a kannabisz használatának dekriminalizálását sürgeti.
A Kék-Fehérrel kötött megállapodás szerint a párt elnöke, Beni Gantz megtarthatja védelmi miniszteri posztját, valamint Pnina Tamano Sata az Integrációs és Alija portfóliót, míg a kulturális és sport portfólió Chili Tropperé marad. A párt megkapja továbbá a Tudomány és Technológia Minisztériumot.
A megállapodás előírja, hogy fogadjanak el egy törvényjavaslatot a jesiva hallgatók besorozására a hadseregbe, vizsgálati bizottság felállítását a meroni katasztrófa ügyében, és az etióp zsidók Izraelbe hozását.
A védelmi miniszterhelyettes kinevezése körüli vitát a kormány megalakulása utánra halasztották.
A koalíciós megállapodásban és az egységkormány alapdokumentumaiban felvázolt fő elvek:
A Digitálisügyi, Vízügyi, Közösségfejlesztési és Stratégiaügyi Minisztériumokat – bezárják.
Állami vizsgálóbizottság felállítása a Meron-hegyen történt katasztrófa kivizsgálására.
A mindennapi élettel kapcsolatos kérdések Izraelben:
Két kórház építése – a Negevben és Galileában.
Még egy repülőtér létrehozása. Egyetem alapítása Galileában.
Költségvetés készítése az Ariel Egyetem támogatás nélküli hallgatói számára.
Általános terv a Júdeában, Szamáriában és a Jordán-völgyben történő közlekedéshez.
Észak-Izrael megerősítésére és fejlesztésére vonatkozó nemzeti terv előmozdítása.
Kiegészítések meghatározása éves szinten az egészségügyi szolgáltatások körébe, további gyógyszerek, berendezések és orvosi technológiák biztosítása céljából.
Segítségnyújtás a szálloda és idegenforgalmi ipar számára a koronaválság fényében, ideértve: adókedvezményeket, rugalmas szabadságolást és az új vállalkozások kompenzációját.
A bűnözés felszámolására irányuló program promótálása az arab szektorban. Az idősek jövedelemtámogatási támogatásának emelése a minimálbér 70% -ára.
Törvény a fogyatékossággal élő személyek jóléti szolgáltatásaira, a jelnyelv használatának ösztönzésével együtt.
Megreformálás és további intézkedések végrehajtása az Izraeli Védelmi Erők testi és szellemi fogyatékossággal élő rokkantjai számára.
Vészhelyzeti rendszer létrehozása a válságban lévő nők számára.
Optikai kábelek bekötésének elősegítése a periférián és az arab szektorban.A lakásárak növekedésének mérséklése, 300 000 új lakóegységgel.
A kormány megvizsgálja az önálló vállalkozók munkanélküli-ellátásának modelljét.
Az Izraeli Szabványügyi Intézet átfogó reformja.
A kormány a szabályozás csökkentésén, a bürokratikus korlátok felszámolásán és az állami szolgáltatások digitalizálásának előmozdításán fog munkálkodni (“zéró papír, zéró sor”).
Nemzeti célkitűzésként a high-teches munkavállalók számát 2026-ig a gazdaság összes dolgozójának 15% -ára növelnék.
Vallás és Állam:
Versenyteremtés a kasrut szolgáltatások és hitelesítések egységesítése területén.
A főrabbit kijelölő testület megváltoztatása, egy cionista főrabbi megválasztásához.
A betérés folyamat megnyitása a regionális és önkormányzati rabbinikus hatóságok útján.
A vallási bírósági bírák kiválasztásáról döntő bizottság elnöke a Jamina nevében a vallásügyi miniszter lesz, a bizottságban továbbá helyet kap egy miniszter az Új Remény nevében.
Ezeket leszámítva a status quo megmarad vallási és állami kérdésekben. A Jamina vétójogot élvez.
További kérdések:
Izrael nemzeti érdekeinek biztosítása a C körzetben (Ciszjordánia C-körzet)
Források elkülönítése Védelmi Minisztériumhoz végrehajtás céljából az építkezések megsértése és a C területen történő illegális föld átvétel esetén.
A főügyész pozíciójának felosztása (Gideon Szá’ár igazságügyminiszter-jelölt vezetésével).
A miniszterelnök hivatali idejének korlátozása 2 ciklusra vagy 8 évre.
A „toborzási törvény” elkészítése a Védelmi Minisztérium által felvázoltaknak megfelelően (az átmeneti időszakban a mentességi életkor 21 év lesz). Ezenkívül megvizsgálják az egyes közösségek számára egy új nemzeti-polgári szolgálatra vonatkozó modell bevezetését.
Az Izrael Államba irányuló zsidó bevándorlás fokozása.