Izrael a világ tíz legerősebb és legbefolyásosabb országa között van – gondolják az emberek

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A US News & World Report rangsorolása szerint Izrael hadserege közvetlenül az USA, Kína és Oroszország mögött következik; politikai befolyás terén a hatodik, a „legerősebb államok” között a tizedik, ám a 85 vizsgált ország közül a „legjobbak” listáján csak a 37-ik.

Tel Aviv látképe

Mindez azonban nem objektív ismérvek alapján felállított rangsorrend, hanem nemzetközi közvélemény kutatás eredménye.

A lap szerint a rangsorolás alapját a BAV Group és a Wharton School at the University of Pennsylvania által közösen fejlesztett modell képezte. Világszerte 17.000 személyt kérdeztek meg, ennek során országok 73 jellemzőjére kérdeztek rá, 2022. április 30. és július 13. között.

Az újság által összeállított 2022. évi összesítés szerint Izrael egyike a világ 10 legerősebb, politikailag legbefolyásosabb és katonailag legizmosabb államainak. Továbbá a legerősebb nemzetközi szövetségesekkel rendelkezik.

A tizedik legerősebb mert – így a közkeletű okoskodás – „állandóan ott szerepel a címlapokon, foglalkoztatja a politikusokat és alakítja a globális gazdasági viszonyokat”. Ezen a téren egyébként az USA a listavezető, őt Kína és Oroszország követi.

Ezek azok az országok, amelyeknek külpolitikáját és katonai költségvetését gondosan figyelik a világban. Amikor valamilyen ígéretet tesznek, a nemzetközi közösség legalább néhány tagja bízik abban, hogy azokat meg is tartják. Befolyásuk globális méretű.

Izrael a tizedik volt azon a   listán  , amelyen a „legerősebb nemzetközi szövetségesekkel rendelkezők” szerepeltek.

Katonai erő tekintetében Izrael a negyedik helyre került Oroszország, az USA és Kína mögött.

Politikai befolyás vonatkozásában Izraelt a hatodik helyre tették, közvetlenül Németország mögé és Franciaország elé.

A US News & World Report úgy írt Izraelről, mint a Föld “egyetlen zsidó államáról” és „kicsiny országról a Földközi-tenger keleti partján”.

“Viszonylag kis méretei dacára az ország nagy szerepet játszott globális ügyekben… Erős gazdasággal rendelkezik, több vallás számára is jelentőséggel bír és viszonya számos szomszédos arab országgal feszült.”

A „legjobb országok” összesítő listáján viszont Izrael egyáltalán nincs az élen, 85 ország között, csak a 37. helyet csípte meg. Az élen végzett három ország: Svájc, Németország és Kanada. Az USA lett a negyedik, a továbbiak pedig Svédország, Japán, Ausztrália, az Egyesült Királyság, Franciaország és Dánia.

Ismét hangsúlyozni kell, hogy mindez a kérdezettek képzeletében van így, nem feltétlenül a valóságban.

TOI – Bassa László

Címkék:befolyás, hadsereg, Izrael, politika, rangsor

[popup][/popup]