Halálbüntetést kért az esküdtszék a pittsburghi zsinagógában lövöldöző férfira

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Halálbüntetés kiszabását javasolta az esküdtszék a pittsburghi zsinagógában 2018-ben elkövetett, 11 halálos áldozatot követelő lövöldözés elkövetőjére szerdán.

Robert Bowers

Az esküdtek korábban már bűnösnek találták az 50 éves, szélsőséges nézeteket valló Robert Bowerst az ellene felhozott 63 vádpontban az Egyesült Államok történetének legsúlyosabb, 11 halálos áldozatot követelő antiszemita bűncselekményében. Az esküdtek kedden ültek össze ismét, és szerdán folytatták a tanácskozást, amelyen egyedül arról kellett már dönteniük, hogy halálos büntetést, vagy a feltételes szabadlábra helyezés esélye nélküli tényleges életfogytig tartó börtönt javasoljanak-e .

A tárgyalótermi beszámolók szerint a halálbüntetésre vonatkozó javaslatot Bowers rezzenéstelen arccal hallgatta végig. A tényleges ítéletet a bíró hirdeti ki egy következő bírósági ülésen.

A bírósági eljárás során bizonyítást nyert, hogy Robert Bowers, aki kamionsofőrként dolgozott, előre kitervelt módon követte el a támadást 2018 októberében, amikor a szombati szertartásra három zsidó gyülekezet tagjai gyűltek össze Pittsburgh egyik zsinagógájában. A férfi az interneten számos alkalommal tett súlyosan antiszemita kijelentéseket már jóval a támadás előkészületeinek megkezdése előtt.

A lövöldözésnek a 11 halálos áldozaton túl hét sebesültje is volt, közülük ketten zsidó hívők, valamint Bowers a kiérkező rendőrök közül is megsebesített ötöt.

Az esküdtszék döntésének súlyát mutatja, hogy Pennsylvania államban – habár érvényben van – 1999 óta nem hajtottak végre halálbüntetést, és 1976 óta csak három vádlottat végeztek ki. 2015-ben az akkori kormányzó, Tom Wolf hivatalosan is felfüggesztette a legsúlyosabb büntetés alkalmazását.

MTI

[popup][/popup]