Ha Trianonban Magyarország ilyen ajánlatot kapott volna…

Írta: Szegő Péter - Rovat: Vélemény

Szerzőnk egy történelmi hasonlattal igazolva látja, hogy a judeai, szamáriai és gázai arabok politikai vezetése nem békét akar – bármilyen nagyvonalú is lenne ez a béke számukra –, hanem Izrael megsemmisítését.

Izraelnek még nincs új kormánya, de bármiféle lesz is, a régi kihívással szembesül.

Bill Clinton, az Egyesült Államok 1993 és 2001 közötti elnöke egy 2016 májusi beszédében ezt mondta (1.03-tól): „Mindent elkövettem („I killed myself”), hogy a palesztinoknak legyen egy államuk. Volt számukra egy ajánlatom, amit ők elutasítottak, holott ennek keretében megkapták volna egész Gázát, a Nyugati Part kilencvenhat-kilencvenhét százalékát, valamint kompenzációs területeket Izraelben.”

Egy Kamala Harris melletti kampányrendezvényen 2024. október 30-án Clinton ennél is tovább ment. A 2000-ben zajló tárgyalásokról ugyanis ezt mondta (2.33-tól): a palesztinok „megkapták volna a Nyugati Part kilencvenhat, valamint Izrael négy százalékát, és ők választhatták volna ki, hogy ez Izrael melyik négy százaléka legyen”. De ez még nem minden: „Megkaphatták volna fővárosnak Kelet-Jeruzsálemet […], és az Óváros két negyedét. Ezt megerősítette Ehud Barak és kormánya […] és ők nemet mondtak” – így Clinton.

Az alábbiakban a magyar olvasók számára igyekszem plasztikussá tenni, hogy mit jelent ez.

Azt kérem a Nyájas Olvasótól, hogy ne azzal kezdje, miszerint sántít a hasonlat, mert ezt magamtól is tudom.

A Magyar Királyság területe az I. világháború végéig és az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlásáig 325 411 négyzetkilométer volt. Ha a trianoni békeszerződéssel ennek 96,24 százaléka maradt volna meg, akkor a Trianon utáni Magyarország 313 184 négyzetkilométer lett volna, és 12 227 négyzetkilométer lett volna a veszteség. Hunyad, Szeben és Fogaras vármegye összesen ennél valamivel nagyobb, 12 426,47 négyzetkilométer volt.

Ugrott volna Déva, Nagyszeben, Fogaras. Viszont megmaradt volna Arad, Beregszász, Besztercebánya, Brassó, Csáktornya, Csíkszereda, Dunaszerdahely, Entrádám (egykori észak-erdélyi falu; a történelmi Magyarország egyetlen olyan települése, ahol az 1910-es népszámlálás szerint a zsidóság abszolút többségben volt), Érsekújvár, Fiume, Kassa, Kismarton, Kolozsvár, Észak-Komárom, Lendva, Máramarossziget, Munkács, Muraszombat, Nagyvárad, Nyitra, Pozsony, Szabadka, Szatmárnémeti, Újvidék, Ungvár, Temesvár, Zombor, Zsolna.

Satöbbi.

Mutatom.

Vélhetően bármilyen magyar rendszer/kormány örömmel aláírt volna egy ilyen békeszerződést 1920-ban.

Ha nem volna világos: a judeai, szamáriai és gázai arabok politikai vezetése egy ilyen ziccer kihagyásával egy dolgot bizonyított: végső céljuk egészen biztosan nem saját állam létrehozása. Az azóta történt események tükrében ez mi más lehetne, mint a zsidó állam elpusztítása?

Címkék:Camp David, Clinton