Diákvezér a Columbia egyetemen: „A cionisták nem érdemlik meg, hogy éljenek”

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Egy videón Khymani James azt mondta, hogy “minden gond nélkül ki meri mondani, hogy ezeknek az embereknek meg kell halniuk “. Később bocsánatot kért a”helytelen beszédért”. Az egyetem szenátusa elítélte az elnök magatartását.

Felbukkant egy videó, amelyen a Columbia Egyetemen zajló Izrael-ellenes tüntetések egyik vezetője többször és nyomatékosan kijelenti, hogy a cionisták “nem érdemlik meg, hogy éljenek”, és meg kellene őket ölni.

“A létezésük és az általuk felépített projektek, azaz Izrael, ellentétes a békével. Szóval igen, nagyon könnyen ki tudom mondani – könnyen ki tudom mondani -, hogy azt követelem: ezek az emberek haljanak meg” – mondta Khymani James a januári videóban.

“Örüljetek, legyetek hálásak, hogy nem megyek és kezdem el gyilkolni a cionistákat” – tette hozzá.

Az egyetem szóvivője pénteken a CNN-nek elmondta, hogy James-t kitiltották az egyetemről. A lépés tartalma nem volt azonnal világos, ahogy az sem, hogy James továbbra is az intézmény hallgatója marad-e.

Korábban pénteken James bocsánatot kért a videó miatt, azzal védekezve, hogy “rosszul fogalmazott”, és sajnálja a megjegyzéseit, amelyek “helytelenek” voltak, és hogy “közösségünk minden tagja megérdemli, hogy minősítés nélkül biztonságban érezze magát”. Kifejtette, hogy “szokatlanul feldúlt volt aznap”, “miután egy online csőcselék célba vett, mert láthatóan queer és fekete vagyok”.

Az ABC News szerint néhány órával korábban egy tévéinterjú során James még nem volt hajlandó bocsánatot kérni a szóban forgó videó miatt.

A Columbia hetek óta az Egyesült Államokon végigsöprő, Izrael-ellenes táborozásos tiltakozások epicentruma, és sok zsidó diák azt mondta, hogy a tüntetéseken antiszemita felhangok miatt nem érezték magukat biztonságban.

ToI

[popup][/popup]