Belgium: antiszemita posztjai miatt felfüggesztettek egy orvost – aggodalmak a nyugati egészségügyben
Egy belga kórház felfüggesztette egy orvosát, miután antiszemita karikatúrákat fedeztek fel közösségi oldalain. Mindezt néhány nappal azután, hogy a kórház megvédte őt amiatt, hogy látszólag minden ok nélkül „zsidó” megjelöléssel látott el egy pácienst az orvosi nyilvántartásban.

A kórház épülete
Múlt héten Dr. Qasim Arkawazy (a Knokke városában működő AZ Zeno Campus Knokke-Heist radiológusa) „zsidó (izraeli)” megjelölést írt egy kilencéves kislány karfájdalom miatti kezelési jelentésébe, mintha az orvosi problémát jelentene. A Belgiumban működő Zsidó Információs és Dokumentációs Központ (JID), amely az antiszemitizmus ellen küzd, hivatalos panaszt nyújtott be mind a rendőrséghez, mind az ország orvosi hatóságaihoz, sürgetve az ügy gyors kivizsgálását.
Nem sokkal az eset után a kórház először megvédte Arkawazy döntését, mondván, hogy az etnikai hovatartozás feltüntetése „orvosi okokból” történt, később azonban elismerték, hogy ez „sértőnek tekinthető”, és megerősítették, hogy a páciens digitális aktáját frissítették. A JID panaszát követő vizsgálat azonban több antiszemita posztot tárt fel Arkawazy közösségi médiájában, ami végül felfüggesztéséhez vezetett.
A jelentések szerint az iraki Bagdadból származó síita muszlim Arkawazy több antiszemita karikatúrát osztott meg Facebookon a Hamász által 2023. október 7-én végrehajtott izraeli mészárlás után. A posztok között szerepelt egy karikatúra, amelyen több csecsemő fejét egy Dávid-csillag hegye vágja le, valamint egy mesterséges intelligenciával generált kép, amely haszid zsidókat vámpírként ábrázolt, amint egy alvó csecsemőt készülnek felfalni.
Update. Whether it was this doctor or not, and the mention innocent or not, new elements popped out.https://t.co/6rLsEOHWM7
— Guy 🎗️ (@McRogueD) August 31, 2025
„Az AZ Zeno azonnal belső vizsgálatot indított, hogy minden részletet feltérképezzen; egy külső vizsgálat is folyamatban van” nyilatkozta a kórház. „Az érintett orvost azonnali hatállyal felfüggesztettük, hogy a vizsgálat nyugodtan és alaposan folyhasson” – áll a kórház közleményében.
*
A botrány nem egyedülálló: több nyugati országban is megszaporodtak az antiszemita megnyilvánulások az egészségügyben. Hollandiában három kórház biztonsági okokra hivatkozva lemondta az izraeli intenzív terápiás szakember, Dr. Amit Frenkel előadásait. Olaszországban két dolgozó izraeli gyógyszereket dobott ki tiltakozásként. AZ Egyesült Királyságban egy Hitlert dicsőítő orvos visszatérhetett a munkába, és több intézményben Izrael-ellenes plakátok jelentek meg.
Ausztráliában két nővért tiltottak el országosan, miután videóban kijelentették, hogy nem kezelnének izraeli pácienseket, hanem inkább megölnék őket. Hollandiában pedig egy ápolónő ellen indult vizsgálat, aki állítólag azzal fenyegetőzött, hogy halálos injekciót ad izraeli betegeknek.
Algemeiner – ford: Szabó Boglárka

