Az erkölcsi csődöt semmilyen joghézag nem menti fel

Európa a „soha többé” kontinensének nevezi magát. Amszterdam főterén mégis azt skandálják: „Éljen október 7!”.

2026. október 7-én, a mészárlás harmadik évfordulóján a Dam téren „We support Hamas” transzparenssel demonstráltak és izraeli zászlót égettek. A holland közszolgálati NOS tudósítása szerint a menet később zsidó intézmények környéke felé indult. Ezt a rendőrség már megakadályozta.

Mit ünnepel az, aki október 7-ét élteti? Otthonaikban lemészárolt családokat? Meggyilkolt és elhurcolt gyermekeket, időseket? A Nova fesztivál menekülő fiataljai ellen elkövetett bestiális erőszakot? Egy terrorszervezet diadalnapját emberek felett, akiknek az volt a „bűnük”, hogy Izraelben éltek?

A palesztinok jogainak védelméhez semmi szükség gyilkosok ünneplésére. Aki mégis ezt választja, világossá teszi a saját morális álláspontját. Az iszlamistáknak asszisztáló baloldali aktivisták pedig számoljanak el azzal, hogyan jutottak az egyetemes emberi jogok védelmétől a zsidók legyilkolásának éltetéséig.

Milyen felszabadítást remélnek egy olyan mozgalomtól, amely civilek válogatás nélküli, szadista lemészárlását tekinti győzelemnek?

A náci Németország, szövetségesei és kollaboránsai kiirtották az európai zsidóság közel kétharmadát. A túlélők és leszármazottaik most azt nézhetik végig, hogy ugyanezen a kontinensen nyíltan ünneplik a zsidók elleni tömeggyilkosságot. A holland zsidó lap, a NIW beszámolója szerint zsidó közösségek titokban tartott helyszíneken emlékeztek az áldozatokra, miközben az utcán a gyilkosaikat éltették.

A zsidógyűlölet egyik legaljasabb formája, amikor a gyászolóktól még a halottaikra való emlékezés méltóságát is elvitatják. Amikor a veszteség kellős közepén bizonygatniuk kell, mi történt szeretteikkel; amikor a meggyilkoltak történetére tagadás és relativizálás, a túlélők fájdalmára gúny, zaklatás vagy fenyegetés a válasz.

Ebben a kegyetlenségben a halott embert politikai üggyé silányítják, a gyászolót pedig védekezésre kényszerítik, éppen akkor, amikor a leggyengébb és emlékezni, sírni szeretne.

A gyász méltóságának tisztelete az emberi együttérzés legalapvetőbb próbája. Aki egy mészárlás évfordulóján a gyilkosokat élteti, a túlélőknek és a hozzátartozóknak is üzen: ami nektek pótolhatatlan veszteség, az nekünk ünnep.

Ennél világosabban aligha lehet megtagadni a másik emberi mivoltát. Egy zsidó család fájdalma nem válik kevésbé valóságossá attól, hogy valaki gyűlöli Izraelt. Senkinek nem kell politikai nyilatkozatot tennie ahhoz, hogy békében gyászolhasson, akár a saját gyermekét veszítette el, akár egy barátja vagy egy ismeretlen embertársa gyermekére emlékezik.

Ma a világ zsidóságának közel fele Izraelben él. Az ország felszámolásának követelése ezért milliók otthonát, biztonságát és jövőjét fenyegeti. A Hamasz ünneplése pedig megmutatja, milyen eszközöket tartanak elfogadhatónak e cél eléréséhez.

A diaszpóra zsidóságának közben a „globalise the intifada” jelszó jut. Az intifádák, különösen a második intifáda történetéhez civilek elleni merényletek, öngyilkos robbantások és családok meggyilkolása tartozik. Ennek „globalizálása” a zsidó közösségek számára a már megtapasztalt erőszak világméretű kiterjesztésének fenyegetését hordozza. Senki nem várhatja el tőlük, hogy ezt ártalmatlan szóképként hallgassák.

A holland hatóságok szerint a Dam téri transzparensek és jelszavak a hatályos jog alapján nem voltak büntethetők. Ha a jog lehetővé teszi a terror ilyen nyílt dicsőítését, akkor a szabályozáson változtatni kell. Már tegnap kellett volna.

Az erkölcsi csődöt azonban semmilyen joghézag nem menti fel. Egy demokrácia felelőssége túlterjed annak megállapításán, hogy mi büntethető: meg kell védenie polgárait a megfélemlítéstől és világossá kell tennie, hogy egy tömeggyilkosság ünneplése elfogadhatatlan.

Vérlázító, hogy Európában még mindig magyarázni kell, hogy a zsidó polgárok biztonsága nem válhat ismét politikai alkuk tárgyává.

A „soha többé” értékét az mutatja meg, mi történik, amikor újra zsidókat fenyegetnek. Ha az emlékezőknek titkos helyszín és biztonsági őr kell, a tömeggyilkosság ünneplőinek pedig főtér és rendőri biztosítás jut, Európa a saját fogadalmát és önmagát gyalázza meg.

Ismét.