Az amerikai hírszerzés szerint a Moszad biztatott a Netanjahu-kormány elleni tüntetésekre

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Az amerikai média a hírszerzéstől kiszivárgott aktát idéz; az izraeli katonai hírszerzés volt vezetője szerint viszont félreértelmezték a tényeket, és valószínűleg egyszerűen összekeverték a tüntetésekben részt vevő korábbi kémfőnököket a jelenlegi ügynökségi tisztviselőkkel.

Netanjahu és David Barnea (Forrás: izraeli kormány, sajtóiroda)

A Moszad magas rangú tisztviselői arra bátorították a kémügynökség tagjait és a polgárokat, hogy tiltakozzanak a kormány igazságügyi reformtervei ellen – jelentette szombaton az amerikai média, de a hírügynökségek által idézett kiszivárgott hírszerzési dokumentumok pontosságát a Moszad tagadta és szakértők is megkérdőjelezték.

A Miniszterelnöki Hivatal később közleményt adott ki a Moszad nevében, amelyben cáfolta, hogy a jelentések “teljesen hamisak és abszurdak” lennének.

A kémügynökség vezetése “a Moszad tisztviselőit és az izraeli állampolgárokat arra buzdította, hogy tiltakozzanak az új izraeli kormány által javasolt igazságügyi reformok ellen, beleértve több olyan felhívást, amely – a lehallgató hírszerzés (Signals Intelligence) szerint – az izraeli kormányt kifejezetten kárhoztatta” – jelentette a The New York Times és a The Washington Post egy március 1-jén kelt Pentagon-dokumentumra hivatkozva.

A Signals Intelligence a kommunikáció lehallgatása információgyűjtés céljából – alkalmazása azt jelentené, hogy az Egyesült Államok kémkedés útján jutott információhoz legközelebbi közel-keleti szövetségeséről.

Az izraeli 12-es csatorna hírei szerint Benjamin Netanjahu miniszterelnök vasárnap beszélt a Moszad vezetőjével, David Barneával, magyarázatot kért a jelentésről, és elfogadta Barnea válaszát, miszerint a jelentés megállapításai nem helytállóak.

Valószínűleg arról lehet szó – vélik izraeli kommentárok – hogy az amerikai hírszerzés nem tud különbséget tenni a Moszad korábbi vezetői (akik valóban tiltakoztak a jogi átalakítás ellen) és jelenlegi alkalmazottai között.

A miniszterelnöki hivatal vasárnap közleményt adott ki, amelyben határozottan cáfolta a jelentéseket.

“Az amerikai sajtóban megjelent publikáció teljesen hamis és abszurd” – állt a közleményben.

Times of Israel

Címkék:CIA, lehallgatás, Moszad, Tüntetések

[popup][/popup]