A magyar állam kifosztotta saját polgárait, gyilkosok kezére adta őket, és maga is gyilkolt

A budapesti gettó felszabadításának 81. évfordulójáról ma emlékeztek meg a Dohány utcai zsinagógában. Beszédet mondott Mester Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnöke, Bóka János miniszter, Maja Kados nagykövet, Szinetár Miklós rendező és Totha Péter Joel főrabbi. Közreműködött Szinetár Dóra és Kovács Adrián, a liturgikus teendőket Dési Tamás kántor látta el Ferenci Eszter kíséretével. 

A budapesti gettó felszabadításának 81. évordulója alkalmából rendezett megemlékezésen részt vettek holokauszt-túlélők, többek között olyanok, akik kamaszként élték meg az 1945. január 18-át, amikor a szovjet Vörös Hadsereg felszabadította a gettót.

A Dohány utcai zsinagógában ott voltak a magyar zsidó közösségek, intézmények, szervezetek vezetői – köztük dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke, dr. Kunos Péter, a Mazsihisz-BZSH ügyvezetője, dr. Frölich Róbert országos főrabbi, dr. Nógrádi Péter Mazsihisz-alelnök, valamint a Szövetség más vezető tisztségviselői, főrabbijai.

Jelen voltak a társegyházak, a civil szervezetek, a politikai pártok, a diplomáciai testületek képviselői. Tiszteletét tette a magyar kormány több tagja, megjelent Karácsony Gergely főpolgármester, dr. Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester és Magyar Péter európai parlamenti képviselő, a Tisza Párt elnöke is.

Először Szinetár Dóra énekelt egy dalt a Gettó című Jávori-műből Kovács Adrián zongorakíséretével, majd a felszólalók sorát Mester Tamás, a BZSH elnöke, a Mazsihisz alelnöke kezdte, aki elsőként a holokauszt-túlélőket köszöntötte. Majd Plutarkhoszt idézte:

– Az igazság szárazabb, mint a hazugság. Az igazság ugyanis, mivel valóban megtörtént, nem tud megváltozni, akkor sem, ha rossz a vége. Míg egy csupán gondolatban kitalált történet könnyen vehet új fordulatot, és a gyászostól a gyönyörködtetőbb felé kezd haladni.

Mint fogalmazott: számunkra a magyar holokauszt csontig hatoló, száraz igazság, miként világtörténeti változásoktól függetlenül az is kétségbevonhatatlan, meg nem kérdőjelezhető tény, hogy a zsidóság számára a felszabadító Vörös Hadsereg hozta el az életet. Ha később érkeznek meg – tette hozzá Mester Tamás –, akkor valószínűleg most mi sem volnánk itt.

A BZSH elnöke történelmi tragédiák időpontjait (1972 – München, 2001 – New York, 2023 – Izrael) felidézve hívta fel a figyelmet arra, hogy a közélet és a politikai élet szereplőinek határozottan fel kell léniük az Izrael ellenességbe csomagolt antiszemitizmus ellen, amit Nyugaton ma többek közt a magukat progresszívnek mondó baloldal képvisel.

Mester Tamás a 2023. október 7-i bruális Hamász-terrortámadás kapcsán megemlékezett arról: éppen ma lenne 3 éves a terroristák által meggyilkolt kisbaba, Kfir Bibás. Beszédét azzal zárta: az emlékezés fájdalma ne gyengítsen, hanem erősítsen minket abban, hogy élhetőbb országot teremtsünk.

Bóka János, a magyar kormány EU-ügyekért felelős minisztere, az antiszemitizmus elleni hazai fellépés koordinálásával megbízott miniszterelnöki biztos a beszédét személyes adalékkal kezdte: elmondta, hogy a szolnoki gettóból deportálták dédszüleit, akik soha nem tértek vissza, s mire a szovjet Vörös Hadsereg megérkezett Szolnokra, már nem volt mit felszabadítaniuk…

A miniszter kemény szavakkal ostorozta a vészkorszakbeli magyar államot, amely – szavai szerint – ellehetlenítette, megnyomorította, kifosztotta saját polgárait, majd

nemcsak a gyilkosok kezére adta őket, de maga is gyilkolt. Emlékeztetett arra: nem magyarok, hanem szovjetek szabadították fel a budapesti gettót, s ennek emléke ma is súlyos teherként nehezedik a magyar társadalom vállára. 

Bóka János feltette a kérdést: a sokat hallott „Soha többé!” jelenthet-e ma bármit is, ha Nyugat-Európában új „falak” épülnek, amelyek ismét korlátozzák a zsidóságot és a zsidó vallásgyakorlást, hiszen a zsidók sok helyütt nem jeleníthetik meg nyilvánosan identitásukat.

– Ez a helyzet minden európai közös ügye, és fontos, hogy ebben az ügyben Magyarország példát mutat azáltal: igenis lehetséges zéró tolerancia az antiszemitizmus ellen – mondta a miniszter.

Maja Kados, Izrael állam Budapestre akkreditált nagykövete beszédében először azokról a gyermekekről és idősekről, nőkről és férfiakról emlékezett meg, akik elképzelhetetlen szenvedéseken mentek keresztül a gettóban.

A nagykövet asszony kijelentette: „az ő hangjukat elfojtották, de emlékük örökre megmarad. A felszabadítás véget vetett a horrornak, de nem törölte el a fájdalmat és a veszteséget”.

A diplomata méltatta a magyar kormány Izrael iránti mély elkötelezettségét és a zsidóság melletti, bátor kiállását, a magyar társadalom szolidaritását, majd köszönetet mondott a Mazsihisznek és a BZSH-nak, hogy a nagykövetség együtt emlékezhet velük a gettó felszabadítására és az áldozatokra. Maja Kados kifejezte köszönetét Budapest polgárainak is azért, hogy együttéreznek a megemlékezőkkel.

Ezután ismét Szinetár Dóra következett a Papa, can you hear me? című produkcióval, amely ebben az esetben telitalálat volt, hiszen a művésznőt az édesapja, Szinetár Miklós rendező, a magyar színház XX. századi történetének egyik legnagyobb formátumú alakja követte a színpadon.

Szinetár Miklós felidézte, hogy álnéven bújkálva miként vészelte át a rettenetes 1944-45-ös esztendőt, s elmondta azt is, hogy abban az időben kétszer járt a Dohány utcai zsinagógában. Egyszer akkor, amikor az óbudai téglagyárból visszatérve a zsinagógában kellett töltenie egy éjszakát; majd röviddel később akkor, miután a Wesselényi utcan 44. szám alatti házban a saját szemével látta azokat a halottakat – minden lakásban húsz-harminc embert – akik nem élték túl a gettó megpróbáltatásait. Hiszen innen egyenesen a Dohány utcai zsinagógába ment, ahol – nem vallásos emberként – átgondolta, hogy míg ő életben maradt, addig azok az emberek meghaltak,  ezután fennhangon elmondta a Smá Jiszráelt…

A szónokok sorát Totha Péter Joel tábori főrabbi zárta, aki kijelentette: a budapesti gettó 1945. január 18-i felszabadítása nem csupán egy dátum, hanem a csend kiáltása, azoknak a néma hangja, akik már nem tudnak beszélni. Elmondása szerint a gettóban az volt az egyik legnagyobb borzalom, hogy a halál, nem pedig az élet vált „megszokottá” – holott a nagy kérdés az, hogy az emberek hogyan éltek túl még akkor is, amikor az élet minden feltétele megszűnt?

A főrabbi kifejtette: a zsidó hagyományban az idő szent, márpedig a gettó nemcsak az embereket zárta be, hanem

be akarta zárni az időt is, eltörölni azt a gondolatot, hogy lehet holnap. Ennek azért van jelentősége, mert ha a szenvedő ember ki tudja mondani, hogy ezt a napot vagy ezt az éjszakát még hadd éljem túl, akkor a világ rendje nem omlott össze teljesen.  

Totha Péter Joel – felidézve azt a koncertet, amikor Jichák Perlmann hegedűművész egy húrszakadás miatt három húron volt kénytelen játszani – közölte: a holokauszt óta próbálunk „három húron” játszani, és nemcsak azt a kérdést tesszük fel magunknak, hogy mi történt a vészkorszakban, hanem azt is, hogy mi történik velünk. Beszédét így fejezte be: amíg van, aki emlékezik az az áldozatokra, ők nem tűnnek el ebből a világból.

A megemlékezés koszorúzással zárult a Hősök templománál. (Mazsihisz.hu)