“A startup szellem ősatyja”

Írta: Gadó János - Rovat: Kultúra-Művészetek, Politika

Beszélgetés Ilan Mor izraeli nagykövettel a könyvfesztivál ürügyén.

Ilan Mor Izraeli stand

Ilan Mor az izraeli stand megnyitóján (Fotók: Izraeli Nagykövetség)

Az izraeli követség standjának Theodor Herzl személye köré épül. Miért pont ő?

A fiatal magyarok alig tudnak valamit Herzlről, holott ő egyszerre magyar származású és a zsidó nép hőse. Úgy gondolom, ez inspiráló lehet a magyar fiatalok számára. Herzl ugyanis nemcsak egy új gondolatot fogalmazott meg – sok embernek vannak ragyogó új ideái – hanem nagyon elszántan és kitartóan dolgozott is ennek a megvalósításán. Az úgynevezett zsidókérdést Európában ő egy zsidó állam megalapításával vélte megoldani, ahol a zsidók végre antiszemitizmustól és üldözéstől szabadon élhetik az életüket. Hogy mai nyelven fogalmazzak, Herzl a start-up cégek modellje szerint cselekedett. Volt egy ragyogó ötlete – a zsidó állam – és nekilátott az elképzelés megvalósításának. Ez pedig minden magyar fiatalnak inspiráló lehet: Herzl, aki magyar is volt, minden erejével dolgozott álmai megvalósításán, és – noha ezt már nem érhette meg, mert fiatalon meghalt – mára megvalósult, hiszen Izrael születésének 67. évfordulóját ünnepelhettük a napokban.

Szóval mondhatjuk, hogy Herzl volt a start-up vállalkozások ősatyja?

Nem szeretnék túlozni: a lényeg itt az, hogy valaki az ötletét sok elszántsággal, kitartással és kockázatvállalással megpróbálja megvalósítani, elvont eszméből a gyakorlatba átültetni. Ilyen értelemben Herzl tényleg a mai start-up cégek szellemében cselekedett – a politikában persze, nem a high-tech iparban.

Izraeli stand

A megnyitó

És ezt a gondolatot a könyvvásáron kívül is próbálják népszerűsíteni?

Igen. De a könyvvásárnál maradva megemlíteném, hogy magam is erősen pártoltam Slomó Avineri Hezlről szóló könyvének lefordítását – ami az egyik legjobb ebben a témában. Maga a szerző is eljön, vasárnap részt vesz egy beszélgetésen és dedikálja is a könyvét. A könyvből a követség megvásárol mintegy kétszáz példányt és személyes ajánló levelemmel együtt elküldi minden magyar egyetemre és főiskolára, ahol politológia tanszék vagy csoport működik. Kérésünk az, hogy a könyvet katalogizálják a könyvtárukba és ajánlják a hallgatóknak. Ezen túl a középiskoláknak is ajánljuk a könyvet, amely olvasmányos, javasoljuk, hogy építsék be a tananyagba. Így a középiskolások fiatalon megtudhatják, ki volt Herzl, akit bízvást lehet magyar hősnek is tekinteni.
A könyvvásáron túllépve: az a tervünk, hogy a Spinoza színház Herzl-ről szóló színielőadását elvisszük vidékre: Pécs, Miskolc, Debrecen és Szeged egyetemeivel és a helyi magyar-izraeli baráti társaságokkal együttműködve. Sok embert szeretnénk meghívni, hogy megismerjék a 19-20. század fordulójának világát, ahol ez a gondolat megszületett. Összességében egy komoly kétórás előadást tervezünk. Összeállítottunk továbbá egy alapismereteket tartalmazó könyvet Herzl-ről, amelyet középiskoláknak tervezünk kiküldeni.

Ez már némileg túllépi egy követség hagyományos feladatait.

Mióta Magyarországon vagyok, ütöm a vasat az oktatás dolgában. Ez egyrészt harc az előítéletek és az antiszemitizmus ellen, másrészt pozitív ismeretek átadása is. Minél tájékozottabb valaki, annál inkább felvértezett az előítéletek, illetve az antiszemita, rasszista politikai pártok csábítása ellen.
Nekem, mint izraeli nagykövetnek, feladatom bemutatni Izraelt a magyar közönségnek, olyan oldaláról, amik itt nem ismertek. Mondhatnám ezt hídépítésnek is. Az izraeli diplomácia egyfajta „közszolgálat”: meg kell mutatnia, hogy Izrael nemcsak az, amit a médiában látnak. Remélem, hogy Herzl személyében találunk egy újabb hidat a két nép között, amelyen keresztül jobban megismerhetik egymást.

Sok emberrel találkozott Budapesten és vidéken is. Mik a tapasztalatai? Előfordult, hogy kelletlenül vagy barátságtalanul fogadták valahol?

Barátságtalan fogadtatással nem találkoztam. Egyes helyeken persze nyitottak voltak, míg máshol kevésbé, de az összkép, négyévi diplomáciai munkám után az, hogy az emberek hajlandók meghallgatni bennünket, szívesen kérdeznek, néha bírálnak, ami teljesen legitim. Ha elmegyünk egy középiskolába, utána rendszerint megnő a követség facebook oldalán a like-ok száma. Az összkép tehát pozitív, de ez folyamatosan változik, mert folyamatos munkáról van szó. Izrael bemutatása a magyar közönségnek véget nem érő maratoni futás.
Sok helyen jártam, ahol jó párbeszédet folytattam angolul, magyarul, néha még németül is. Nemrégen Pilisvörösváron jártam, a német gimnáziumban. Mondhatom tehát, hogy minden alkalmat megragadok, hogy Izraelt olyan oldaláról mutassam be, amit nem ismernek. Ez lehet, film, színházi előadás, könyv, powerpoint előadás vagy bármi más.

Címkék:Herzl, Izrael, startup

[popup][/popup]