„A Közel-Kelet jelene a Nyugat jövője”

Körkérdést intéztünk a Hamasz Izrael ellen indított háborújáról és annak világvisszhangjáról írókhoz, kutatókhoz, véleményformálókhoz. Az alábbiakban Robert C. Castel izraeli biztonságpolitikai szakértő válaszait olvashatják.

Milyen minőségi változásokat hoz a Közel-Keleten a Hamasz Izrael ellen indított háborúja?

Szerintem ez a kérdés rossz irányból közelíti meg a problémát. A Hamasz által kirobbantott háború csupán szimptómája egy sor sokkal mélyebb folyamatnak, úgy a nemzetközi rendszer szintjén, mint a regionális szinten. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az a Közel-Kelet, amit ma ismerünk, az egypólusú világ kreációja. A régi, kétpólusú világban elképzelhetetlen lett volna egy izraeli-palesztin béke folyamat és az általános normalizáció Izrael és az arab világ között. Az egyiptomi békeoffenzíva egy olyan fekete hattyú volt, ami teljesen meglepte az izraeli vezetést, és amiről az izraeli katonai hírszerzés parancsnoka is azt mondta, hogy Szadát valószínűleg tévedett. Mivel az egypólusú világ már a múlté, félő, hogy vele együtt búcsút mondhatunk a normalizációnak is. Egy kétpólusú világ valószínűleg a hidegháborús Közel-Keletet fogja újra visszahozni. Egy többpólusú pedig a gyarmatokért folyó versenyfutás évtizedeinek a káoszát.

A belpolitika síkján ez a támadás Izraelben megadta a klasszikus baloldalnak a kegyelemdöfést, sőt, valószínűleg a nem klasszikusnak is. A palesztin oldalon pedig hasonló kegyelemdöfést adott az Abu Mázén által képviselt irányvonalnak és kreált egy új palesztin politikai mítoszt, miszerint a palesztinok útja vissza a rivaldafénybe az Iszlám Állam módszertanával van kikövezve. Ez a két párhuzamos radikalizálódási folyamat lehetetlené teszi azoknak a magasröptű terveknek a megvalósítását, amit jelenleg a Biden adminisztráció fontolgat.

Mit szól az Európában és Amerikában is zajló palesztin-szimpatizáns tüntetésekhez? Hogyan értelmezhetőek ezek, lehet-e látni, milyen közegből érkeznek a résztvevők, és milyen tényezők állnak a háttérben?

Ami a muszlim tüntetőket illeti, Izrael csupán ürügy, a valódi célpont a nyugati társadalmak és a nyugati erkölcsi-politikai értékek. A londoni megemlékezés-napi tüntetés lehetett volna egy nappal korábban, illetve egy nappal később. A döntés, hogy a palesztin-párti tüntetéssel elgázolják a britek egy utolsó közös politikai szimbólumát, azt a célt szolgálta, hogy megmutassa a befogadó nemzetnek, hogy ki fogja meghozni itt a döntéseket ezután.

Ami a progresszív tüntetőket illeti, két dolgot kell elmondani velük kapcsolatban. Az ideológia egy egységcsomag, és ha valaki komposztolni, klímázni, genderezni vagy transzozni akar, akkor annak zsidóznia is kell. Szándékosan fejezem ki magam ilyen brutálisan, hogy ne lehessen félremagyarázni, amit mondok. Ennek a nihilista ideológiának a célja minden meglévő kerítés ledöntése, és a végeredmény szempontjából mindegy, hogy a faltörő kos szivárványos, dzsordzsflojdos, klímás vagy palesztinos kiszerelésben érkezik.

Minden válság, ami az utóbbi években történt, a dzsordzsflojd, a COVID, az ukrán háború és az új közel keleti háború, csupán a nyugat kultúrharcának a szimulákrumai. A szembenálló felek csupán avatárok, amik a nyugati ideológusok helyett küzdenek az arénában.

Mit kezdhet a nyugati világ – ahol a szólás- és véleményszabadság alapérték – ezekkel a szimpátiatüntetésekkel, amelyeken megjelenik a nyílt Izrael-ellenesség, olykor a leplezetlen antiszemitizmus és időnként nyíltan éltetik a Hamaszt, amelyet ezek az országok hivatalosan terrorszervezeteként tartanak számon?

Amint már említettem, a támadások valódi célpontja a zsidó keresztény civilizáció, továbbá a felvilágosodás és a klasszikus liberalizmus értekéi.

A legnagyobb kárt mégsem ebben latom, hanem abban, hogy a Nyugat feladja, nemcsak az értekéit, hanem azt az intézményes alapozást, amin a Nyugat sikertörténete alapul. Ezek közül talán a legfontosabb az a gondolat, hogy a törvény megköti a Hatalom kezét is. Abban a pillanatban, hogy a Hatalom önkéntesen úgy dönt, hogy bizonyos törvényeket, mint például a migrációs vagy a terror támogatását tiltó törvényeket nem tartatja be, tkp. azt mondja, hogy nem ismeri el a Törvény rá is vonatkozó kötelező erejét és ezzel gyakorlatilag önkényuralommá válik. A félreértések elkerülése végett, itt a Hatalom alatt nem csupán a politikusokat értem, hanem a hatalom nem választott gócait is. Ha pedig a Hatalom nem tiszteli a Törvényt, a polgárok sem fogjak tiszteletben tartani.

Hosszabb távon merre mozdulhat el Európa és Amerika az efféle tüntetések hatására?

A lőtéri kutyán kívül a másik legnépszerűbb „kulcstartós” mondásom az, hogy a Közel-Kelet jelene, a Nyugat jövője. A Közel-Keleten nincsenek nemzetek, csak törzsek, klánok és rítusközösségek vannak. Ebből kifolyólag a társadalmakban a centrifugális erők jóval erősebbek a centripetálisaknál. Mindez ingatag államokat kreál, amik állandóan az anarchia és a diktatúra között oszcillálnak. Európa feltalálta, illetve lekoppintotta a bibliai zsidóságtól a nemzet fogalmat és e köré az igen absztrakt gondolat köré szervezett erőteljes és stabil államokat. A nemzetállam titkos receptje, hogy az élet legtöbb területén a társadalom önmagát szabályozza a közös értékek alapján, így az állam nincs rákényszerítve, hogy erejét a belső elnyomásra pazarolja. A meglevő erőfölösleget aztán tudományos és gazdasági innovációkba, illetve külső hódításokba lehetett befektetni.

Ezek a nemzetek az utóbbi évtizedekben drámaian meggyengültek a több irányból érkező nyomás alatt. A nemzet meggyengülésével a háború, a politikai konfliktus az államokon belül fog lezajlani, mivel az enyv, ami a társadalmakat összetartotta már nincs ott. Ezek az instabil társadalmak instabil államokban fognak tengődni. Az egyre növekvő káosz közepette egyre többen fognak követelni egy „erős kezet” aki rendbe rakja a dolgokat. Klasszikus közel-keleti pokol, európai díszlettel.