“A keresztény nemzeti jogalkotó szelektíven olvassa a Bibliát”

“Az ember születési neme biológiai adottság, amely – a teremtés sorrendjével egyezően – vagy férfi vagy nő lehet” – írja a pihekönnyű szilárdságú Alaptörvény gránitszilárdságúan tudatlan jogalkotója.

Az Alaptörvény újabb átdolgozója a Bibliára, Mózes első könyve második fejezetének 23. versére utal, ahol az olvasható, hogy a már megteremtett férfi oldalcsontjából az Örökkévaló megalkotja az asszonyt. Vagyis előbb a férfit, utóbb az asszonyt.

Annyi mindenesetre bizonyosnak mondható, hogy a keresztény nemzeti jogalkotó szelektíven olvassa a Bibliát. Ugyanis biblikus olvasmányélményéből – fájdalom – kimaradt Mózes első könyve első fejezetének 27. verse, ahol viszont nem sorrendben, nem egymást követően, hanem egyszerre, egy azonos pillanatban teremti meg az Örökkévaló az embert: ויברא אלהים את־האדם בצלמו בצלם אלהים ברא אתו זכר ונקבה ברא אתם vagyis “És megteremté Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt; férfiúvá és asszonnyá teremté őket.”

Következésképp két egymást követő bibliai teremtéselbeszélés olvasható a Szentírásban, amelyeket a biblikus tudomány is elkülönít, az egyiket papi forrásnak (P), a másikat jahvista forrásnak (J) nevezve.

A keresztény magyar államhatalom jogalkotója ezt nem tudja.

Viszont akkor azt sem tudja, hogy – a két eltérő teremtéstörténet közötti exegetikai feszültséget feloldandó (s ide tartozik, hogy például az elsőben a növények a 3. napon teremtődtek, az ember – férfi és nő – a hatodikon, míg a második elbeszélésben a növények még nem voltak, amikor az ember lett) – az elsőre, amely a teremtés hatnapos beosztását írja le, s ahol tehát a férfi és a nő egyszerre, egyazon időpontban teremtetett, a zsidó és a keresztény hagyomány egyaránt a teremtés kozmikus eseményeként szokás hivatkozni, míg a másodikra, amelyre jogalkotónk az Alaptörvényben utal, már kevésbé a teremtés eseményeként, sokkal inkább a bűnbeesés történeteként idézi meg a hagyomány.

A jogalkotó jól láthatóan semmivel sincs tisztában, hiszen ugyan a teremtés sorrendjére hivatkozik, ám a Babilóniai Talmud Pszáchim traktátus 6b oldalán olvassuk: אין מוקדם ומאוחר בתורה, én mukdám umeuchár báTorá, azaz nincs időrendiség a Tórában. Következésképp nem mondhatjuk, hogy valamely esemény biztosan megelőzött egy másikat, hacsak nem következnek egymásból. Egy mondaton belül pedig a felsorolt elemek sorrendjében – ha azok egyenrangúak – nehéz lenne ideológiát találni. Így vagyunk a teremtéstörténet katarzisával, az ember teremtésével. A Tóra – mint láttuk – kétszer is elbeszéli, kicsit másként, hogyan is történt. Mivel érzékeny a téma, a rabbinikus hagyomány (mely vallási szempontból egyenrangú a Tórával, és zsinórmértékként áll előttünk) sokat foglalkozik vele. E helyütt csupán a “teremtés sorrendje” tévedésre kívánunk rávilágítani zsidó részről néhány rabbinikus forrás felidézésével.

A Babilóniai Talmud Bráchot 61a lapján olvashatjuk Rabbi Jirmija ben Elázár véleményét, aki szerint a teremtéskor Isten az embert דו פרצופין, du párcufin, kétarcúnak teremtette. E talmudi vélemény implicit kijelenti, hogy a férfi és a nő teremtése nem sorrend kérdése, lényegtelen, melyik nem teremtetett először. A lényeg az isteni képmás hordozása. E tényről az ember teremtéséről szóló tórai passzus (Mózes I. 1/27) tudósít bennünket.

A Berésit Rábbá midrásgyűjtemény 8:1 része továbbmegy, s egy meghökkentő kommentárt tár elénk: Amikor Isten megalkotja az embert, אנדרוגינוס בראו, ándroginusz böráo, androgünosznak, azaz kétneműnek alkotja. Hol vagyunk még a genderkérdések korától, az apa férfi, az anya nő fekete-fehér kinyilatkoztatásától? Nem csupán a két nem dogmáját kérdőjelezi meg a midrás, de kifejezi, hogy Isten képmása és hasonlatossága nem osztható fel nemekre, és nem mondható, hogy valamelyik megelőzné a másikat.

De a jogalkotó a keresztény értelmezéseket sem ismeri. A számtalan példa közül legyen elég Szent Ágostonra hivatkozni, aki a De Genesi ad litteram c. munkájában az első teremtéstörténet hat napját egyszeri, egy pillanat alatti, azonnali teremtő aktusnak tekinti, amelyet a temporalitásban gondolkodó ember számára vált szükségessé hat szakaszban megjeleníteni. Ugyanakkor Isten – így Szent Ágoston – aki tehát mindent egy pillanat alatt teremtett, a második teremtéstörténet elbeszélésében az időben kibontakozó, azaz időben kifejlődő világ metaforikus képét nyújtotta.

A jogalkotóra viszont komoly hatással lehettek azok a kreacionista nézetek, amelyeket elsősorban a Trump megválasztásáért síkra szálló USA-beli evangelikál gyülekezetek vallanak, s amelyek a világ keletkezését a bibliai teremtéstörténet szó szerinti (fundamentalista) olvasatával magyarázzák, ideológiai alapon utasítva el a fizikai és geológiai elméleteket vagy épp az evolúciós tanítást, s hangsúlyozva például a világ mindösszesen 6-7000 éves létét, elutasítva a makroevolúciót, s állítva, hogy a genetikai változások nem okoznak komplexitásnövekedést stb.

Ha ezt a jogalkotó így látja, s mindez részévé válik az Alaptörvénynek, javaslandó, hogy a “teremtés sorrendjével egyezően” a magyar kormány az amúgy is egyre inkább elkanászosodó MTA számára írjon elő egy kutatási hierarchiát, amelyen belül elsősorban a világosság és a sötétség kutatandó, minthogy az első napon ezeket teremtette meg az Örökkévaló, sorrendben második helyen az alsó és felső vizek (2. nap), aztán a szárazföld és a növények (3. nap), ezt követően az égitestek (4. nap), majd a vízi és égi állatok (5. nap), végül a szárazföldi állatok és az ember (6. nap) tanulmányozását, s ha a kutató nem pihen el, nyugodtan vizsgálhatja a hetedik napon a pihenőnapot, vagyis a sabbatot. S persze ennek megfelelően kell átírni a Nemzeti Alaptantervet. Viszont aminek megteremtéséről a Biblia nem számolt be (tudomány, kultúra, művészetek stb.), azt mostantól kizárólag az állampolgárságtól való megfosztás terhe mellett lehet tanulmányozni.

Írásunkat zárjuk a Berésit Rábbá 8:8-ban olvasható tanítással: Amikor Mózes írja a Tórát, és odaér a szövegben, hogy “teremtsünk embert”, megkérdezi Istent, aki diktálja a textust: Világ Ura, nem lesz ez muníció a hitehagyottaknak? Isten így szól: Te csak írd, s הרוצה לטעות יטעה, hároce litot, jite, aki tévedni akar, hadd tévedjen.

A fenti rabbinikus hagyomány szerint is tehát hülyének lenni állampolgári jog.