64:0 – A Kneszet megszavazta az ésszerűségi mérce eltörlését

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A Kneszet hétfő délután második és harmadik olvasatban elfogadta az ésszerűségi mérce eltörlését célzó törvényjavaslatot.

Koalíciós képviselők triumfáló fotót készítenek

A törvény megtiltja a bíróságoknak, hogy az ésszerűségi tesztet használják a kabinet, a miniszterek és „más választott tisztviselők által a törvényben meghatározott határozatok érvénytelenítésére vagy akár megvitatására”.

A törvény 64-0 arányban ment át, az ellenzék tiltakozásul kivonult a szavazás idejére a plénumból.

Kudarc: A nap folyamán erőfeszítések zajlottak Jichák Herzog elnök közvetítésével egy kompromisszumos megállapodásra, de kudarcot vallottak.

Jáir Lapid ellenzéki vezető a 140 ellenzéki fenntartás leszavazása előtt bejelentette, hogy a kompromisszumra irányuló tárgyalások összeomlottak. A hír hatására a sékel is ugyanígy tett a dollárral szemben.

,,Tönkre akarják tenni az országot, le akarják rombolni a demokráciát, szétbontani Izrael biztonságát, Izrael népének egységét és Izrael diplomáciai kapcsolatait” – mondta a kormányról.

A reformterv hadseregre gyakorolt hatásának hátterében Joáv Gallant védelmi miniszter és Járiv Levin igazságügyi miniszter az utolsó pillanatig heves vitát folytattak a plénumban.

Gallant próbálta meggyőzni Levint, hogy engedjen a törvényjavaslat kapcsán, sikertelenül. Az Otzma Jehudit elnöke, Itamar Ben-Gvir mindeközben hangoztatta, hogy elutasítanak minden megegyezést az ellenzékkel a törvényjaslat kapcsán, sőt a kormány megbuktatásával fenyegetett.

Gallant a szavazás előtt röviden beszélt az ellenzék vezetőivel, Beni Gantzcal és Lapiddal is.

,,Már holnap reggel petíciót fogunk benyújtani a Legfelsőbb Bírósághoz a jogszabály ellen” – nyilatkozta Jáir Lapid.

,,Felszólítom azokat a tartalékosokat, harcosokat és pilótákat, akiknek ma megszakadt a szíve. Várjatok, hadd tárgyaljon a Legfelsőbb Bíróság a törvényről, és csak ezután hozzátok meg a lehető legnehezebb döntést. Ne hagyjátok abba a szolgálatot, ne okozzatok kárt az Izraeli Védelmi Erők kompetenciájában és felkészültségében, amíg nem tudjuk, mi lesz az ítélet. Nem adjuk fel.”

A Mozgalom a Minőségi Kormányzásért már benyújtotta petícióját a törvény ellen a Legfelsőbb Bíróságnak.

Tüntetések: A reformellenes tüntetők elzárták a Begin utat Jeruzsálemben és a Kaplan utcát Tel Avivban. A reformellenes mozgalom arra buzdítja a lakosságot, hogy vonuljon az utcákra. (ujkelet.live)

[popup][/popup]