Tűzfalakból épülne a magyar Eiffel-torony
December 8-án zárult a Negyed6Negyed7 Fesztivál. A Hanuka nyolc napja alatt tartó programon a régi pesti zsidó negyedből tizennyolc kulturális tér, étterem fogott össze a Marom Klub szervezésében, hogy koncertekkel, színházi előadásokkal és beszélgetésekkel hívja fel a figyelmet a negyed kiaknázatlan lehetőségeire.
A teltházas programok közül kiemelendő két olyan rendezvény, amely konkrétan a régi pesti zsidó negyed sorsával foglalkozott a kerületi döntéshozók és a civilszervezetek részvételével. Az Élő Tűzfalak Budapest Csoport projektjében az elmúlt évben Ocztos István csoportvezető irányításával Erzsébetváros tűzfalainak eltüntetésére írtak ki pályázatot. Európán kívül Amerikából, Ausztráliából és Ázsiából érkeztek pályázatok, összesen 152 darab.
Erzsébetváros tűzfalai
|
A Klauzál13 Vincze Könyvesbolt és Galériában tartott beszélgetésen Erzsébetváros kulturális alpolgármestere, Juhász Gábor elmondta, ő korábban is, mint kerületi képviselő és most már mint érdemi döntéshozó kezdetektől támogatja a projektet, és reményei szerint 2011 tavaszán már konkrét lépések és a megvalósítás első fázisa várható. Az önkormányzattal egyeztetett program keretében az ígéretek szerint jövőre három tűzfal újul meg.
Dr. Beke László művészettörténész az erzsébetvárosi tűzfalak sorsát nagyon fontosnak tartja, mivel ebben a városrészben kiemelkedően sok a tűzfal. Szerinte egy jól kitalált vizuális megoldással Budapestnek olyan emblematikus eleme lehetne Erzsébetváros tűzfalrengetegje, mint az Eiffel-torony Párizsnak.
A Mi lesz veled zsidó negyed? konferencián sokkal kevésbé találkoztak az álláspontok. A civil szervezetek képviselői (KÉK, Óvás, Marom, Böske, Nagydiófa) és a kerület lakói a Szimpla Kertben hol döbbenten, hol értetlenül hallgatták Lantos Péter, Erzsébetváros főépítészének szavait, aki nem igazán értette, hogy miért kellene az autókat kitiltani a negyedből, és mi a probléma a beruházásokkal. Lantos olyan heves kifejezéseket is használt, hogy gyakran szívesen dugna viperát a kerület biciklistáinak küllői közé. A párbeszéd ebből a megközelítésből kevéssé tűnt termékenynek.
Mindezek ellenére az elmúlt nyolc nap alapján a szervezők úgy érzik, eredményes és sikeres volt a fesztivál, és hosszú évek hallgatása után talán sikerült megtenni az első lépést ahhoz, hogy a civilek és döntéshozók valódi párbeszédbe kerüljenek.