Egy felhívás háttere

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

A legrégebbi (és máig leghatékonyabb) ilyen szervezet – nem meglepő módon – Amerikában működik. Az American Israeli Public Affairs Committee (AIPAC) évtizedek óta lobbizik Izrael érdekeiért az amerikai politikacsinálók körében. Jó kapcsolatokat ápol a kongresszus képviselőivel, a külügyminisztérium és a Fehér ház mindenkori kulcsembereivel.

 

Az AIPAC a nagy amerikai zsidó szervezetek között az Izrael melletti lobbizásra „szakosodott”. Politikai irányultságát tekintve jobboldalinak tartják, fő hivatkozási alapja Izrael biztonsága, mely általában az izraeli jobboldal első számú érve – szemben a baloldal felfogásával, mely inkább emberjogi alapon áll és a palesztinokkal való megbékélésre helyezi a hangsúlyt.

A szervezett amerikai zsidóság e félhivatalos álláspontjával azonban korántsem azonosul minden zsidó értelmiségi, akik, többnyire baloldaliak lévén, fogékonyak az emberjogi, kisebbségvédő diskurzusra. Az ő szellemi gyámságuk alatt jött létre az AIPEC konkurensének szánt J Street nevű szervezet, amely – Izrael melletti elkötelezettségét hangoztatva – inkább a béketárgyalásokra és a palesztin állam megteremtésére helyezi a hangsúlyt. A J Street nem habozik bírálni a Netanjahu-kormányt – miközben az AIPAC sohasem bírálta nyíltan az izraeli kormánypolitikát. 

 

moshe kantor.jpg

Moshe Kantor (Fotó: moshekantor.com)

David Chemla, a Jcall felhívásának egyik kezdeményezője nem tagadta, hogy a J Street fellépése is inspirálta őket. Ezzel az amerikai zsidókat megosztó szervezeti viták Európában is megjelentek. A jóval gyengébb és lobbizásra nemigen képes európai zsidó szervezetek eddig ugyanis egyöntetűen Izrael mögött álltak. Az Európai Zsidó Kongresszus elnöke, Moshe Kantor már bírálta is a felhívást, mondván, hogy az Izraelre irányuló nyomás nem növeli a palesztinok hajlandóságát a megegyezésre. Szerinte a felhívás egy kisebbség véleményét tükrözi. Hasonlóan nyilatkozott Rogier Cukierman a francia zsidó ernyőszervezet, a CRIF elnöke, aki ugyan megérti a kezdeményezők szempontjait, de most amikor „Izrael – apartheid, Izrael – gyilkos” kiáltásoktól hangosak az utcák, jobb lett volna vitákat a közösségen belül tartani. A javarészt francia zsidók által kezdeményezett Jcall ellenében már egy ellenfelhívás is köröz a francia médiában.

A brit zsidóság egyik fontos szervezetének vezetője viszont az aláírók között szerepel. Az Engageonline azért jött létre, hogy szembeszálljon a brit médiát és akadémiai világot elárasztó Izrael-ellenes bojkott felhívásokkal. Alapítója, David Hirsch szerint Izrael bírálata még nem ellenségesség vagy démonizálás.

stephan kramer.jpg

Stephan Kramer (Fotó: dpa)

Az európai országok hivatalos zsidó vezetői közül egyedül Stephan Kramer, a német zsidó ernyőszervezet elnöke nyilatkozott pozitívan a Jcall felhívásáról, mondván: jó ötlet és nagy bátorságra vall.

A Jcall egyelőre még távol áll a J Street hatékonyságától. Utóbbi kiépített szervezettel, főállású alkalmazottakkal, jó pozícióban lévő lobbistákkal rendelkezik. A Jcall még nem szervezet, csak egy petíció, ötezer aláíróval. Kezdeményezői azonban eltökéltek, hogy megszervezik magukat. Első lépésben európai szintű vitát kívánnak generálni.

 
 

 

 

 

Fejtse ki véleményét fórumunkban!

 

[popup][/popup]