Kísérlet egy új szövetségre – Identitás és hagyomány kérdései Pap Károly műveiben

Pap Károly műveinek egyik legfontosabb vonása a zsidó tradíció újraértelmezése, amely tematikusan és metaszinten is megfigyelhető. Részlet az íróról szóló új monográfiából, Murzsa Tímea munkájából.

Az önazonos zsidó identitás kialakításának problémája az Azarel/Jordán-novellákban és az Azarel című regényben az egyén szemszögéből jelenik meg (lásd ennek kapcsán A zsidó önazonosság kérdései fejezetet). Az írások főszereplője a gyermek Azarel Gyuri, aki nem tud azonosulni a családja által ráosztott szerep(ek)kel. A retrospektív énelbeszélés során a már felnőtt elbeszélő gyermeki lázadását jelképes tartalommal tölti meg: a család férfialakjai a zsidó örökség megélésének különböző útjait képviselik. A nagyapa, Jeremia révén az ultraortodox, a rabbi apa és családja révén a neológ felekezeti hovatartozás és identitás, illetve ezekhez szorosan kapcsolódva az asszimiláció és a disszimiláció – mindkét csoport identifikációjában megjelenő – folyamatai is tematizálódnak. A disszonáns ön-narráció alkalmazása az identitásképzés folyamatához is kapcsolódik: Gyuri gyermekként még nem tud reflektálni a hagyományra, amelybe beleszületett, azonban felnőttként, történetének elbeszélőjeként már igen. Az elbeszélő én nézőpontjából saját történetének tétje az, hogy ki tud-e alakítani egy számára is elfogadható zsidó identitást. Véleményem szerint Azarel Gyuri esetében egyfajta kettős/fragmentált identitásváltozatról beszélhetünk, mely tudatos választásként az elbeszélő énhez kapcsolódik.

A tradíció újragondolása A „zsidó Jézus” fejezetben, mely a Megszabadítottál a haláltól és A nyolcadik stáció című regényekkel, illetve a Jézus-allúziókkal dolgozó novellákkal foglalkozik, tágabb kontextusba kerül, hiszen ezek a szövegek nemcsak a cselekmény szintjén tematizálják a tradíciót, hanem metaszinten is „újraírják” azt. Mindkét regény bibliai történeteket és műfajokat idéz meg és formál át. A Megszabadítottál a haláltól bibliai időben és tereken játszódik, narratív megoldásai által a szentiratokat imitálja. A nyolcadik stáció a Krisztus-regény, a művészregény és a társadalomrajz műfajait evokálja és fordítja ki. De nem csak műfaji átírás történik: az életművön belül ezekben a szövegekben jelenik meg a legexplicitebben egyfajta Jézus-allúzió. Azonban ezek a Krisztus-alakmások nem a „hagyomány Jézusai”, hanem a zsidó tradíció felől értelmezendő alakok. A tradíció átformálásának lényege tehát egy saját hagyomány kialakítása, amely egyértelműen a zsidó kultúrkörben gyökerezik, de az Újszövetségből is átemel bizonyos elemeket.

Jelen monográfia a zsidó identitás és hagyomány kérdéseit vizsgálta Pap Károly prózájában. A szerző sokszor kapta meg azt a jelzőt, hogy „monomániás” író. Műveinek egy hangsúlyos hányada valóban azt a két problémakört járja körül, melyekkel magam is foglalkoztam. Valójában azonban ezek a témák egy nagy kérdéskörhöz, a zsidó tradíció, vallás sajáttá tevéséhez, a zsidó azonosságtudat kialakításához tartoznak, annak két különböző oldalát mutatják be. Az Azarel/Jordán-novellákban és az Azarel című regényben ez az igény az egyén szintjén fogalmazódik meg: a gyermek Gyuri történetét végigkísérve az identifikáció folyamatát, az Azarel család révén pedig a kisfiút körülvevő zsidó identitásmintákat fedezhetjük fel. A korszak – 19-20. századforduló környéke –, melyben a művek játszódnak, számos új zsidó identitásváltozatot hívott létre, ezek pedig Pap Károly szövegeiben is megjelennek. Az identitáskeresésnek azonban egy szimbolikus rétege is van az írásokban: a retrospektív énelbeszélés során a narrátor (elbeszélő én) saját történetének jelképes tartalmat ad, Azarel útja a zsidó nép sorsát is magában hordozza. A harmadik nagyobb fejezetben tárgyalt szövegek (Megszabadítottál a haláltól, A nyolcadik stáció és a Jézus-novellák) a hagyomány kérdését tágabb kontextusban vizsgálják. Azonban ezeknek a műveknek is a zsidó tradíció újrafogalmazása a tétje, Martin Buber már idézett szavaival élve: a „zsidóság megújhodása”. Ennek a megújulásnak a része Jézus alakjának a zsidó hagyomány felől való értelmezése, és a jézusi szeretetelv integrálása a zsidó vallásba. Ez az említett írásokban mind tartalmilag (Jézus történetének parafrázisai), mind formailag (az evangéliumok és a példázatok megidézése révén) megvalósul.

A zsidó integritás a szerző műveiben két alapeszmén alapszik: a szeretet és az igazságosság maximáin. Az író a Zsidó sebek és bűnök című esszéjében kifejti, hogy az új zsidó generációknak fel kell vállalniuk őseik történetét, és ezzel együtt az általuk és saját maguk által elkövetett „bűnökkel” is szembe kell nézniük. A „bűnök” bevallása után pedig eljöhet a testvéri szeretetben való egyesülés. Ez az etikai program Pap Károly szépirodalmi műveiben is megjelenik. Azarel Gyuri a tékozló fiú példázatát felidéző történetének fontos mozzanata (lenne) a bűnök beismerése, azonban sem a főszereplő, sem a családja nem képes erre. Éppen ezért a feltétlen szeretetet sem tudják gyakorolni. De a retrospektív énelbeszélés során a felnőtt elbeszélő sem tud a feltétlen szeretet pozíciójából beszélni apjáról. A Megszabadítottál a haláltólban, A nyolcadik stációban és bizonyos Jézus-allúziókkal dolgozó novellákban különböző mértékben ugyan, de Krisztusra emlékeztető figurákkal találkozhatunk. Ezek a szereplők a nietzschei-dosztojevszkiji félkegyelmű Jézus alakját írják újra, aki mindenki felé szeretettel fordul, és nem veszi fel a harcot a vele méltatlanul viselkedőkkel szemben sem. Az igazságosság és a szeretet maximái ezeknek a szereplőknek a világképében eleve benne foglaltatnak: hiszen a főhősök a szegények, özvegyek, „csonkák” (szellemileg vagy testileg sérültek) és kitaszítottak megsegítésére teszik fel életüket, szeretetük differenciálatlanul árad mindenki felé – azonban, ahogy említettem, fokozati különbségek lelhetők fel a különböző karakterek között (Leviát, A nyolcadik stáció főszereplője „bűnösebb” karakter, mint Mikáél, a Megszabadítottál a haláltól fő alakja). Ennek az elképzelésnek van egy erősen szociális vonatkozása is: az általuk vágyott világban mindenki egyenlő, nincs kirekesztés és társadalmi különbségek. Pap Zsidó sebek és bűnök című művében kifejti, hogy szerinte a jézusi „Ígéret országa” is erre az alapelvre épült. Az író gondolatai véleményem szerint nemcsak az Bibliában gyökereznek, hanem a kommunista eszmékben is. A kétféle forrás sajátosan egyesül a „szeretet kommunizmusának” eszméjében.

A morális elvárások nemcsak a szereplők felé jelennek meg, hanem az író saját magával szemben is alkalmazza őket. Azonban a szövegekből kirajzolódó absztrakt szerző sem tud minden szereplője felé szeretettel fordulni, ahogy erre már A nyolcadik stáció című könyv kapcsán rámutattam, de az Azarel-írásokról (főként a rabbi édesapa ábrázolásáról) is hasonló mondható el. Egyik, kései szövegében Pap Károly kifejti, hogy az ő „bűne”, hogy egyetlen művével sem segítette elő Isten országának létesülését. Pap Károly próféta alkatú író volt: „prófétának lenni annyi, mint rosszkor jönni, s lehetetlent követelni” – írja Zsidó sebek és bűnök című művében.[1]

Ezzel pedig elérkeztünk ahhoz a kérdéshez, hogy ki is a szövegek ideális olvasója.

Véleményem szerint Pap Károly „megváltástana” elsősorban a zsidóságot érintette, saját „népét” akarta változtatásokra ösztönözni. A prófétai szerep felvállalása véleményem szerint abból is adódott, hogy a szerző egy olyan korban alkotott, amikor egyrészt a zsidó identitás hagyományos felfogása válságban volt, erősen pluralizálódott és szekularizálódott, másrészt számos külső fenyegetésnek volt kitéve. Pap úgy érezte, íróként tud segíteni „népének”. A politikai-ideológiai fogadtatást vizsgáló elemzésből azonban kiderült, hogy művei gyakran olyan szólamokat tartalmaztak, amelyek a korabeli zsidóság bizonyos csoportjai számára elfogadhatatlanok voltak. Pap Károly kritikát fogalmazott meg az asszimilációval, a cionizmussal és az ultraortodoxia „merevségével” szemben is. Elképzelései továbbá a zsidó néplélekről és sorsról a népkarakterológiában és bizonyos tekintetben a Völkischben gyökereztek, a közös eszmei forrásvidékből adódóan pedig gondolatainak egyes elemei (például a zsidóság „túlzott asszimilációjának” kritikája) az antiszemita érvelésben is előfordultak.

Véleményem szerint Pap Károly szövegeinek a kánonból való kiesése részben ennek a folyamatnak a következménye: saját korában a szűken vett irodalmi kánonon túl műveinek befogadása nehézkes volt, hiszen csak egy kisszámú csoport tudott azonosulni velük (az önkritikus zsidó generáció, aki egyben a zsidóság megújulását sürgette). Azonban ki kell emelni, hogy a pusztán ideológiai értelmezés mellett elsikkadnak Pap Károly írásainak legfőbb erényei. A szerző ugyanis innovatív formában tematizálta a hagyomány kérdését: műfaji átírások és bibliai allúziók sokasága jellemzik műveit. De nem puszta imitációról van szó: Pap Károly saját „szentiratait” teremti meg. Meglátásom szerint a szövegek mögött megbúvó eszmei-etikai háttér nem tolakszik előtérbe, így nem megy az az esztétikai kvalitások rovására, nem teszi az írásokat didaktikussá. Ugyanakkor ennek a háttérnek az ismertetése új jelentésrétegeket nyithat meg a művek értelmezésében.

Az író halála után, a kommunista-szocialista érában témájuk miatt sem kaphattak nagyobb nyilvánosságot a művek, hiszen ebben az időszakban nem lehetett nyíltan beszélni a zsidó identitás kérdéseiről. Ezzel együtt el kell mondanunk, hogy Pap Károly halála után, 1948-ban megalakult a Pap Károly Barátainak Társasága Keresztury Dezső javaslatára, továbbá a szerző néhány művét (például novelláit a Hószobor című novellagyűjteményben) kiadták. 1979-ben megszületett az első, Pap Károlyról szóló monográfia is, Lichtmann Tamás tollából.

A rendszerváltás után, melyet a „zsidó reneszánsz” időszakának is neveznek, ismét előtérbe kerültek az író szövegei, és a kilencvenes években elindult az életműkiadás folyamata is, azonban a megjelentett művek nem érték el a kívánt visszhangot. Jelen munka célja bekapcsolódni ebbe a rekanonizációs folyamatba, és a szoros szövegolvasás módszerével bemutatni Pap Károly műveinek értékeit, narratológiai összetettségüket. Ugyanakkor reflektálni kívántam a szerző alkotásainak társadalmi beágyazottságára is, mert reményeim szerint ennek feltárása, a kánonból való kiesés folyamatainak végigkövetése hozzájárulhat ahhoz, hogy Pap Károly művei méltó helyükre kerüljenek az irodalmi köztudatban.

Jegyzet

[1] Pap Károly, Zsidó sebek és bűnök, Kosmos, Budapest, 1935, 43.

A kötet teljes egészében elérhető online a kiadó, az ELTE Eötvös József Collegium oldalán, az alábbi linken:
https://eotvos.elte.hu/dstore/document/13428/papkaroly_online%20kiadashoz.pdf