Hofesh Schechter kiverte a biztosítékot a Trafóban (Moór Valéria)

Írta: Moór Valéria - Rovat: Kultúra-Művészetek

„Úgy gondolom, van egyfajta jellegzetesség, amely karakteres az izraeli táncstílusban. Valami olyan dolog, amely nem észrevehető, egyfajta erő a mozdulatokban és az érzelmek intenzitásában.”

Április 3-án és az azt követő napon mutatkozott be a Trafó 200% tánc programsorozatában Hofesh Schechter, izraeli kortárs táncos-koreográfus. Két darabját – Uprising és In Your Rooms – telt ház előtt játszották. Hofesch Schechter Izraelben végezte tanulmányait a Jerusalem Academy for Dance and Music-on, majd rövidesen csatlakozott a Batsheva társulathoz. Tel Avivot 2002-ben hagyta el, és kisebb kitérők után a kozmopolita Londonban fogott hozzá az önálló munkához. Több hosszabb-rövidebb koreográfiája után az Uprising hozta meg az áttörést és a társulatalakítást, sikere miatt pedig London három prominens táncközpontja támogatta az új darab, az In Your Rooms elkészülését. Ma az Egyesült Királyság egyik legfelkapottabb és legtöbbet foglalkoztatott fiatal tehetsége. Világkörüli turnéja során az emberek képesek befogadni őt akár teljesen eltérő kulturális és szociális háttérrel is, ezért magyarországi bemutatkozását is feszült várakozás előzte meg. Nem is kellett benne csalódni.

Schechter több fórumon is hangoztatta, hogy kizárólag olyan munkát akar kiadni a kezéből, amelynek több értelmezési rétege van – valószínűleg ezért is ilyen fogyasztható, amit csinál. Vonatkozhat a mikrokozmoszra, az individuumra és mindennapi életére; de a makrokozmoszra is, ahol a társadalom filozófiája és erkölcse van pellengérre állítva. Nem kell kognitív pszichológiával foglalkozni ahhoz, hogy belássuk: a közönség minden egyes tagja előzetes ismeretek révén képes befogadni valami újat. Egy zsidó néző nem fog tudni elszakadni attól, hogy a színpadon látottakat ne hozza összefüggésbe saját történelmével, vagy Izrael jelenlegi helyzetével.

The Choreographer Hofesh Shechter at Brighton Dome

Vegyük rögtön az egyik címet: a „felkelés” szó sok mindent jelenthet, de mind Erecben, mind a diaszpórában beleivódott a kollektív tudatba egy olyan kifejezésként, amely elválaszthatatlan az államalapítástól. Az In Your Roomsban egy fiú jelképesen két félre osztja a színpadot egy homokcsíkkal, majd egy másik fiú elsatírozza ugyanazt a vonalat.  Az asszociációknak itt is tág tere van. Eszünkbe juthat a rousseaui gondolat, mely szerint az ember akkor vesztette el erkölcsi tisztaságát, mikor körbekerített magának egy darab területet, és azt mondta, „ez az enyém!”. De gondolhatunk a schengeni-egyezményre is, amely szabad határátjárást biztosít az uniós tagállamok zömének. Egy zsidónak viszont automatikusan felsejlik a kb. 400-500 km hosszú Izraeli „elválasztó kerítés”, amely elkülöníti az „izraeliek szobáját” a „palesztínok szobájától”. Ha ebből a nézőpontból nézzük, Schechter herzlista, a vonal eltörlése pedig az arab/palesztín és zsidó kapcsolatok normalizálását hivatott kifejezni, vagyis a békés együttélést propagálja.

A művészek általában pacifisták, szentimentális és rózsaszirmos lelkületük nehezen tolerálja az erőszakot, az agressziót és a háborút. Schechter több nyilatkozatában kifejtette mennyire terhes volt neki a katonai szolgálat – pedig csak egy évet töltött a milíciában, és táncóráira is elengedték. Saját bevallása szerint (a darab után Lőrinc Katalin szervezett vele nyilvános beszélgetést) az ott eltöltött évek alatt döbbent rá az egyén és a társadalom szembenállására, a tömegpszichózis erejére, az ember állatias ösztönlény mivoltára. „Sok kérdést felvetett számomra. Emberként szabadnak és egyéniségnek akarjuk tekinteni magunkat. Ennek ellenére olykor mégis engedjük, hogy csak egy fogaskerék legyünk a gépezetben. Nem értem a metódust, ahogyan ez történik. Mi van jobban előtérben? Az individuum vagy a tömeg?” Ezeket akarja megválaszolni mindkét darabjában. Úgy tűnik, mintha ismerné Karinthy Barabás című novelláját, ami pontosan ugyanezt a kérdést feszegeti: az egyén véleménye a nyájszellem miatt megváltozhat, sőt, sokszor az eredeti ellentétévé válhat. Zsidó és palesztín egyszeri emberek külön-külön majdnem mindig a békét és a toleranciát választanák, és csak a politika és a tömeg nyomása miatt alakulnak ki az antagonisztikus konfliktusok. Érthetővé válnak az In Your Rooms narrátorának szavai a káoszról, és azon emberi törekvésről, hogy rendszerezettséget teremtsen maga körül. Így lesz világos az este befejező gondolata is: „Do not follow leaders! Follow me!” („Ne kövess v/Vezéreket! Kövess engem!”) – amit úgy is magyarázhatunk: Vesd meg az antiszemitizmust! Kövess engem, aki a békét hirdetem!

Schechter két koreográfiája, két témája összekapcsolódik. Az Uprising, amelyben kizárólag férfi táncosok vannak az id mélyéből táplálkozó agresszióra épít, „múzsája” pedig a katonaság volt. A táncosok olykor tusakodnak, birkóznak, máskor görnyedve, majmok vagy Ramapithecusok módjára ugrándoznak a színpadon. A darab szimbólumrendszere is kifordított. Az utolsó jelenet Delacroix híres festményét idézi, amelyben „A Szabadság győzelemre vezeti a népet”; itt viszont nem a meztelenkeblű patetikus nőalak jelenik meg. Ebben a koncepcióban nincs helye a finomságnak, ezért a vörös zászlót egy üvöltéstől eltorzult arcú, teljesen átszellemült férfi lobogtatja. Az In Your Roomsban már női táncosok is vannak és kevesebb a tesztoszteron, de a téma ugyanaz. Az egyén és a közösség idegenkedő, izolált, már-már falanszter szerű társas magányát taglalja, csak jóval több szimbólummal és allegóriával. A sokat kritizált általános morális igazságokat tartalmazó gondolatfoszlányok, amelyek a zene mellett újra és újra hallhatóak, ugyanebbe az irányba mutatnak. A darab ennek ellenére mégsem didaktikus, csupán erősebben fogja a közönség kezét, és valamivel szűkebb értelmezési keretet ajánl fel.

Már-már közhelyes, hogy a kortárstánc a táncművészet mostohagyereke. Finomabb szenzorok kellenek a megértéséhez, ezért az átlagpolgár legfeljebb sznobizmusból teszi tiszteletét egy-egy előadáson. A darabok közönsége jóformán csak a szakma; egymásnak és egymásért csinálják, mert állítólag a „nagyközönség számára fogyaszthatatlan”. Tény, hogy egy-egy ilyen darabnak nincs története; de koncepciója és szimbólumrendszere igen is van. Érdemes lett volna zsidó körökben kicsit jobban promótálni a Hofesh Schechter–estet. A mondanivaló nehezebben érthető, és nem szájbarágós, de a koreográfus egészen máshogyan tekint Izraelre, és gondolatait is máshogyan fejezi ki, mint ahogyan az egyébként megszokott. Ezt a látásmódot pedig érdemes lenne megismerni. Az ő szavait idézve: „Úgy érzem az a feladatom, hogy minden egyes egyénnek a közönség soraiból tág teret biztosítsak arra, hogy elgondolkozzon, és kérdéseket tegyen fel magának. És azt sem tagadhatom, hogy a két darab valahol visszhangozza a saját múltamat és az országomat is.”

 

támogatás
Pop up banner1
[popup][/popup]