„Fájóan hiányzik a kézfogás”

Írta: Szántó T. Gábor - Rovat: Kultúra-Művészetek

Interjú Turczi Istvánnal

 Turczi István író, költõ 2008.05.13

 Turczi István, költő, műfordító, a Parnasszus költészeti folyóirat főszerkesztője, kultúrdiplomata. Ír, fordít, fordítják, szervez, szerkeszt.

 Vegyük sorra az elmúlt éveket. 2009-ben te voltál a főszervezője és elnöke a Költők Világkongresszusának, melyre Budapesten került sor. Hogyan került sor arra, hogy Magyarország rendezze ezt a seregszemlét?

Hosszú történet ez; a holdra szállás évében, 1969-ben Manilában volt a World Congress of Poets alakuló kongresszusa. Az elmúlt négy évtizedben, 20 országban 32 ilyen eseményt rendeztek. Idén októberben lesz a 33-ik Malaysiában. Egy világszerte elismert, az Egyesült Államokban bejegyzett, és az UNESCO égisze alatt működő szervezetről beszélünk, amelynek a mintegy 1200 költőtagja 65 országból érkezett. Én 2005-ben kaptam meghívást egy véletlen folytán a szervezetbe, és viszonylag rövid idő elteltével, az elnökség tagja lettem. Ezen felbátorodva, több hazai írószervezet támogatásával pályáztam, és nyertem meg a 2009. évi kongresszus rendezési jogát. Jó sajtónk volt, a szakma és a közönség is szerette, telt házas programjaink voltak. Szeptember 28. és október 1. között napszakonként mást kínáltunk: a Cervantes Intézet, a Francia Intézet, a Holocaust Emlékközpont, a Mongol Nagykövetség, az ELTE Skandinavisztika tanszéke, a PIM és az Írószövetség adott otthont a különféle nemzetközi felolvasásoknak, szekcióüléseknek, író-olvasó találkozóknak és műhelybeszélgetéseknek. Az akkori kulturális miniszter, Hiller István, az Országgyűlés Elnöke, Szili Katalin, vagy a Magyar PEN Club vezetése éppúgy hozzátették a magukét, mint azok az írótársaim, akik aktív kapcsolatokat ápolnak külföldi alkotókkal, vagy maguk is fordítanak, és érdekelte őket az esemény.

 A kultúrdiplomácia hídépítés, nem véletlen, hogy téged talált meg ez a szerep. Te alkatodnál, gondolkodásodnál fogva otthonosan mozogsz ezen a terepen. Idehaza is inkább szekértáborok között ténykedsz, mint belemerevednél a bozótharcba.

 Drága emlékezetű Orbán Ottó mondta egyszer, hogy „Pista, te képes vagy egy asztalhoz ültetni a legmegátalkodottabb ellenfeleket is”, használd ezt az adottságod a magyar kultúra javára. 18 éve alapítottam, és azóta is él, sőt virágzik az egyetlen hazai költészeti folyóirat, a Parnasszus. Több ezzel kapcsolatos interjúban elmondtam már, hogy nincs jobb- vagy baloldali vers, csak jó vagy rossz vers van. Aki nem hiszi, vegye a fáradságot és nyissa ki a lapot. Ma, amikor fájóan hiányzik a kézfogás az eltérő politikai és esztétikai nézetet valló alkotók között, amikor az értékek szembekerülnek egymással, és kijátszhatóak, akkor nem lennék sem szerkesztő, sem ahogy te mondod, „kultúrdiplomata”, ha nem a teljesítmény tisztelete és felmutatása lenne számomra a legfőbb szempont. Keresni próbálom a szót értés, a megbékélés és együttműködés új formáit. Mészöly Miklós jut eszembe: „Régi módszerekből nem telik új ajánlat.” Soha nem volt olyan erős és sürgető bennem a megértésre törekvő értelmezés igénye, mint mostanában, amikor a sárdobálás, a másik fél lejáratása és földbe döngölése mindennapos rutinaktussá vált.

 Nemrég újra kiadták a Moszkát családot, I. B. Singer egyik legfontosabb nagyregényét, melyet te fordítottál.

Szerénytelenül, fordítói főművem Singer nagyszabású családregénye, a zsidóság Háború és békéje, de béke nélkül. A Palatinus Kiadó elegáns Nobel-díjasok Könyvtára sorozatában jelent meg újra, én mégis ezt tekintem az első kiadásnak: nagy példányszámban jött ki, rendesen van terjesztve, szép bemutatója, komoly hírverése volt, rangos folyóiratokban (pl. a Holmi szeptemberi száma) méltatták, és még az eladási listákon is előkelő helyet vívott ki magának, hála az olvasóknak. Singer egyedi és megismételhetetlen jelenség volt, egy elveszejtett világ utolsó nagy krónikása; a művében ábrázolt lengyel-zsidó miliő és a jiddis irodalom is meghalt vele. Jelképes, hogy 1978-ban a Nobel-díj átvételekor jiddisül kezdte a köszönőbeszédet. Épp a minap idéztem tőle a rádióban egy örökérvényű gondolatot. Így szól: „Az idő mindenből szemetet csinál. Nincs az a megváltó eszme, amely változtathatna ezen.”

 Nemcsak fordítasz, téged is fordítanak. Nemrég héberül láttak napvilágot verseid a Magyarországról elszármazott Itamár Jáoz Keszt költő fordításában.

DSC_0610-crop

Itamár Jáosz Keszt társaságában

Amikor 2010-ben az USA-ban megjelent spanyol nyelvű válogatott verseim gyűjteménye, még nem gondoltam volna, hogy ennyire beindul az üzlet. 2011 nyarán Petah Tikván volt a bemutatója az Éjszakai portás című héber-magyar kétnyelvű verseskötetemnek, a ma élő egyik legjelentősebb izraeli költő-műfordító kitartó munkája nyomán. 32 verset tartalmaz; a korábbi, izraeli folyóiratokban és antológiákban napvilágot látott darabok mellett egészen új, ún. prózai verseket választott Itamár, és előszót is írt hozzá. Azután tavaly ősszel Tajvanon mandarin nyelven jelentek meg válogatott verseim; az alkalomra nemzetközi irodalmi napot szervezett jóságos kiadóm, Dr. Yu-Hsi. És legutóbb, január 8-án egy új német kiadói hálózat, a Hochroth az én könyvemmel (Sehr gedichte) indította útjára magyar filiáléját. Még idén elkészül egy norvég és szlovák nyelvű válogatáskötetem, és útban van egy egzotikus vers-projekt: az afrikai wolof-mandinka nyelveken is alakulgat egy kis könyv, majd meglátjuk, mi lesz belőle.

 Itamár Jáoz Keszt nemrég egy új díjat is kapott a Magyar PEN Klubtól, a Janus Pannonius műfordítói díjat. Távollétében, a budapesti izraeli nagykövet, Ilan Mor vette át nevében a díjat, s te méltattad műfordítói pályáját.

A Magyar Kultúra Napja előestéjén volt a díjátadó ünnepség, ahol az alapító Magyar PEN Club nevében Szőcs Géza elnök, és én mint főtitkár adtuk át és méltattuk a díjazottakat. Régi adóssága a magyar kulturális politikának, hogy a műfordítók nincsenek kellőképpen megbecsülve. Ez a műfordítói díj szépségtapasznak is tekinthető. Nem ismerek olyan embert, aki az elmúlt három évtizedben többet tett volna a magyar irodalom, a magyar költészet más nyelven való megismertetéséért, mint Itamár Jáoz-Keszt. 1984-ben jelent meg az első Cvi Haplaot kötet, A csodaszarvas, majd a Mai magyar költők antológiája, és a Zsidó sors a magyar költészetben. A Babits Mihály- és a tavaly megjelent Radnóti-válogatás mellett a kortárs magyar líra összes reprezentánsát fordította már. Élethosszig tartó, csodálatos és tiszteletre méltó misszió az övé, az Isten áldja meg ezért.

 Min dolgozol most?

Az elmúlt hónapokban összesűrűsödött folyóiratbeli próza-közléseim okán már több barátom gyanakodva megkérdezte, hogy tán csak nem regény készül?! Nem szeretek arról beszélni, ami még nincsen kész, de erőltetett menetben dolgozom, és ha nem vigyázok, még könyv is lehet belőle az idei Könyvhétre. Édesanyám szavait tudnám idézni: Úgy legyen.

 

támogatás
Pop up banner1
[popup][/popup]