Emlékezzünk Brieger Jenőre!

Brieger Jenő öt vagy hat nyelven beszélt.

Kerítésdrótkészítő volt a nyíregyházi piactérhez közeli Rákóczi utcai ház udvarának hátsó részében megbújó sötét kis fészerben, ahol az olaj, az olajszag beleette magát az ember bőrébe, gyomrába, meg az összes vezetékbe, ami az emberen végigfut, és persze leginkább a tüdejébe. Ez utóbbi tény, és folyománya, a tüdőrák ette meg Brieger Jenőt sok-sok-sok évvel később Brooklynban.

Megjegyzem, szidjuk a halált, és féljük, pedig rendkívül rendes fickó. Miközben az élet úgy rohan, hogy alig örülhetünk: még éppen csak lenyeljük a bonbont, és íze már oszlik; még éppen csak felhördülünk a gyönyörtől, már múlik a perc, a halál nagy türelemmel vár, és képes éveket, évtizedeket adni a halandónak, aki naponta halálos dózisokat szippant testileg és lelkileg szeretett családja körében és hazájában. Az ember, mint sárkányfogvetemény öli magát (és másokat) tudatosan vagy öntudatlanul; embernek nincs önmagánál nagyobb ellensége. S míg ezt teszi, a halál türelmesen vár, és vár, időt, lehetőséget ad a változásra.

Nem kétséges, hogy az emlegetett Vég (csak azt tudnánk feledni?), már gyermekként a földbe hajíthatta volna Jenő bácsit, amilyen gizda kis beteges gyerek volt. (Hajnaltól görnyedni a Könyv felett, és hajlongani ima közben ezerszer naponta egy lekváros kenyéren… Ki érti, hogy lesz ezekből a kis görcsökből például ünnepelt focista, mint Jaszi bátyámból a NYEKISÉ-ben?) S aztán a Halál úr (mert meg kell tisztelnem, ugye megértik?)  még bejárta Jenőkével, vagyis Jenő bácsival a koncentrációs táborokat, meg asszisztált a drótozásnál negyven évig. S megengedte azt is ‒ noch dazu! ‒, hogy az unokáit lássa. Igazán korrekt volt, no, nem?

A Rákóczi utcai ház udvarán elől a szódás adta el üvegjeit (fél liter 65 fillér, egy liter 1 forint tíz), hátul Brieger Jenő tekergette a drótokat.

A kerítésdrót gyakorlatilag úgy készül… No, de erről majd később.

Brieger Jenő tudott jiddisül, mert négy éves korától kezdve minden hajnalban héderbe járt (más zsidó nyelvjárás szerint. hájderbe), és ott tanult naponta órákat. Tudott héberül, ami más mint a jiddis, de most ne részletezzük, miért. Tudja, aki tudja. Tudott németül, mert tanulta az iskolában, és felsőfokú nyelvtanfolyamon vett részt Buchenwaldban. Tudott svédül, mert Buchenwald után kis időre – Gárdos Miklós kiváló szerkesztő úr társaságában mellesleg –  odavetette a tífusz. (Ebből látszik, milyen szerencse egy jókor jött tífusz. El kell kerülni, de félni nem kell tőle, ha már van. Még jól jöhet, ha nem halunk bele.) Az említett nyelveken kívül, Brieger Jenő tudott angolul, és persze tudott magyarul, mert magyar volt. Bár egyesek szerint nem.

Az ember legnagyobb ellensége az emberi butaság. Hangsúlyozzuk ki az emberit, mert az állat nem buta. Megvan a magához való esze. Ami sok emberi állatnak nincs. De ezért nem szabad haragudni rájuk. Az emberi butaságot illetően mindig azok a hibásak, akiknek van eszük. S ha az észhez hatalmuk is van, akkor százszorosan hibásak.

A kerítésdrót drótból készül. Ezt úgy kell érteni, hogy kötegekben heverő egyenes és hosszú drótokból cikkcakkos, egymásba kapaszkodó dróthálót alkotunk. Egy gép nagy zajjal  fogai közé húzza az egyenes drótot, majd cikkcakkosra hajlítja. s forgatni kezdi. Forgatás közben két cikkcakkos drót egymásba tekeredik, mint, amikor a szerelmesek odébb gurulnak, és kézzel-lábbal egymásba kapaszkodnak, hogy ne csuszanjanak ki egymásból. A példa nem éppen idevaló volt, és nem is pontos, de figyelemfelkeltő, ami a prózaírásnál fontos feltétel a mai ingergazdag világban. Az egyik szál drót cikkje belefordul a másik drót cakkjába, aztán fordul és a cakkja kerül a másik cikkjébe. Így készül a drótkerítés. Készíteni egyébként sokkal könnyebb, mint az elkészítését leírni.

Brieger Jenő több tízezer méter drótkerítést készített a háború végétől az Amerikai Egyesült Államokba való távozásáig tartó negyven év alatt.

Végtelenül okos ember volt. Ez megélhetést adó munkájából is látszott.

A gondolkodás az ember legmagasabb rendű tevékenysége.

Autót eladni, gyereket tanítani, kutyát idomítani és országot vezetni is megfelelő megélhetést adó foglalkozás, de a felsorolt tevékenységek közben az önálló gondolkodásra nincs sok lehetőségünk. Agyunk szabad működését ugyanis akadályozzák azok a pitiáner problémamegoldási fázisok, amelyek a fenti hivatások elvégzését kísérik. A tökéletes emberi létezésre, ergo: gondolkodásra vágyó ember drótkerítést fon. Éppen ez a gépiesen végezhető, automatikus tevékenység alkalmas arra, hogy közben megértsük az emberi cselekedetek mélyebb rugóit, a történelmi események tökéletes értelmetlenségének okát, vagy éppen azt a verssort, hogy „vak mestere tépi, cibálja”. (Mármint a fekete zongorát.)

Brieger Jenő napi nyolc órát gondolkodhatott, és ebben csak néhány vevő felbukkanása, no meg én akadályozhattam meg időlegesen, amikor újabb versemet fel akartam olvasni egy értő embernek. Nagy dolog volt ez a napi nyolc óra szabad gondolkodás a XX. század második felében Magyarországon! Talán az egész országban nem volt hasonló lehetősége másnak az igazi emberi létezésre, kivéve a kitelepítésre ítélt művelt arisztokratákat, intelektuelleket, ha olyan szerencséjük volt, hogy répát egyelhettek például. Azért hangsúlyozom a művelt, képzett egyedeket a répaegyelés és emberi létezés összefüggésében, mert a gondolkodáshoz a mechanikus munkán kívül agy is kell. /…/

Írogatással foglalkozó ember még sok kacskaringós fonalat szálazhatott volna ki Brieger Jenő életéből, akár egy regényre valót is, de manapság jobb időben elvágni a szálat, mert nekünk, 21. századi embereknek nincs időnk; még negyven apró információt fel kell csipegetnünk arról, amit már kívülről tudunk évek óta.