Elhunyt Vajda Mihály

Írta: Szombat - Rovat: Kultúra-Művészetek, Politika, Történelem

Életének 89. évében elhunyt Vajda Mihály (Budapest, 1935. február 10. – 2023 november 27.) Széchenyi-díjas magyar filozófus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Munkásságát elsősorban a fenomenológia, a 20. századi német filozófia és a totalitariánus társadalmak elmélete terén fejtette ki. 1996 és 2000 között a Kossuth Lajos Tudományegyetem Filozófiai Intézete, 2005 és 2009 között az MTA Filozófiai Kutatóintézet igazgatója volt.

Vajda Mihály

1953-ban érettségizett, majd a Lenin Intézetben kezdte meg felsőfokú tanulmányait. 1956-ig tanult ott, azután 1957-től 1960-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karának filozófia-német szakára járt és szerzett diplomát. Lukács György tanítványai közé fogadta; a Budapesti iskola köréhez tartozott.

Egyetemi tanulmányainak befejeztével általános iskolai tanárként dolgozott, majd 1961-ben a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének tudományos munkatársa lett. 1967-ben védte meg a filozófiai tudományok kandidátusi értekezését. Fokozatosan távolodott el a marxista eszmétől, illetve 1973-ban a Budapesti iskolában betöltött szerepe miatt politikai alkalmatlanság címén elbocsátották az intézettől és szabadúszóvá vált: fordítóként, valamint nyelvtanárként dolgozott. 1977-ben Brémában lett vendégprofesszor, egészen 1980-ig tartott előadásokat. Az 1980-as években többször volt New Yorkban vendégprofesszor. 1991-1992-ben Siegenben, 1994-ben Kasselban is tanított.

1989-ben rehabilitálták, majd 1990-ben a Kossuth Lajos Tudományegyetem (ma: Debreceni Egyetem) filozófia tanszékének tanszékvezető egyetemi tanárává nevezték ki. 1992-ben védte meg akadémiai doktori értekezését. 1994-ben az MTA közgyűlési képviselője, 2000-ben az MTA Filozófiai Bizottsága elnöke lett, majd 2001-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2007-ben pedig annak rendes tagjává. 1999 és 2002 között Széchenyi professzori ösztöndíjjal kutatott. 2005-ben emeritálták. Szintén 2005-ben az MTA Filozófiai Filozófiai Kutatóintézet igazgatójává nevezték ki. Az intézetet 2009-ig vezette.

Kutatási területe pályafutása elején a 20. századi fenomenológia, Edmund Husserl és Max Scheler munkássága volt, később a társadalomelmélet felé fordult.

Az ebben az időszakban a fasizmusról írt könyvét 1995-ig nem jelentethette meg magyarul. Az 1970-es évek felé marxizmuskritikus műveket írt, melyeket többségében szintén nem jelentethetett meg. A rendszerváltás után a posztmodern filozófia lehetőségének vagy lehetetlenségének kérdése foglalkoztatta. Továbbá foglalkozott filozófiatörténettel és politikai filozófiával.

Több mint nyolcvan publikációja jelent meg, ezeket elsősorban magyar, angol és német nyelven adja közre – írja róla a Magyar Elektronikus Könyvtár.

Élete utolsó két évtizedében érdeklődésének fókuszába került a zsidóság, az antiszemitizmus, a vészkorszak, a zsidó mint az előítéletek újra és újra megtalált célpontja, esszéíróként és publicistaként gyakran írt erről, a Szombat is rendszeres szerzői között köszönthette.

A legutóbbi hetekben, a Hamasz terrorról írva ő is rámutatott a nyugati Izrael-ellenesség köntösében feltámadt zsidóellenességre. Körkérdésünkre azonban, melyet neki is elküldtünk, már nem jutott ideje válaszolni.

Búcsúzunk a filozófustól, barátai számára Misutól.

Műveiből:

  • “Zárójelbe tett” tudomány (1968)
  • A mítosz és a ráció határán (1969)
  • Fascism as a Mass Movement (1976)
  • Sistemi sociali oltre Marx (1980)
  • The State and Socialism (1981)
  • Orosz szocializmus Közép-Európában (1989)
  • Marx után szabadon, avagy miért nem vagyok már marxista? (1990)
  • Változó evidenciák (1992)
  • A történelem vége? Közép-Európa – 1989 (1992)
  • A posztmodern Heidegger (1993)
  • Mit lehet remélni? (1995)
  • Nem az örökkévalóságnak (1996)
  • Tükörben (2001)
  • Ilisszosz-parti beszélgetések (2001)
  • Mesék Napnyugatról (2003)
  • Sisakrostély-hatás (2007)
  • Szókratészi huzatban (2009)
  • Szög a zsákból (2017)
[popup][/popup]